Kajafás unokájának csontládája

Régészet – Egy eddig ismeretlen I. századi sírkamra rejtelmei
Három évvel ezelőtt az Izraeli Régészeti Hatóság Műkincsvédelmi Egysége
egy feliratos, gyönyörűen díszített osszáriumhoz, csontládához jutott. 

 

forrás: nol.hu

 

Az osszáriumot később lefülelt műkincsfosztogatók fedezték fel egy Második templom korabeli (Kr. e. 539.–Kr. u. 70.) zsidó sírkamrában. A bűnügyi vizsgálatok során kiderítették, hogy az I. századi osszáriumot a Jeruzsálemtől mintegy 30 kilométerre délnyugatra lévő Elah-völgyben lévő, eddig ismeretlen sírkamrában találták.

A nyomozók az adatok ellenőrzésére és az osszárium tudományos vizsgálatára Boaz Zissut, a Bar Ilan Egyetem professzorát és Yuval Gorent, a Tel-Aviv Egyetem régészprofesszorát kérték fel.

A professzorok a Bar Ilan Egyetem weboldalán tették közzé vizsgálódásaik eredményét. E szerint az osszárium oldalán lévő faragott, stilizált virágmotívumok felett látható feliratot arámi nyelven, héber írással írták. Jelentése kétféleképpen értelmezhető: Mirjam, a Beth Imriből származó Maaszjahu-pap, Kajafás fiának, Józsuának lánya, avagy Mirjam, a Beth Imritől származó Maaszjahu-pap, Kajafás fiának, Józsuának lánya.

Boaz Zissu és Yuval Goren professzorok szerint a felirat elsősorban azért nagyon fontos, mert említi a halott származását: Mirjam, a Kajafás családból származó Józsua lánya, sőt jelzi a kapcsolatot a Beth Imriből (vagy Beth Imritől) származó Maaszjahu-papi családdal.

Kajafás tehát Józsua apja és Mirjam nagyapja. A lány ahhoz a híres főpapi családhoz tartozott, amely a Kr. u. I. században működött. A család egyik tagja, Yosef Bar Kayafa, közismertebb nevén egyszerűen csak Kajafás főpap Jézus keresztre feszítésében játszott szerepe miatt vált hírhedtté.

A felirat említi a Maaszjahu-papokat, akiket az Ószövetségből ismerünk. A Krónikák I. könyve leírja a jeruzsálemi templomban szolgáló 24 papi osztályt. Ezek közül az utolsó Maaszjahu. „Eleazár fiainak családfőiből tizenhat osztályt csináltak, Itamár fiainak családfőiből pedig nyolcat. De ezeket is, azokat is sorshúzás útján osztották be, hiszen fölszentelt tisztségviselőkről, Istennek a hivatalnokairól volt szó. A huszonnegyedik (sorsvetés) Maaszjahura (esett)”. Az osszárium az első olyan Második templom kori forrás, amely a Bibliából ismert Maaszjahu-hivatalnokra utal, és az első olyan felirat, amely kapcsolatba hozza a Kajafás családot a Maaszjahu-papokkal.

A professzorok szerint a „Beth ’Imri” felirat kétféleképpen is értelmezhető: érthető úgyis, mint egy papi család neve, ez esetben Immer fiait jelenti. Ilyen értelemben a Biblia is megemlékezik erről a családról, amelynek leszármazottai közé tartozik a Biblia szerint Maaszjahu.

A második értelmezési lehetőség szerint a halottnak vagy egész családjának származási helyét jelöli. Erre az értelmezésre is akad példa: ha Beth Imri helynév, akkor esetleg Beit ’Ummarra, a hebroni dombok északi részén lévő falunak a neve őrizte meg a település nevét. Ráadásul a településen és a közeli Khirbet Kufinban is kerültek elő Második templom kori és a Bar Kohba-felkelés (II. század) idejéből származó zsidó települések maradványai. A felirat kapcsán a kutatók szerint érdemes megvizsgálni az esetleges nyelvészeti kapcsolatot a Kajafás név és Khirbet Kufin között, amely utóbbi talán a Kajafás nevet őrzi eltorzult formában.

Mivel az osszárium eredeti régészeti környezetét nem lehetett tudományosan megvizsgálni, ugyanakkor feltehetően történeti szempontból igen fontos tárgyról van szó, az osszáriumot a kutatók ESEM/EDS-(környezeti pásztázó elektronmikroszkópos/energiadiszperzív spektrométeres) vizsgálati eljárásnak vetették alá, hogy eldönthessék, eredeti-e. Az osszárium oldalain lévő, különösen a szöveget fedő patinát elemezték. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a felirat eredeti.

Az Izraeli Régészeti Hivatal szakembereit mélységesen felháborítja, hogy a műkincsrablók ilyen fontos történeti lelet régészeti környezetét törölték ki végérvényesen, amelyből pedig a kutatók rendkívül fontos adatokat meríthettek volna.

A CSONTLÁDA SZEREPE

Jeruzsálem környékén több osszáriumot is találtak az I–II. századból. Az osszárium afféle másodtemetés volt. A halottat először egy barlang üregébe temették el, majd néhány év múlva az eltemetők visszatértek, a halott csontjait összegyűjtötték, és egy kőből készült csontládába, az osszáriumba helyezték. Ezzel helyet takarítottak meg.