“Becsület Napja” rendezvénysorozatot tervez a Jobbik

Írta: Hírszerz? - Rovat: Hírek - lapszemle

Az MSZP azt kifogásolja, hogy a Jobbik a Fidesz “alkotmányozó szövetségese”, miközben az európai neonácik által “Becsület Napja”-ként megálmodott rendezvénysorozatot tervez Budapesten.
 

“Orbán úr és pártja mélyen hallgat”

 

Az európai neonácik által “Becsület Napja”-ként megálmodott rendezvénysorozatot tervez Budapesten a Fidesz alkotmányozó szövetségese, a Jobbik – hívja fel a figyelmet közleményében Nyakó István, MSZP-s képviselő, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja.

“Néhány napja Vona úr rasszista beszédét volt kénytelen elszenvedni a köztársaság, ma pedig egy pártszolgálatos testvére, a nácik által megszállt, nyilasok által terrorizált Magyarország legszörnyűbb heteinek okozóit próbálja hősként beállítani. Gátlástalanságukra mi sem jellemzőbb, hogy a borzalmakat túlélő hazai zsidó közösséget – azért, mert túl merték élni a vészkorszakot – megbélyegzik, s hogy a doni mészárszék, a budapesti ostrom polgári és katonai áldozatainak emlékét saját bűzös politikájuk szolgálatába kívánják állítani” – írja.

“Határozott válasz helyett Orbán úr és pártja mélyen hallgat. A neonáciknak beígért két orbáni pofon helyett, marad a beszédes kormányzati csend, és marad a Fidesz-Jobbik alkotmányozó szövetség” – zárul a közlemény.
 

[popup][/popup]