Nem cáfolta, hogy „holokauszt nem volt, hanem lesz”
Novák Előd egy neonáci honlap kérdésére válaszolt.
A szélsőjobboldali Kuruc.info kérdésére, miszerint “Ugye tudod, hogy holokauszt nem volt, hanem lesz?”, Novák Előd, a Jobbik alelnöke azt felelte: “Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom”. A Jobbik-közeli honlap annak apropóján kérdezte a képviselőt, hogy a múlt héten Novák tévedésből egy holokauszt emlékművet koszorúzott meg Karcagon.
A helyi Jobbik az úgynevezett becsület napi megemlékezés helyszínéül a II. világháborús emlékművet választotta. Később derült csak ki a résztvevők számára, hogy ennek hátoldalán ez a szöveg áll: “Örök emlékül a haláltáborokban és munkaszolgálatosokként meggyilkolt 446 karcagi zsidó mártírnak.” Novák Előd gárdisták díszőrsége között koszorúzta meg az emlékművet, és beszédet mondott Juhász Tamás, az Új Magyar Gárda főkapitánya is.
A nemzetiszocialista – és kommunista – rendszerek bűneinek nyilvános tagadása 2010. július 23. óta számít bűncselekménynek. A törvény többféle magatartást szankcionál, nemcsak a bűnök tagadását, hanem például azt is, ha valaki jelentéktelen színben tünteti fel az akkor történteket. Az ezért kiszabható büntetés három évig terjedő szabadságvesztés.