Nők ádáz szabadságharca

A Pesti Színházban bemutatott Mikve nyolc színésznőnek nyújt kiváló lehetőséget, akik rendszerint kevésbé dúskálnak a feladatokban a deszkákon, mint a férfiak. Nő írta, Hadar Calron, aki színész is, így aztán pontosan tudja, mi az, ami jól játszható. Ezúttal mindenki úgy érezheti, hogy főszerepe van, remek, sajátos karakter megteremtése adatott számára.

 

A mikve rituális zsidó fürdő. Jobbára már csak az ortodoxok használják. Menstruáció után legalább hét nappal, itt kell megmerítkezni, és ezzel megtisztulni, aztán még aznap kötelezően a férj rendelkezésére állni. A mikvében a szó szoros, és átvitt értelmében is meztelenre vetkőznek a nők. Dumálnak, pletykálnak, kikotyognak sok mindent, akaratlanul is kitárulkoznak. Szinte mindenkinek jár a szája, folyik az élvezettel teli, ádáz pletykálkodás, aprónak látszó, de mind komolyabbá váló szurkapiszkák izzítják a levegőt a megmerítkezés előtt és után. Michal Docekal vendégrendező jól összehangolta a szereplőket. Magabiztosan, gördülékenyen működik a színházi gépezet, mindenki a másikra hangolódott, senki nem lóg ki a sorból, miközben megteremti a darabbeli személyiségét. Jan Dusek vacak fémszekrényei, régiesnek tűnő műanyagszékei ódon hangulatot teremtenek, patinája, elaggottsága van már ennek a fürdőnek. A merülő medence sejtelmes félhomályban látható, sok titkot rejthet. Többek közt, mint megtudjuk, egy öngyilkosságot.

A végzet beteljesülése felé, egy következő öngyilkosság irányába tart a darab, amit már évekkel ezelőtt láthattunk, a Nyári Zsidó Fesztiválon, egy izraeli vendégjáték keretében. Akkor nyilvánvalóan erőteljesebbnek tűntek a szövegnek azok a vonulatai, melyek a bigott vallásosság, és a jelenlegi életforma szembenállását feszegették. Most a Váci utcában fontosabbnak hat a hazugság, őszinteség, a szabadság és a béklyóba kötöttség témaköre, az, hogy egy férfiközpontú társadalomban a nőknek meddig kell tűrniük, és akár megalázkodniuk.