Nincs valódi választás a zsidó hitközségben

Miután kihívóját, Heisler Andrást nem engedték rajtvonalhoz, Zoltai Gusztáv ellenfél nélkül indul a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) vezetéséért a szervezet szerdai tisztújításán. A legnagyobb magyar hitközség képtelen a megújulásra.

MG / Forrás: Index

A zsinagógák és szervezeteik

Az autonóm zsidó templomkörzeteket képviselő szervezetekben – ilyen a BZSH és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is – négyévente rendeznek választásokat. A zsinagógák elsősorban a hitélet terepei, viszont a szociális és kulturális intézményrendszert, kórházakat, iskolákat, temetőket is e szervezetek tartják fenn.

A szervezetek közgyűléseibe a templomkörzetek (az adott zsinagógához tartozó hívek közösségei) delegálnak helyben választott képviselőket, e küldöttek közül kerülnek ki a szervezetek vezetői, illetve különböző választott testületeinek tagjai is.

Az ügyvezető igazgató megválasztásakor a BZSH közgyűlésében arról kéne vitatkozni, mi a jelöltek véleménye a hitközség működéséről, milyen célokat milyen módon szeretnének megvalósítani. A hitközség fejlődése, a társadalmi, közéleti változásokhoz való viszonyulása elválaszthatatlan a jelöltek személyétől és programjától.

A politikához hasonlóan minél tisztább és élénkebb a verseny, minél erősebb jelöltek szállnak ringbe, annál valószínűbb, hogy valóban alkalmas, a közösséget szolgáló vezető kerül a szervezet élére.

A BZSH-ban azonban nemhogy tiszta, de semmilyen verseny nem lesz a vezetői posztért, magát a jelölési folyamatot pedig súlyos anomáliák jellemezték. A sokfelvonásos történetről a Szombat című zsidó folyóirat online kiadása közölt cikksorozatot.

Csak egy maradhat

A BZSH közgyűlése által korábban megválasztott központi jelölőbizottság május 2-án fogadta el a listát, amelyen a szervezet operatív irányításáért felelős ügyvezető igazgatói posztnál csak egy jelölt neve szerepel: Zoltai Gusztávé. Zoltai a magyar zsidó közélet erős embere, a Dohány utcai templomkörzet elnöke, a BZSH és a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.

A BZSH szabályzatának fehér foltjai lehetővé teszik, hogy a jelöltállítás során a hitközség aktuális vezetői számára kényelmetlen jelöltek fel se kerülhessenek a szavazólapokra. A Szombatban megjelent és a BZSH által nem cáfolt információk szerint ez történt Heisler Andrással, a Mazsihisz korábbi elnökével, aki 2005-ben azért kényszerült távozni, mert lemondásra szólította fel Zoltait.

Miután Heislernek nem sikerült saját, Dohány utcai templomkörzetében – ahol elöljáró – BZSH- és Mazsihisz-küldötti mandátumot szereznie, más hitközségek keresték meg, hogy náluk próbálkozzon. Heisler a lágymányosi zsinagógát választotta. Csakhogy a jelöltállítás szabályosságáért hirtelen aggodalmaskodni kezdő BZSH választási bizottsága pecsét és aláírás nélküli levelekkel kezdte bombázni a templomkörzeteket.

Hamisítatlan zsidó viccbe illő fordulatként a BZSH rabbiságának is levelet küldtek, azt tudakolva, lehet-e valaki két templomkörzet tagja. A rabbik a Szombat cikke szerint azt válaszolták, hogy az ügy nem minden vonatkozásában illetékesek, abban azonban biztosak, hogy egy ember két körzetben is imádkozhat – bár bizonyosan nem egy időben.

Másodszor sem sikerült

Miután BZSH-közgyűlési képviselővé választását nem sikerült megakadályozni, Heisler Zoltai kihívója lett az ügyvezető elnöki posztért. A BZSH választási bizottsága azonban április elején megfosztotta a mandátumától: BZSH- és Mazsihisz-küldötti státusát összeférhetetlennek ítélték Dohány-körzeti elöljáróságával.

Ilyen szabály nem szerepelt a szabályzatban, a bizottság azonban Heisler kérésére sem volt hajlandó részletes tájékoztatást nyújtani. A BZSH nem volt mindenhol ennyire finnyás: azt, hogy a Hegedűs Gyula utcai körzetben a szavazatokat részben épp azok számolták össze, akiket a körzet küldöttnek választott, nem tartották összeférhetetlennek, inkább megpróbálták eltüntetni az erről szóló dokumentumot.

A jelölés érdekében Heisler lemondott Dohány utcai elöljáróságáról, Lágymányoson pedig újra delegálták a BZSH közgyűlésébe. A budapesti hitközség elnöke és ügyvezető igazgatója erre levélben közölte, nem volt lehetőség új választás kiírására, és Heisler mandátumát ismét nem igazolták.

Az elszigetelődés politikája

A HVG-ben pár napja megjelent publicisztikájában Heisler hevesen bírálja a Mazsihisz és a BZSH jelenlegi vezetőségét. A vádak közt szerepel, hogy Zoltai és Feldmájer Péter a szabályok lazaságát hegemón helyzetük bebiztosítására használják, képtelenek a párbeszédre a zsidó civil szervezetekkel, egyoldalú politikai elköteleződésükkel pedig a politikai küzdelmek erőterébe, “lövészárokba” taszították a közösséget.

A hagyományosan sokszínű magyar vallásos zsidóságnak ma is a pártállam idején létrehozott képviseleti szerv utóda, a Mazsihisz a legnagyobb és legfajsúlyosabb képviselője. Ez azonban inkább adminisztratív tény; a Mazsihisz az elmúlt két évtizedben képtelennek bizonyult arra, hogy a fősodort jelentő tradicionális neológ vonal mellett befogadja az új – köztük az ismét gyökeret verő ortodox – hitközségeket, illetve megtalálja a hangot a vallás iránt csak lazábban érdeklődő zsidókkal. A Mazsihisz lényegében minden komolyabb változástól elzárkózott, érintetlenül hagyta az elmúlt évek zsidó reneszánsza, a zsidó civil közélet látványos megélénkülése is.

“A Síp utca továbbra is hegemóniájának tudatában, de már nem birtokában működik. Nem képes a zsidó civil szervezetekkel párbeszédre, ellenséges attitűddel viszonyul a Mazsihiszbe nem tagozódott bármely más zsidó hitközségekhez is. A szervezet adminisztrációjának és gazdálkodásának átláthatatlansága, működésének alacsony színvonala miatt tevékenységétől a zsidó értelmiség és a vállalkozói réteg egyre markánsabban elhatárolódik” – írta Heisler a HVG-ben.

Az eredmény a mára szinte teljes elszigeteltség, amit elsősorban az jelez, hogy a százezres magyarországi zsidóságból alig pár ezren tagjai a Mazsihiszhoz tartozó hitközségeknek. Mindez komoly legitimációs válságot okoz, amit tovább erősít, hogy az állam a Mazsihiszt tekinti a vallásos zsidóság legitim képviselőjének. A milliárdos nagyságrendű támogatás főleg az óriási deficitet termelő intézményrendszer fenntartására megy el, miközben az átlátható gazdasági és szervezeti működés feltételei a kritikusok – így Heisler szerint is – nem biztosítottak.