A tárgyalásra érkező Képírót a FővárosiBíróság Fő utcai épülete előtt többségében gimnazista tüntetők várták.Sárga csillagot viseltek, és a háborús bűnök elévülhetetlenségéreemlékeztető feliratokat tartottak. A sajtótól láthatóan tartó fiatalokcsak annyit válaszoltak, hogy több középiskolából jöttek, és azinterneten szervezték a demonstrációt.

Sújtás és sárga csillag

A vádlott és kísérõi azonban az épület hátsóbejáratát választották, így a fiatalok csak a tárgyalóteremben láthattáka bottal is támogatásra szoruló, rendkívül nehezen mozgó, elesettnektûnõ Képírót. A 97 éves vádlottat kísérői először valamiért a karzatonültették le, aztán rájöttek, hogy a vádlottnak a pulpitus elé készítettszéken kell helyet foglalnia, ezért másodszor is meglépcsõztették.

A háborús bűnösök perei mindig is a figyelemközéppontjában álltak, ám könnyen lehet, hogy Képíró Sándor az utolsó avilágon, aki II. világháborúban elkövetett háborús bűncselekmény miattáll bíróság elé, és ezt az óriási médiaérdeklődés is tükrözte. Atárgyalóteremben a Képíró-ügyet felgöngyölítő Simon Wiesenthal Központmunkatársai mellett ötfős delegáció képviselte a vád tárgyává tett1942-es vérengzés helyszínét, Újvidék városát.

A hallgatóság soraiban a sárgacsillagosfiatalok érdekesen keveredtek a sújtásos felöltősKépíró-szimpatizánsokkal. A teremben ült Képíró Sándor lánya is,valamint Vladimir Vukcevic, a háborús bűnök kivizsgálásáért felelősszerb különleges ügyész.

Én vagyok a bíró!

Varga Béla tanácsvezető bíró azonnallevetette a gimnazistákkal a sárga csillagot, és az egész épületbenmegtiltotta a viselését, majd a Képírót segítő nő által tartott”Gyilkosok, 97 éves öregember gyilkosai” -feliratot tetette el. Ezutánabszurd színházba illő jelenet következett, a bíró ugyanis megpróbáltverbális kapcsolatot létesíteni a vádlottal.

Hallja, amit mondok?
Csend.
Most tetszik hallani?
Még mindig csend.
Kérdezem a vádlottat, hogy most hall-e engem?
Semmi válasz.
Most sem tetszik hallani?
Hallgatás.
Én vagyok a bíró, ezt értette?
Nem értem.

A bíró ekkor a nevetést is megtiltotta (“Eznem színház!”). Kísérői próbálták megigazítani Képíró hallókészülékét,de végül segítőjének kellett közelről minden kérdést elismételnie. Ígysem volt teljesen egyértelmű, hogy valóban érti-e, mi történikkörülötte, a bíró pedig levette a szemüvegét és a homlokát ráncolgatta.

Képíró végül mégis bejelentette, hogytökéletesen egészségesnek érzi magát, csak nagyon ideges a sok hazugságmiatt, mivel egy koholmány alapján, ártatlanul áll a bíróság elõtt. Abíró ekkor úgy döntött, hogy nincs akadálya a tárgyalás folytatásának.

Ezután Falvai Zsolt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője körülbelül negyedóra alatt felolvasta vádiratot. Eszerint a csendőrhadnagy Képíró január 20-ánérkezett Újvidékre, miután a csendőrség V. hadtestjének parancsnokatisztogatást rendelt el az 1941 áprilisában megszállt Bácskában aszaporodó több partizánakciók miatt.

Járőrök és kivégzések

Képíró egy kisebb csendőrjárőr vezetője lett,melynek célja a gyanús személyek felkutatása, begyűjtése és kíséréselett. A feladatuk az volt, hogy az elfogott embereket a gyűjtőpontokhozés a leventeotthonban lévő igazolóponthoz vigyék. A vádirat szerintKépíró osztaga őrizetbe vett két civilt (a Máriássy-testvérpárt), akiketkésőbb (mások) kivégeztek.

A vádlott járőrosztaga később találkozott egykb. 30 fogolyból álló csoporttal. Ekkor érkezett oda ahadtestparancsnokság tehergépkocsija is. A vádirat szerint Képírómegkérdezte a járművezetőtől, elvállalja-e, hogy az ott várakozó,összegyűjtött foglyokat elviszi a kivégzőhelyként megjelölt dunapartistrandra. A foglyokat felparancsolták a platóra, majd a kivégzőhelyenkétperces sortűzzel kivégezték őket.

A vád azt is tartalmazza, hogy a 20-ieligazításon Képíró kérte, hogy a fegyverhasználatról szóló parancsotGál Lajos csendőr alezredes adja írásba. Gál azt mondta, hogy le kelllőni mindenkit, még az ablakban nézelődőket is, hogy “a szemét és apiszok ússzon el”. Képíró nem kapott írásos parancsot. A vádirat szerintKépíró emberek törvénytelen kivégzésében működött közre, ami háborúsbűncselekménynek minősül.

Szerettem a csendőrséget

Ezután Képíró vallomása következett, akitmintha kicseréltek volna: az addigi, kissé zavart aggastyán helyetthirtelen egy kiváló memóriájú, a 69 évvel ezelőtt történtekre többnyirenapra pontosan emlékező férfi beszélt a mikrofonba. Néha kicsit megállt,gondolkodott, de a mondatai tiszták és kerekek voltak.

A személyéről szóló vallomásából kiderült,hogy 51 ezer forintos nyugdíjából él, van egy kb. 15 milliós budailakása, jóvátételként kapott 46 hektár szántója, aminek nem tudja azértékét. Argentínában élő gyerekei nem támogatják. “A Jóisten” –válaszolta a bíró kérdésére, hogy ki gondoskodik róla. Képíró a háborúelőtt jogot végzett. A csendőrségnél, ahová 1939-ben lépett be,századosi rangot szerzett. Kivándorlása után Argentínában előbb kézi,majd gépi szövőként dolgozott.

Képíró kijelentette, hogy “abszolút nem” érzimagát bűnösnek. “Nagyon szerettem a Magyar Királyi Csendőrséget,hívatást éreztem, hogy csendőr legyek” – fogalmazott.

A tárgyaláson tett vallomása szerint az egész”ítélet, ami ellenem folyik”, hazugságon alapul. Szerinte nem tudta,amikor Makón a századával riadóztatták, hogy hová viszik: “azt hittük aBánságot megyünk visszaszerezni”. A konkrét feladatáról csak Újvidékenértesült, ahol szerinte egy, a járőrök tevékenységét ellenőrző osztagnaklett a parancsnoka, így közbiztonsági szolgálatot sem teljesített.

Nem hallott lövést

A fegyverhasználatról szóló parancsot nemkapta meg írásban, ezért, mint mondta, minden erejével igyekezettelkerülni, hogy arra sor kerüljön. Ez olyan jól sikerült, hogy a háromnapig zajló törvénytelen kivégzések három napja alatt (a történelmikutatások szerint 3300-3800 szerb és zsidó civil esett áldozatul)nemhogy holttestet nem látott, de egyetlen lövést sem hallott.

Állítása szerint a honvéd parancsokságelégedetlen volt az első két nap tisztogatásaival, ezért 23-áraszigorúbb bánásmódot rendeltek el. Ekkor “furcsa dolog történt”, Képíróugyanis, mint mondja, megmentette az ötfős Tanurdzic családot, a Rexszálló tulajdonosait (ő maga is itt volt elszállásolva). Tanurdzicékategy zászlós akarta a Duna partra kísérni, hogy ott lelőjék őket, őtazonban Képíró elzavarta.

Egy, a Képíró különböző időpontban tettvallomásai közötti ellentmondásra a bíró külön rákérdezett, ugyanis avádlott hol úgy emlékezett, hogy Tanurdzicék rendőr-rokona nála jártközben az elengedésükért, hol úgy, hogy egy beosztottjánál.

Csak mentésre volt felhatalmazása

A Máriássy-testvéreket, mint mondta, azértnem menthette meg, mert erre szerinte nem volt felhatalmazása. A bírókérdésére, hogy ha Tanurdzicékat volt joga elengedni (erre Képíróbeszámolóján kívül semmilyen bizonyíték nincs), akkor ez Máriássyékesetében miért volt lehetetlen, azt válaszolta, hogy arra már nememlékszik.

Az utcán lelőtt Steinberger házaspárról, ésaz ágyában meggyilkolt Weisz Ilonáról sem hallott, jóllehet a kutatásokszerint ezekért is az ő járőrosztaga lehetett a felelős. (Korábbi hírekszerint ezek a cselekmények is szerepeltek volna a vádiratban, de azügyész által felolvasott végleges verzióban nincsenek megemlítve.)Egyáltalán nem tudott mit mondani a fő vádpontról, a kivégzésre küldött30 főről sem, szerinte ilyesmi az ő parancsoksága alatt nem történt.

Képírót 1943-44-ben hadbíróság elé állítottáka vérengzésben betöltött szerepe miatt, a terhelő ítélet hűtlenségrőlszólt. A nyilas puccs után, semmisségi panasza nyomán ’44-ben Képírótbüntetlen előéletűnek nyilvánították, és visszahelyezték korábbi tisztirendfokozatába. Az 1944-es ítélet csak 2010-ben került elő.

Szembenézés a múlttal

Zsidóellenes cselekedetben, deportálásokbannem vettem részt, ilyennél nem voltam jelen – idézte a bíró a vádlottnyomozati szakban tett korábbi vallomását. Efraim Zuroff, aWiesenthal-központ vezetője az Indexnek elmondta, örül és elégedettségetérez, hogy Képíró Sándor megélte a pert. Szerinte nem az elesettöregembert kell nézni, hanem az életerős fiatalemberre kell gondolni,aki a háborús bűncselekményeket elkövette. Magyarországnak, aholkülönösen nagy probléma a szélsőjobb erősödése és a romaellenesség,Zuroff szerint jót tesz egy ilyen per, ami lehetőséget teremt a múlttalvaló szembenézésre.

“Igen, ugyanazt, amit itt is elmondott” -válaszolta az Indexnek Képíró lánya arra a kérdésre, hogy édesapjukmesélt e nekik gyerekkorukban Újvidékről.