Cukor és só
Világzene – A tel-avivi utca hangjait szólaltatja meg Idan Raichel
– Amikor egy tel-avivi koncerten lenézek a színpadról, és a közönség
soraiban együtt látom az új bevándorlókat, az ortodox és a világi
közösség tagjait, gyermekeket és nagyszülőket, mindig megállapítom,
milyen csodálatos olvasztótégely Izrael – meséli lapunknak Idan Raichel.
A vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában fellépő Idan
Raichel Project együttes alapítója bevallja: nem tudja megszokni a
világsikert
forrás: nol.hu
Noha minden műsorajánló azt írja, hogy világzenét játszanak, a 34 éves izraeli zongorista-zeneszerző határozottan cáfolja ezt. – Világzenét általában a külföldiek emlegetnek: ha magyar dallamot hallok, az nekem is világzene. De a zene, amelyet az Idan Raichel Project büszkén játszik, az izraeli kultúra gyökerein alapul – mondja. Egyedivé attól válik, hogy a bevándorlók által Izraelbe hozott hangokkal keveredik. Marokkói, jemeni, etiópiai, palesztin elemekből áll össze mindaz, amit Idan csak úgy nevez: a tel-avivi utca zenéje, az elmúlt évtized hangja.
Közel száz muzsikussal játszott már együtt a 2002-ben alakult csoport, amely mindig más és más tagokkal lép fel – kolumbiai, indiai, zöld-foki-szigeteki vagy éppen mexikói művészekkel. Budapesten hallani majd izraeli és jemeni nemzetiségű, illetve szudáni menekülttáborban született énekest is. Idan siet hozzátenni: – Nagyon szívesen együttműködnénk magyarországi énekesekkel is. Ha valakit érdekel a dolog, írjon nekünk a Facebookon!
Nemcsak zsidó zenészeket látnihallani az Idan Raichel Project koncertjein; ahogy a névadó fogalmaz, „nem zsidó együttes vagyunk, csupán izraeli”. A dalok fő üzenete (héberül, spanyolul, arabul vagy éppen szuahéliül) az elfogadás, a tolerancia. Idan szerint rasszizmus a világon mindenütt létezik, de a Közel-Keleten különösen fontos, hogy az ott élők megismerjék egymás kultúráját, életét. – Izraelben az emberek talán előbb megtanulnak békében egymás mellett élni, mint ahogy a politikusok megkötik a békeszerződést – reménykedik.
Keverednek a kultúrák Raichelben is. Dédnagyszülei Oroszországból, Lengyelországból és Németországból érkeztek Izraelbe. Ő maga a Tel-Avivhoz közeli Kfar Saba kisvárosban nőtt fel, világi családban – ám az utcájuk túloldalán már ortodox zsidók laktak. Az első hangszer, amelyet gyermekként megszólaltatott, a harmonika volt. A kötelező katonai szolgálat után olyan iskolába ment zenét tanítani, ahová sok etiópiai bevándorló járt. Ekkor ragadta meg először Izrael etnikai sokszínűsége.
Modern izraeliként határozza meg magát. Nem eszik kóser ételeket, de disznóhúst sem. – Óriási a különbség a brooklyni ultraortodox vagy a tel-avivi modern életforma között –magyarázza. Nem lát semmilyen ellentmondást a modernség és a között sem, hogy dalszövegeit gyakran a Biblia ihleti. – A művészetben ez a cukor és a só, mindenféle ihlet alapja. Vannak-e Salamon király szerelmi dalainál szebbek? – kérdez vissza.
Politizálni nem szeret, a dalokban sem a saját véleményét akarja elmondani. Bár egyszer azt nyilatkozta, hogy örülne, ha az izraeliek megválasztanának egy nem zsidó vezetőt. Most némileg pontosít. „Az lenne jó, ha az emberek nyitottak lennének erre. Azt szeretném, ha biztonságban éreznék magukat, nem pedig küzdenének a biztonságukért.” Raichel ennek reményében megy fel mindig a színpadra. Az üzenete Budapesten sem változik.
