Kőbányai János: A kiszántott falusi zsidók hűlt helye
A falusi zsidók kiszántásával megürült hely betöltésének végzetes
történetéből, cigányok és zsidók eltérő szerepéből, s kitaszíttatásuk
eltérő okaiból eredő tanulságok levonását nem lehet megspórolni. A
magyar falu (vidék) pusztulásának ugyanis, amelynek szimptomáival most
szembesülünk, itt van az igazi gyökere – állítja Kőbányai János.
forrás: hvg.hu
Az egész ország tele van Gyöngyöspata hírével, nevével– amely helységnév – Olaszliszkáé mellett – oly gyors vésztjóslósággal vált fogalommá. Minek is deffiniálnám-ragoznám, hogy minek a fogalmává? Annál is inkább fölösleges ez, mert mindkét helyrajzi névvel korábbi és mélyebb az ismeretségem. S mivel minden mindennel – nem tanulságok nélkül – összefügg: e helységneveket jelenséggé fölgazdagító folyamatnak egy korábbi és mélyebb elemét húznám fel „a múltnak nem ily olyan mélységesen mély kútjából“.
Az olaszliszkai zsinagóga egyetlelen megmaradt fala (vajon ma látszik valami a romból?) szerepel a Magyar siratófal című könyvem (Békéscsaba, 1990) címlapján, szintén fogalomteremtő céllal. (Akár az azonos című És riportom.) Ide az akkoriban személyesen megismert Jancsó Miklós Jelenlét című két, tízperces rövidfilmjei miatt zarándokoltam el. Az elsőben (1965) állt még a tejes zsinagóga és még élt két öreg helybeli „túlélő“, akik a sivár falak között elmondtak egy imát. A másodikban (1978), a leromlott, de még mindig épp szerkezetű épületben már két Budapestről hozott rabbiszeminarista recitálta el a szent szövget. A harmadik részt (1986) az én fotóim alapján készítettük el. A romokhoz gyerekeket, Raj Tamás Talmud Tórájának növendékeit vittük el. Ama És riportban is leírtam – meg is támadtak érte – hogy a zsidó templom anyagát cigányok hordták el, akik a forgatásért is megpróbáltak némi pénzre levágni bennünket.
Az eset, és a vele párhuzamba készített Kövek üzenete ötrészes dokumentum film tapasztalataiból azt a a következtetést vontam le, hogy a magyar vidékról kiszántott zsidók helyét cigányok töltötték be. (A köztudattal ellentétben a magyar zsidóság alapvetően falusi zsidóság volt – s a modernizálódó magyar falu speciális igényeit látták el funkcionálisan.) Ahogy az élővilág rendjét nem lehet katasztrofális következmények nélkül megbontani, úgy a szervesen képződő társadalmi orgazimusét sem. Ama olaszliszkai forgatáson fölkerestük az egykori zsidóknak a falusiakétól elütő, városiasabb izléssel épített házait is – a kibelezett téglahalmokon és szemétkupacokon ugráló gyerekekkel ezt a jóvátehetetlen romlást igyekeztünk vizuálisan bemutatni.
Gyöngyöspata neve még közelebbről érint. Itt született, sőt: a nevét is a településtől kölcsönözte elődöm, Patai József, a Múlt és Jövő megalapítója. Szerintem legszebb művében – ezt magam is kiadtam – a Középső kapu lírai szociográfiájában ennek a településnek állít emléket gyermekkora elmesélésével. Ez a ritka dokumentum Gyöngyöspata példáján rögzíti meg a magyar – zsidó egymásbaélés termékeny és békés korszakát – ahol Patai József apja – teljes életet élt. Adjuk át neki a szót: („Egy igaz ember ment el“ című, apja halálára írt cikkéből.)
„Több, mint negven évet töltött a hevesmegyei faluban, amelyet szeretett és amelynek népe szerette a szűkszavú Móric bácsit, mert tudták, hogy „igenje igen és nemje nem“, hogy szava sziklaszilárd, egyenes, őszinte, hűséges. A parasztok szintén szentnek tisztelték. Úgy jöttek hozzá tanácsot kérni, ügyes-bajos dolgaikat meghányni vetni, mint az aszonyok a bölcs Zsuzsi nénihez. És ő úgy foglalkozott velük, szívében szeretettel, mint a testvéreivel. Érezte, hogy „kidus hasém“ becsületetet szerezni a zsidó népnek. Erre buzdította a híveket is, mint a kis közösség feje. … És jöttek a forradalmak, az ellenforradalmak. És úszítók járták be a hevesi falvakat, hogy a zsidók az okai mindennek. Kövek röpködtek be szétzúzott ablakokon, és puskalövések dördültek a levegőben. És a falu becécett Móric bácsijának és Zsuzsi nénijének menekülniük kellett fiúkhoz, Gyöngyösre. Később jöttek a parasztok, ifjak és öregek asszonyok és férfiak, az egész falu kivonult, hogy visszahívják őket, mert ‘velük eltávozott a faluból az áldás‘ De ekkor már késő volt.“
Gyöngyöspatára Patai Rafaellel, József fiával, a világhírű tudóssal (Robert Gravessel írott Héber mítoszok-ját a magyar közönség is jól ismeri) 1994-ben látogattam el. Igen kellemes napot töltöttünk ott, felkeresvén a rég ház hűlt helyét, de találtunk emlékezőket, akik szívesen invitáltak a házukba, s a csodálatos katolikus templomban a plébános szakszerű útbaigazítást adott mind a társadalmi helyzetről (békéről), s mind a nagyhírű (vajon ismerik?) Jesse oltárról – az élénken érdeklődő folkloristának, aki már a falu nevével született.
Mint görög tragédiákban, úgy kísértenek a temetetlen holtak. Bűnök. Míg nem jön el a gyógyító katarzis bármilyen fájdalom árán is, a bűn csak újabb bűnt virágzik. Fakadjanak azok elszánt szembenézés hiányból, vagy “jótékony“, valójában kompenzáló sors-összemosásból.
Az önelfojtó-pótcselekvő cigány holokauszt mítoszgyártás ellen, üldöztetésük felületes és mértékaránytalan sztereotipiája okán egy tésztává dagasztó hazugság ellen, tapasztalatból tudom, a leglehetlenebb fellépni. Pedig anélkül, hogy figyelembe vennénk az eltérést a két nép történelmi és kulturális szerepét, valamint a magyarsággal való interakcióját illetően, nem érhetünk le azokhoz az eredőkhöz, amelyekkel a siker reményében foghatnánk hozzá – ha nem is a „kérdés“ megoldásához, de legalább enyhítéséhez
