Megtiltották a kóser vágást Hollandiában

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Muszlimok és zsidók szövetségbe kovácsolódtak egy holland törvény ellen
A holland törvényhozás alsó háza kedden megszavazott egy olyan törvény,
amely betiltja a rituális állatölést, azaz ellehetetleníti, hogy a
zsidók a kóser, a muszlimok a halal étkezés szabályai szerint vágják le
az állatokat. A muszlimok szerint politikai döntés született.

 

forrás: nol.hu

 

Hollandia ismét veszített a róla több évszázad alatt kialakult liberális-toleráns állam egyre halványuló képéből. A holland törvényhozás alsó háza kedden megszavazott egy olyan törvény, amely tulajdonképpen betiltja a rituális állatölést, azaz ellehetetleníti, hogy a zsidók a kóser, a muszlimok a halal étkezés szabályai szerint vágják le az állatokat. A képviselők 116 igen szavazat és 30 “nem” ellenében fogadták el a törvényt, amelyet még a felsőháznak is el kell fogadnia, hogy életbe lépjen.

A törvény kötelezővé teszi az állatok vágás előtti elkábítását, ez pedig ellenkezik a muszlim és zsidó szokásokkal, amelyek szerint a jószágoknak eszméletüknél kell lenniük. A jogszabályt a parlamentben két képviselővel rendelkező állatvédő párt kezdeményezte. – Az ölés ilyen formája szükségtelen szenvedést okoz az állatoknak. A vallásszabadság nem lehet korlátozhatatlan – jelentette ki a szavazás előttMarianne Thieme, az Állatvédők Pártjának vezetője. Mintegy engedményként, a törvény lehetőséget biztosít a zsidó és muszlim közösségnek, hogy egy éven belül bebizonyítsák, a hagyományos vágás közben az állat nem szenved jobban, mint az elkábításos módszer alkalmazása során. Ennek megmérése azonban lehetetlen. Binyomin Jacobs holland főrabbi rámutatott a “kiskapu” abszurditására: “Mégsem kérdezhetjük meg az állatot utána, hogyan érezte magát!” 

A törvényt ölelő vitát természetesen áthatotta a 16 milliós Hollandia 1,2 millió fős muszlim kisebbséghez való viszonyának kérdése is. (A zsidó kisebbség mintegy 50 ezer főt tesz ki.) A törvényben a muszlimok ismét egy olyan holland kísérletet látnak, amely megpróbálja korlátozni a vallásuk által megkövetelt szokásokat, és általában is iszlámellenes. A múlt héten egy amszterdami bíróság felmentette a muszlimokkal szembeni gyűlöletszítással vádolt Geert Wilders holland politikust, s az országban élő muszlimok az ellenük folytatott hecckampánynak és hangulatkeltésnek tudják be a mostani törvényt is. “Semmi oka nincs ennek a törvénynek” – mondta a Reutersnek Mahmud imám az amszerdami El Tawheed mecsetből. “Ez politikai döntés. Egyáltalán kinek van felhatalmazása arra, hogy  megállapítsa, hogy egy állat levágásának módja jó vagy rossz?” – értetlenkedett.

Az ügy miatt a Hollandiában élő zsidók és muszlimok különös, ad hoc szövetséget kötöttek a vallásszabadság védelmében. “A nácik első dolga volt a megszállás alatt, hogy bezáratták a zsidó vágóhidakat” – emlékeztette Binyomin Jacobs holland főrabbi a hágai képviselőket a vita során. A rabbi a Reutersnek elmondta: már pusztán az a tény, hogy ez a kérdés vita tárgyát képezi, nagyon fájó a zsidó közösségnek. A múlt héten a nagy-britanniai főrabbi, Jonathan Sacks is Hollandiába utazott, hogy lobbizzon. Hangsúlyozta: az esetek 10 százalékában a kábítás sikertelen és ez még több fájdalmat okoz az állatnak, mintha egy tökéletesen éles pengéjű késsel elvágták volna az ütőereket. 

Azonkívül, hogy a muszlim és zsidó hentesek és vágóhidak tönkremennek, a vallási kisebbségeknek feltehetően importálniuk kell majd a húst külföldről, ha a törvény valóban életbe lép.

Az Állatvédők Pártja szerint évente kétmillió jószágot vágnak le kábítás nélkül, a Halal Correct szervezete szerint viszont csupán 250 ezret. 

Az Európai Unió megköveteli a jószágok elkábítását, de kivételt tesz a hagyományos, rituális vágással, amelyet az Emberi Jogok Európai Bírósága vallási jognak tekint. Luxemburg, Norvégia, Svédország és Svájc tiltja a rituális vágást. Svájci állatvédő csoportok és szélsőséges politikusok azt követelik, tiltsák be a kóser és halal termékek importját is.

A speciális vágási módszer alkalmával a rituális vágás végrehajtására jogosult és erre képzett személy az állat nyakán bemetszést végez egy tökéletesen éles pengéjű, erre az aktusra készített késsel, amelynek éle nem lehet csorba. A “hentes” a vágás előtt imádkozik. A vágás műveletét egyetlen gyors és határozott mozdulattal kell elvégezni. A kést nem lehet nyomni és a szúrás is tiltott. A vágás elmetszi a fő ütőereket, amelynek következtében az állat eszméletét veszti, a vér pedig maradéktalanul ki tud folyni a testéből.

[popup][/popup]