Lázadó fiatalból elismert gondolkodó

Daniel Cohn-Bendit már diákként igazi liberális volt, aki a 68-as párizsi tüntetések szószólójaként új társadalmat álmodott meg. Soha sem a hatalom érdekelte, a kormányzati pozíció. Inkább vállalta a száműzetést, az ellenzékiséget, de számára az eszme mindig szent és sérthetetlen maradt. Nyugat-Európában ma is ugyanúgy odafigyelnek arra, amit mond, mint harminc évvel ezelőtt.
 

“Szeretem Magyarországot… Sírtam 1954-ben, amikor a magyar válogatott vesztett a labdarúgó világbajnokság döntőjében. Az első tüntetésemen 1956-ban vettem részt, kéz a kézben a bátyámmal, a budapesti szovjet beavatkozás ellen. Orbán Viktor mellett voltam, amikor a kommunista diktatúra ellen harcolt a nyolcvanas évek végétől 1991-ig”. Daniel Cohn-Benditről eddig is, Orbán Viktor strasbourgi meghallgatásáig (akkor hangzottak el az említett mondatok) tudhattuk: senki sem vádolhatja magyarellenességgel. A magyarok szabadság- és demokrácia iránti vágyát, elkötelezettségét egész életében példaértékűnek találta. Jól ismeri a magyar irodalmat, történelmet.

Szülei zsidó származású németek voltak. 1933-ban menekültek Franciaországba a nemzetiszocializmus elől. Cohn-Bendit már francia területen született 1945-ben. Édesanyjával 1958-ban tértek vissza az NSZK-ba. Egy hesseni internátus növendéke volt, itt is érettségizett 1965-ben. Egész életét meghatározta ez a néhány év. Nagy hatást gyakorolt rá francia származású tanára, Ernest Jouhy, aki az 1956-os magyar forradalomig a Francia Kommunista Párt tagja volt, ám a magyarországi eseményeket követően teljesen átértékelte világnézetét. Danielt temperamentumos, ötletekben gazdag fiatalembernek írták le tanárai.

Filmben is szerepelt
Daniel Cohn-Bendit számos könyv szerzője. A legismertebbek közé tartozik az 1985-ben megjelent “Der grosse Basar” (A nagy bazár). A filmiparban is kipróbálta tehetségét. 1991-ben közösen rendezett egy alkotást Jean-Pierre Léaud-val, amely a hatvanas évek eseményeit dolgozta fel. E filmben mellékszerepet is vállalt. Az Europe 1 francia rádiónál a nyolcvanas években saját műsora volt.

A hatvanas évek közepén a család visszatért Franciaországba. A beilleszkedés nem ment zökkenők nélkül: francia állampolgárságért folyamodott, ám a hatóságok elutasították kérelmét. Politikailag feszült időszak volt ez. Nyugat-Európa egyre több egyetemén tüntettek a diákok. Franciaországban megerősödött a kommunista párt és a CGT szakszervezet. A párizsi diákok nagy része a baloldali eszmékhez vonzódott. Cohn-Bendit ekkor a párizsi egyetem nanterre-i fakultásának szociológia-hallgatója volt. Azé az intézményé, ahol a diákok közvetlenül vettek részt a lázadásokban, tüntettek a vietnami háború ellen. Többüket bebörtönözték. Diáktársaik válaszként megszállták a bölcsészkar üléstermét. Szószólójuk Cohn-Bendit volt.

Szónoklatait mind többen és többen hallgatták, Vörös Danynak (“Dany le Rouge”) nevezték, miután azt javasolta, hogy a francia trikolórt a vörös zászlóval helyettesítsék. “Anarchista marxista vagyok, de elutasítom a kommunizmus szervezeti formáit. Ez ugyanis nem új társadalmat hoz létre, hanem önkényuralmi rendszert. Itt következik be a törés a marxizmus és a kommunizmus között. Ezt az ellentmondást próbáljuk feloldani” – mondta.

A diáklázadások 68 májusában érték el a tetőpontot. A bulvársajtó különösen sokat írt Cohn-Benditről. A francia hatóságok azonban felbujtónak kiáltották ki, így az év októberében kiutasították az országból.

Frankfurtban telepedett le. A későbbi német külügyminiszterhez, Joschka Fischerhez hasonlóan belépett a “Forradalmi Harc” nevű csoportba. Tagjai azt remélték, győzelemre vezethetik a szocialista forradalmat. Daniel több vállalatnál próbálta mozgósítani a munkásokat. A hetvenes évek elején alakult meg a baloldali politikai aktivisták egyesülete, a Sponti-Szene, amely nem az osztályharcra épített, hanem a “tömegek spontán ellenállására”. Cohn-Bendit barátaival megalapította a Karl-Marx könyvkereskedést. A hetvenes évek közepén ismerkedett meg a híres francia író-filozófussal, Jean-Paul Sartre-ral, akit tolmácsként segített.

1978-tól egy baloldali német magazin főszerkesztője volt. A francia hatóságok ebben az évben biztosították arról: visszatérhet az országba. Ő azonban Frankfurtban maradt. A baloldali körökben ekkor bontakozott ki vita a fundamentalisták és a realisták között. Cohn-Bendit ez utóbbi irányzat képviselője volt, sosem értett egyet a fundamentalista neomarxistákkal. A kommunizmust eleve elutasította önkényes struktúrái miatt.

A hetvenes évek végén úgy vélte, a reálpolitika segítségével is elérhetőek céljai. A lázadó fiatal érett gondolkodóvá vált, aki hitet tett a parlamentáris demokrácia mellett. Az 1978-as hesseni tartományi választásokon a hetedik helyet foglalta el “Hessen Zöld Listáján” (a Zöldek egyik elődje), ám nem jutott be a tartományi parlamentbe, mivel pártja nem érte el az öt százalékos küszöböt. 1984-ben lépett be a németországi környezetvédők pártjába. Amikor barátja, Joschka Fischer 1985-1987 között hesseni környezetvédelmi miniszter volt, Cohn-Benditet tartotta egyik legfontosabb tanácsadójának.

Egyre jobban érdekelte a politika. 1989-ben például azzal viccelődött: jót kuncogna azon, ha az 1990-es német választást követően külügyminiszterré tennék meg, s hivatalos látogatáson venne részt Franciaországban. Ott, ahol egy évtizedig persona non gratának számított.

Ha a külügyek irányítójának nem is kérték fel, 1989-ben fontos megbízatást kapott Volker Hauff frankfurti polgármestertől: a külföldi bevándorlókkal foglalkozhatott. A városban élők mintegy negyede nem rendelkezett német útlevéllel. Az úgynevezett kommunális külföldi képviselet Cohn-Bendit egyik legfontosabb kezdeményezésének számított. Ez olyan helyi parlamentnek felelt meg, amely a bevándorlók érdekeit védte. Ezt a feladatot Cohn-Bendit egészen 1997-ig látta el. Törekvéseit a katolikus egyház is elismerte. 1997-ben a tilburgi Katolikus Egyetem díszdoktori címet adományozott számára.

A nemzetközi politikában is aktívan lépett fel. Az 1991-es Öbölháborút megelőzően támogatta a békemozgalmakat, ugyanakkor a jugoszláviai háborúk idején elsők között követelte a nyugati hatalmaktól a katonai beavatkozást Szlobodan Milosevics ellen. A koszovói háború idején egyenesen szárazföldi csapatok bevetését szorgalmazta.

1994 óta tagja az Európai Parlamentnek – hol, a német, hol a francia Zöldek színeiben indult. Nagy feltűnést keltett, amikor 2003-ban megalapította az Európai Zöld Pártot.

Cohn-Bendit nézeteit sok konzervatív gondolkodó nem osztja. De elismerik, tisztelik, kiváló vitapartnernek tartják. Ezért vitaműsorok szívesen látott vendége. A nyugati konzervatív gondolkodók pontosan tudják: Daniel Cohn-Bendittől mindig tanulhatnak valami olyat, melynek révén saját nézeteiket is továbbfejleszthetik.