Elfelejtett és megtalált sírkertek

Düledező sírkövek, embermagasságú gaz: a somogyi zsidó temetők nagy része lassan az enyészet martalékává válik. Néhány településen azonban folyamatosan gondozzák az izraelita sírkerteket.

Hősi halált halt az ezeréves határok védelmében – olvasható a márvány sírkövön. Az 1914. novemberében mindössze huszonhárom esztendősen elesett Kundler Manónak emléket állító oszlop már messziről látszik: kiirtották körülötte az elburjánzott akácost, a hajdani susnyás helyét szépen parkosították: tuják, örökzöldek, sövény és gondozott gyep jelzi, Kaposújlak nem feledkezett meg egykori zsidó lakóiról, s kegyelettel őrzi emléküket.

Gránit, márvány, homok- és mészkő fejfák, utóbbiak a régebbiek, s nehezen olvashatóak – a márvány jobban kiállta az idő és az emberek próbáját. Pedig a legújabb sírkő is több mint hetvenesztendős, a feliratok tanúsága szerint utoljára Frei Dávidné lelt itt örök nyugalomra még 1935-ben. Legelőször pedig 1862-ben Steiner Mózesné: legalábbis a ma is álló fejfák közül az övé a legrégebbi. Somogyban amúgy több mint száz zsidó temető található, többségük elhanyagolt, gondozatlan. Sajnálatosan hosszú azoknak a községeknek listája, ahol már nincs is zsidó temető, s esetleg ki sem deríthető, hol helyezkedett el egykoron – Gigében vagy Somogyjádon ma már a nyomai sem láthatóak.

Természet és emberek pusztították az elhagyott nyugvóhelyeket, s ma már azt az előírást sem lehet betartani, hogy a temetőnek a házaktól legalább 50 ölnyi távolságra kell lennie. Persze akadnak pozitív példák, az elmúlt években több településen is rendbe tették az elhagyott sírkerteket: Ecsenyben, Kőröshegyen, Babócsán, Csurgón és Nagyatádon szépen felújították és gondozzák a zsidó temetőket. Nagybajomban viszont a legtöbb fejfa alig látszik ki a térd felett érő gazból, pitypangból. Az egykor embermagasságú kerítés nagy részét már elbontották, a téglafal melletti sírokat lassan teljesen beborítja a borostyán.

Árkot ugrunk, majd hatalmas kődarabokat kerülgetve, gödrökön, bokatörő vakondtúrásokon átlépve óvatoskodunk a sírok felé. A legtöbb fejfa sérült, töredezett, sok a mohától olvashatatlan. Az így is kiderül, hogy az északi csücsökben, a kerítés mellett a Weisz család – Zsigmond, Erzsébet és a hozzátartozók – nyugszanak. Középen Steinerék, aztán Böhmék következnek, majd Schön Gyula alezredes-orvos. Aztán Linnenbergék, Krauszék, Mayer Jakab megdőlt oszlopa, Oblat Ignác, a Sonnenberg família. Csupa németes hangzású, még a magyarosítás előtti időkből való családnév. Láthatóan ez a temető régebbi része: Weisz József például 1872-ben lelt itt örök nyugalomra. Az újabb sírokon már magyar nevek is fellelhetőek: Kálmán Jenőt 1938-ban temették el, s Szántóék is a múlt század harmincas éveiben emelték a síremléket. A temető déli részén két, egykor elkerített rész jelzi, módosabb családok saját külön kis sírkertet hoztak létre.

Az elsőről ma már kideríthetetlen, kik nyugszanak itt: a sír ledöntve – látszik rajta, nem az idő, hanem emberi kéz bánt el vele -, a föld megbolygatva, szétlopva. A másik hasonló állapotban, de ott legalább az egyik sírkövön még olvasható a felirat, legalábbis a vezetéknév: valaha ez is a Böhm családé volt. Régi vörösmárvány sírok következnek: “gestorben den 12. April 1873”, azaz meghalt 1873 április 12-én – olvasható a német írás Babette Kaufer neve felett, s a többi oszlopon is német vagy héber a felirat, magyar szót erre nem lehet látni. Családok élete bontakozik ki: itt a nagyszülők és a szülők pihennek, hátul, a temető déli részén gyerekeik. Az apró fejfákon csecsemőként vagy alig néhány évesen meghalt apróságok nevei. Schüttler Andorkának és Bözsikének mindössze egy hónap jutott, Grünhut Gizella pedig 27 napot kapott 1873-ban. Csaknem hetven évvel később, 1941-ben távozott az élők sorából Nussbaum Berta, az utolsó, akit ide temettek, legalábbis az olvasható feliratok szerint. Sírján hatalmas Dávid csillag. És mécsesek. Úgy tűnik, valaki még emlékszik rá…

Vas András

(Forrás: www.somogyihirlap.hu)