300 év után ismerték el a zsidók elleni inkvizíciós bűnöket

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Több mint három évszázaddal azt követően, hogy a spanyol inkvizíció kivégzett 37 zsidó származású személyt Mallorcán, a spanyol autonóm tartomány vezetése hivatalosan is elítélte a történteket.
 


Független Hírügynökség

 

Ez volt az első alkalom az 1691-es gyilkosságok óta, hogy Mallorcán egy hivatalos személy kritikát fogalmazott meg a történtekkel kapcsolatban, sőt, a spanyol Zsidó Közösségek Szövetsége szerint elképzelhető, hogy egész Spanyolországban nem volt még erre példa.

A Spanyolországban élő zsidókat 1492-ben két út elé állították: vagy felveszik a katolikus hitet, vagy el kell hagyniuk az országot. Azok közül, akik az előbbi megoldást választották, sokan a nyilvánosságnak mutatott katolikus hitük mellett titokban továbbra is gyakorolták a zsidó vallást. A spanyol inkvizíció azonban rendszeresen kutatott utánuk, és ha sikerült elkapni az “ál-katolikusokat”, bíróság elé állították őket. 1691-ben 82 embert ítéltek el eretnekség miatt Mallorcán, akik közül 34-et három autodafé, azaz nyilvános kivégzés keretében megfojtottak, három másikat pedig élve elégettek.

„Azért vagyunk itt, hogy elismerjük azt a súlyos igazságtalanságot, amit a megvádolt mallorcaiak ellen követtek el, üldözték, vádolták és halálra ítélték őket a hitükért és a hűségükért” – mondta a Baleár-szigetek tartományi elnöke, Francesc Antich azon a palmai ünnepségen, amelyen a spanyol zsidó szervezettel együtt emlékeztek az áldozatokra. Maria Royo, a spanyol Zsidó Közösségek Szövetségének szóvivője szerint nem csak Mallorcán, de valószínűleg egész Spanyolországban nem volt még arra példa, hogy hasonló állami eseményen emlékezzenek az áldozatokra. Mint mondta, János Károly király ugyan 1992-ben részt vett egy madridi rendezvényen, amelyen a nemzet “először ismerte el a múltban elkövetett igazságtalanságokat”, ám akkor nem volt szó kifejezetten a zsidók ellen az inkvizíció által elkövetett bűnökről.

[popup][/popup]