A nemzetközi akadémiai közösség a magyar filozófusok védelmében
Védelmére keltek a rendőrségi nyomozás alatt álló magyar filozófusoknak a nemzetközi akadémiai közösség tagjai – írta vasárnap a felsőoktatással foglalkozó University World News című brit szaklap. A globális felsőoktatással foglalkozó lapnak Heller Ágnes kijelentette: azért érik őket “ideológia zaklatásnak” nevezett támadások, mert baloldali beállítottságúak. A lap megjegyzi, hogy bár a filozófusok elleni nyomozás nagy felháborodást okozott az intellektuálisok között világszerte, a nyugati sajtó alig foglalkozott az üggyel.
A nemzetközi akadémiai közösség tagjai védelmére siettek annak a néhány magyar filozófusnak, akik rendőrségi nyomozás alatt állnak, kutatási támogatásokkal való állítólagos visszaélések miatt – írta a University World News. A lap megemlítette, hogy az Amerikai Filozófusok Szövetsége keleti osztálya által Pálinkás József professzornak, az MTA elnökének írt levelét, valamint az MTA több mint hatvan tagja, köztük Nobel-díjasok által aláírt, szintén az elnöknek szóló nyílt levelet. A lap közölte Pálinkás válaszát is nyílt levélre, amelyben közölte, hogy a hatóságoknak joguk van felgöngyölíteni a törvényszegéseket.
Heller Ágnes a lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy csak azért indult ellenük, és nem mások ellen eljárás, mert balliberális filozófusokról van szó. A filozófusnő feltette a kérdést, hogy miért irányulnak rá a támadások, amikor egy fityinget sem kapott, és miért rögtön bűnügyi eljárás. Szerinte ez is azt mutatja, hogy “ideológia zaklatásról” van szó.
István Deák, magyar származású amerikai professzor, a New York-i Columbia Egyetem oktatója a lapnak nyilatkozva közölte, hogy a magyar sajtó egy része, és még a rendőrség is “meglehetősen gyenge kifogások alapján” támadja a filozófusokat. Deák megemlítette, hogy “a jobboldali média túlhangsúlyozza a filozófusok zsidó származását”, pedig az érintettek között sokan nem is zsidók.
A University World News megemlíti, hogy francia és dán lapok is felvetették, hogy antiszemitizmus áll a támadások hátterében. A lap beszámolt arról a nyílt felhívásról is, amelyet a Német Filozófia Társaság elnöke, Julian Nida-Rümelin, valamint Jürgen Habermas nemzetközi hírű filozófus írt alá. A levélben azt állították, hogy a magyar médiatörvény ellen megfogalmazott kritikáik miatt érik támadások a filozófusokat.