Mentik a zsinagógát

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Pápa (németh) – Amikor nemrégiben megalakult a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület, már sejteni lehetett, hogy nem mennek majd el szó nélkül a zsinagóga mellett.

Azóta kiderült, az egyesület fontos szerepet szán a ma még omladozó, düledező, de jelentős történelmi, szellemi és anyagi értéket rejtő épületnek. Annak, amely mai állapotában csak nyűgöt jelenthet tulajdonosának, a pápai önkormányzatnak. Igaz, a pápaiak korábban már tettek kísérletet a felújítására, a mostanihoz hasonló célú hasznosítására.

  papaizsinagoga.jpg  
  A pápai zsinagóga épülete (Gazda Anikó)  

Pénz hiányában maradt minden a régiben. Az újabb kezdeményezés nyomán – információink szerint hamarosan megalakul a Pápai Zsinagóga Hasznosítása Alapítvány is – mintha felcsillanni látszana a remény, talán megmenekülhet az enyészettől a zsinagóga. Az a műemlék épület, melyet az ország három legszebb zsinagógája között tartanak számon. Az elképzelések szerint helyet kapna benne a magyar zsidó emlékház.

Hangversenyek mellett az épület a szellemi termékek tőzsdéje is lehetne. Persze mindennek gátja a pénz. S hogy ezt miként próbálják megszerezni a zsinagógáért aggódók? Ötletükkel az önkormányzathoz, Gőgös Zoltán államtitkárhoz is bekopognak, bekopogtak, valamint a Műemlékek Nemzetközi Bizottságánál is hallatják szavukat. S hogy valójában mi lesz majd a zsinagógából, az nem csak a kezdeményező egyesület, a megalakuló alapítvány szándékától függ, kell hozzá a város, a minisztérium, a zsidó egyház támogató akarata is. Felcsillan a remény, talán megmenekülhet az enyészettől a zsinagóga

Németh Sándor

(Forrás: www.naplo-online.hu)

[popup][/popup]