Ismét összecsaptak a líbiai kormányerők a lázadókkal
A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők vasárnap délután megpróbáltak
visszafoglalni egy települést Tripolitól 100 kilométerre délre, de a
lázadók visszaverték a támadást – jelentette az AFP helyszínen
tartózkodó tudósítója.
forrás: MTI
Miután sikerült Gualistól visszaszorítani egy-két kilométerre a kormányerőket, Zentenből, a felkelők nyugati országrészben lévő támaszpontjáról több tucatnyian érkeztek, hogy segítséget nyújtsanak a települést védő fegyvereseknek.
A támadás megindítása előtt – szemtanúk szerint – a Kadhafihoz hű erők civileket küldtek előre Gualisba, hogy jelezzék érkezésüket. A csoport tagjai mintegy 200 méterre közelítették meg a felkelők ellenőrző pontjait. Távozásra szólították fel a lázadókat, mondván, hogy hamarosan megindul a hadsereg offenzívája.
Algéria a hét végén cáfolta azt a hírt, hogy egy líbiai hajó Kadhafinak szánt fegyvereket rakodott ki egy algériai kikötőben július 19-én, majd a fegyverszállítmányt Líbiába juttatták.
Az APS algériai hírügynökség jelentése szerint az algíri külügyminisztérium egyik szóvivője útján határozottan cáfolta a líbiai ellenzék állítását.
Az Egyesült Államok igyekszik megállapítani, hogy a hír megfelel-e a valóságnak, mert ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy megsértették az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1970-es és 1973-as számú határozatát.