Megelevenedik a zsidó negyed
„Két nagy titok él a magyar társadalomban: a levéltárak meg a zsidók. Mindkét témában egyszerre nyitunk a nyáron” – mondja a Magyar Zsidó Levéltár (Milev) vezetője. Toronyi Zsuzsanna a Dohány utcai látványraktár mellett azt is ígéri, hogy tanítványaival „benépesítik” Budapest első, zsidók lakta épületét, a legendás Orczy-házat.
Az izraelita közösségek történetében viszonylag új szokás az iratok levéltári őrzése
Kocsis Zoltán Lepedőnyi Izrael-térképen át szűrődik be a nap a Dohány utcai zsinagóga oldalszárnyába. Vásznáról pattogzik már a papír: jóval Izrael Állam megalapítása előtt készült. Nem is itt volna a helye, a Dohány utcai zsinagóga emeleti szobáiban működő levéltárban azonban egyelőre nem talált neki jobbat Toronyi Zsuzsanna. Megoldást az efféle ritka iratoknak az a látványraktár jelenthet, amelyet a Wesselényi utca 7. szám alatti műemlék épület földszintjén rendeznek be nyárig.
– Európában nem tudunk másik ilyen levéltári bemutatóteremről – magyarázza a Milev-vezető. – Tömörraktárnak alakítjuk majd ki, vagyis olyan helytakarékos és áttekinthető tárolórendszernek, amelyben a polcokat teljesen egymásra lehet tolni, így a levéltáros vagy a kutató csak ott nyit folyosót magának, ahol éppen keres. (Persze látvány is lesz, hiszen a név kötelez: például régi tagfelvételi díszoklevelek a Hevra Kadisába, rabbioklevelek, térképek meg réz pecsétgyűjtemény.)
Éppen időszerű volt ilyen típusú tárolóhelyiséget berendeznie a Milevnek, hiszen a több százezer irat között épp hogy csak elfér három állandó munkatársuk íróasztala. És akkor arról a mozaikablakos toronyszobáról még nem is beszéltünk, ahol Toronyiék csak elkezdhették a szelektálást. A levéltáros majd húsz éve dolgozik ebben a Mazsihisz által fenntartott intézményben – két évvel ezelőttig egészen egyedül. A toronyszoba közepén ponyvával letakarva találta azt az embermagasságú dokumentumkupacot, amely állítólag befalazva vészelhette át a második világháborút. Az anyag egy kis része mostanra egyendossziékban sorakozik a Dexion-Salgó-polcokon. A nagyja: sokmázsányi cakkos szélű, átkötözött papír feldolgozásához hónapokra volna szükség – még ha teljes munkaidőben ezzel foglalkoznának is.
De rengeteg időt vesz el az úgynevezett jogbiztosító iratok előkerítése, amelyek iránt az elmúlt években – a „családfaboom” hatására –rendkívüli módon megnőtt a kereslet. Meghalt a nagypapa, házasodni készül a fiú: zsidósági igazolásra van szükség. Más kárpótlásához keres dokumentumot vagy iskolai anyakönyv után kutat. Aztán gyakran előfordul, hogy a zsidó hitközség egykori alkalmazottja nyugdíjjogosultsága bizonyítására kér ki tőlük szerződést. Szerencse, hogy nekik segíthetnek Toronyi Zsuzsannáék. Mert hogy a zsidóság történetében a levéltározás viszonylag új dolog. – A zsidó közösségekben még akkor sem volt jellemző a hivatali adminisztráció meg az iratőrzés, amikor például már kifejlett vármegyei levéltári hálózat létezett – magyarázza az igazgató. – Nyilván szerepe van ebben az életformának, a rendszeres kiűzetésnek, a költözéseknek is. De legalább akkora jelentősége van annak a hagyománynak, hogy a szakrális jellegű, Isten nevét említő iratokat, amikor már nem használhatók, el kell temetni.
A szervezett adminisztráció csak olyan „gigaközösségek” kialakulásával kezdődhetett,mint amilyen a pesti. 1909-ben határozták el a Zsidó Tudományos Gyűjtemények Tárának megalapítását, amely múzeum és levéltár volt egyben, mégpedig egy Hold utcai magánlakásban. Ez a gyűjtemény 1931-ben vándorolt át a Dohány utcai zsinagóga melletti épületbe, a szervezett iratgyűjtést pedig csak 1943-ban határozták el, persze ez meghiúsult. A háború után már nem a zsidó múzeumon belül, hanem a rabbiképzőben, a hatalmas „network”-kel rendelkező Scheiber Sándor vezetésével indult újra a levéltározás. A vidékre előimádkozni járó rabbinövendékei pótolhatatlan anyagot gyűjtöttek össze a kisebb közösségektől.
– Akadt azért néhány eset, amikor nekünk is szerencsénk volt – emlékszik Toronyi –, például egy bácsival, aki azzal kopogott be hozzánk: ő az utolsó a közösségükből, elhozta nekünk az anyakönyveiket. Vagy tavaly nyáron, Gyöngyösön, egy idős házaspárt sikerült meggyőznünk, hogy nálunk vannak a legjobb helyen a közösségi dokumentumok. Sopronban pedig az elhunyt hitközségi elnök hagyatékában őrizték a komplett irattárat, benne a határszéli munkaszolgálatos tömegsírok irataival. Résen kell lenni, mert valójában tisztázatlan, hogy ki a jogos örököse egy-egy kipusztult hitközség anyakönyveinek, iratainak. Mi nyilván úgy gondoljuk, hogy a Milev. De mi van, ha a családok örökösei, mondjuk, árverésen akarják értékesíteni ezeket a tárgyakat? Nem akadályozhatjuk meg, vagyis még az aukciósházakkal is konkurálnunk kell. Ráadásul a hatvanas-hetvenes években az emberek nem szívesen adtak ki a kezükből efféle okmányokat. Történelmi tapasztalataik azt mondatták velük, hogy ez nem az az ország, ahol bármiben meg lehet bízni.
Talán nem voltak még ennyire szkeptikusak azok a zsidó családok, amelyek a XVIII. század végén a Király utca és a Károly körút sarkán álló hatalmas épületbe költöztek. Orczy báró városfalhoz közeli házának 48 bérlakásában alakult ki a pesti zsidóság csírája, egy főként fiatalokból álló közösség. Az épületen belül két zsinagógával, kóser mészárszékkel és mikvével, azaz rituális fürdővel. Hogy pontosan kik és honnan jöttek szerencsét próbálni ide, ebbe a Deák Ferenc téri nagy piactól kőhajításnyira lévő új otthonba? Ezt most Toronyi Zuzsanna vezetésével az ELTE hebraisztika szakos hallgatói próbálják kideríteni. Mégpedig abból az asztallapnyi könyvből, amelyben a pesti zsidók német nyelvű, héber betűs házankénti összeírásai állnak. Az Orczy-házon kívül a levéltárosok a régi pesti zsidó negyed néven ismert városrész 30 telkét ugyancsak megpróbálják feltérképezni – többek között a Dohány utcai zsinagóga telkét, az egykori Tabackgasse 376-ot vagy a Theodor Herzl-lakóházat. Az anyagból áprilisra a Goldmark Teremben építik fel azt az kiállítást, amelyben a legmodernebb technikával lehetmajd lakóházak, üzletek – és nem utolsósorban tíz idősáv között – barangolni. Olyannyira modernnel, hogy a térképeket állítólag megérintenünk sem kell majd, csak előttük céltudatosan hadonásznunk, valahogy úgy, ahogy azt Tom Cruise tette világító ujjaival a Minority report című film óriásképernyője előtt.
De a Judaica Europanában, ebben a tíz európai gyűjtemény munkáját öszszefogó EU-s projektben a pesti zsidó negyedet a térképeken és a fotókon kívül kézzelfogható emlékek is segítenek majd életre kelteni. Például az első, 1827-es zsidó összeírás vagy egy lebontott kóser mészárszék régi mezüzéje. És ott lesz a híres Fröhlich-cukrászda mérlege is, rajta a műtárggyá magasztalt flódnimaradványokkal.
