Martonyi: se az izraeli, se a palesztin fél ne cselekedjen egyoldalúan!
Sem az izraeli, sem a palesztin félnek nem szabad egyoldalúan cselekednie, mert az ronthatja a tárgyalás útján elérendő békemegállapodás esélyeit – jelentette ki az izraeli látogatáson járó Martonyi János külügyminiszter a Jerusalem Post című lapnak hétfőn adott interjújában.
Martonyi János Avigdor Liberman-nal a jeruzsálemi külügyminisztériumban tartott találkozójukon
MTI/EPA – Joszi Zamir Martonyi kedd délelőtt Rámalláhba, a Palesztin Hatóság központjába utazik, ahol Rijád al-Malki külügyminiszter fogadja, és várhatóan Szalám Fajjád miniszterelnökkel is találkozik. Ezzel kapcsolatban azt mondta: a palesztinoknak inkább vissza kellene térniük a tárgyalóasztalhoz, mint hogy egyoldalúan kiáltsák ki államukat. Ezenkívül tartózkodniuk kell a terrorcselekményektől. Izraelnek pedig valamilyen formában ismét moratóriumot kellene bevezetnie a ciszjordániai zsidó telepeken folytatandó építkezésekre – tette hozzá.
A felek szeptember elején kezdték el a közvetlen tárgyalásokat, de a palesztinok kivonultak ezekről, mert Izrael a ciszjordániai telepek bővítésére vonatkozó tíz hónapos moratórium lejártakor nem hosszabbította meg azt. A palesztinok azzal fenyegetőznek, hogy ha nem járnak sikerrel a tárgyalások, akkor az ENSZ-tagállamoktól kérik kikiáltandó államuk elismerését
“Fel kellene újítani a közvetlen tárgyalásokat, és mindkét félnek alaposan meg kellene gondolnia, hogy milyen ára lenne annak, ha ezek kudarcba fulladnának” – jelentette ki a külügyminiszter. Magyarország álláspontja a békefolyamattal kapcsolatban azonos az Európai Unióéval. “Mindannyian ugyanazt az üzenetet hozzuk. Az Európai Uniónak alapvető érdeke, hogy a megbékélési folyamat és a közvetlen tárgyalások megmeneküljenek” – mondta, hozzátéve, hogy még van esély a közvetlen tárgyalások felújítására. A tárgyalással elért kétállami megoldás nyújt a leginkább biztonságot a térségnek és Izraelnek egyaránt.
Iránnal kapcsolatban Martonyi azt mondta: nem ért egyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel abban, hogy elrettentő katonai fenyegetésre van szükség Iránnal szemben, mert csak így lehetne megakadályozni, hogy Teherán atomfegyver birtokába jusson. Azzal az izraeli helyzetértékeléssel azonban egyetért, hogy Irán nagy fenyegetést jelent. Veszélyes a térségre, Izraelre és a mérsékelt arab országokra nézve is. “Úgy gondoljuk, hogy (Iránnal szemben) a szankciók politikáját kell folytatnunk” – szögezte le. Az EU és az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácséinál is szigorúbb gazdasági büntetőintézkedéseket vezettek be Irán ellen. “Várjuk meg, hogyan hatnak ezek. Még most is úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen járható út” – mondta a külügyminiszter a Jerusalem Postnak.