Újjáéled Izraelben a testvériség és a szolidaritás?
Sohasem volt igazán egyenlőségre törekvő állam Izrael, de virágkorában
mégis sokkal egalitáriánusabb volt, mint a legtöbb ország a világon. A
szegénység nem volt annyira nyomorúságos és a gazdagság sem annyira
hivalkodó. A szegények és a nélkülözők iránti társadalmi felelősséget
nem csupán gazdasági, hanem érzelmi síkon is érzékelni lehetett
forrás: nol.hu
A korai Izraelben, aki dolgozott – márpedig majdnem mindenki, nő és férfi nagyon keményen hajtotta magát –, szerény, de tisztességes életet tudott teremteni magának és családjának. Az új bevándorlók, a menekülttáborok lakói valamennyien részesültek közoktatásban, egészségügyi ellátásban és a lakhatásukról is gondoskodtak. A fiatal, szegény Izrael élen járt a szociális ellátásban.
Az elmúlt harminc évben azonban mindezt lerombolták, mert a nagytőkés kormányok a gazdaságban meghonosították az „aki kapja, marja” farkastörvényét.
Az Izrael utcáin és terein végigsöprő tiltakozás ma már messze nem csak a mostoha lakásviszonyok miatti elégedetlenségről szól. A tiltakozás lényegi oka: a kormánynak a nép szenvedése iránti közönye, a dolgozó lakossággal szembeni kettős mérce és a társadalmi szolidaritás lerombolása miatti felháborodás és harag.
Szívmelengető látni az Izrael-szerte városról városra megjelenő sátorvárosokat, a betegeikért felvonuló orvosokat és egyáltalán azt, hogy a demonstrációkon és gyűléseken újjáéled a testvériség és a kölcsönös bizalom.
„Felebarátok vagyunk” – ez a tüntetők első számú jelszava, hangsúlyosabb annál is, hogy „Társadalmi igazságosságot!”, és annál is, hogy „Le a kormánnyal!”
A társadalmi igazságosság megteremtéséhez szükséges források Izraelben három helyen találhatóak. Az első: azok a milliárdok, amelyeket Izrael a telepek létrehozásába ölt bele, noha ez volt a legnagyobb hiba és egyben a legnagyobb igazságtalanság is az állam történetében. A második: azok a hatalmas összegek, amelyeket az ultraortodox telepeknek, a jesiváknak juttattak, ahol tudatlan fajankók generációit nevelik az állam, annak polgárai és a XXI. század valósága iránti megvetésre. A harmadik, talán a legfontosabb: az a bőkezű támogatás, amelyet a Netanjahu-kormány és elődei egyes iparmágnások és cimboráik szemérmetlen meggazdagodásához nyújtottak a középosztály és a szegények rovására.
Ne feledjük, miből keletkezett a telepesek jóléte, és mitől hízott a gazdagok bankszámlája. Bizony izraeliek millióinak munkájából és alkotó tehetségéből. Azokéból, akik vállukon hordják egy – a földgázt még nem számítva – természeti kincsekben szegény, ám emberi erőforrásokban gazdag állam gazdasági csodáját.
Nem pártok, még csak nem is a régi ellenzéki szervezetek teremtették meg ezt a tiltakozó mozgalmat, hanem az ország legjelesebbjeinek nyomdokain haladó sok-sok fiatal lelkesedése és kitartása.
Megható, mélyen megható: ott vannak minden generációból a legtapasztaltabb tüntetők, akiknek hangja éveken át pusztába kiáltott szó volt, ott vannak a sátrakban a fiatalokkal, akik érett bölcsességgel irányítják a tiltakozó mozgalmat.
Az olyan emberek, mint jómagam, akik sok-sok éven át tiltakoztunk az izraeli kormányok politikája ellen, csodálattal és szeretettel üdvözöljük az új nemzedéket, mely túl fogja szárnyalni elődeit.
A szerző izraeli író
