Kibővítik a mauthauseni tábor kiállításait

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Kibővítik a holokauszt-emlékhely kiállításait Mauthausenben, a mai Ausztria területén található egykori koncentrációs táborok központi létesítményében.
 

 

Forrás: MTI

Az átalakítás során több tájékoztató kiállítást hoznak létre, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a pedagógiai szempontokra is, mert a látogatók többségét diákcsoportok teszik ki. Egy külön teremben, a „Nevek Termében” az összes egykori áldozat nevének felsorolásával emlékeznek meg az áldozatokról. Az őrök egykori lakóépületét felújítják, megújul a láger külső környezete is, és több idegenvezetőt alkalmaznak majd.

Maria Fekter belügyminiszter a terveket bemutató szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az emlékhely felújítása társadalompolitikai jelentőségű ügy, s Ausztria már évek óta tervezi az átalakítást. „Jelezni akarjuk, hogy Ausztria teljesíti a nemzetiszocialista rezsim áldozataira való emlékezéssel kapcsolatos nemzeti és nemzetközi kötelezettségeit” – mondta.

A miniszter hangsúlyozta: ez egyúttal jelzés az intoleranciával, a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben. Az emlékhely átalakításának megelőző szerepet is szánnak, hogy csökkenjen a holokauszt tagadását és a nemzetiszocialista eszmék terjesztését tiltó, úgynevezett tilalmi törvény elleni kihágások száma – fűzte hozzá.

Egy 2009-es incidens kapcsán az osztrák politikában megfogalmazódott az a törekvés, hogy kapjon a korábbinál nagyobb hangsúlyt az oktatásban a nemzetiszocializmussal és a holokauszttal kapcsolatos ismeretek terjesztése. A mauthauseni tábor felszabadításának évfordulóján öt tizenéves „Heil Hitler” kiáltásokkal és náci karlendítéssel zavarta meg az egykori ebensee-i altáborban, volt francia foglyok részvételével tartott megemlékezést.

Az állami beruházás első, 2013-ban befejeződő szakasza 1,7 millió euróba kerül. A felső-ausztriai koncentrációs tábort 1938-ban, öt hónappal Ausztriának a náci Németországhoz csatolása után hozták létre, és az egyik legkeményebb lágernek számított. A második világháború végére az egyik legnagyobb náci lágeregyüttes központjává építették ki, mintegy ötven altábor tartozott hozzá Ausztriában és Németország déli részén.

1945-ig egész Európából mintegy 200 ezer embert zártak be a mauthauseni lágerbe és a hozzá tartozó táborokba, származásuk, vallási meggyőződésük, politikai nézeteik vagy szexuális irányultságuk miatt. A deportáltak több mint fele meghalt vagy megölték.

[popup][/popup]