Bánkitó Fesztivál: Furcsa kapcsolódás a felsőbb erőkkel
Kardos Dániel nagyon szerencsésnek érzi magát, mert már szinte őskövületnek számít a Bánkitó fesztivál történetében. Ennek is köszönhető, hogy idén négy formációban is találkozhat vele a nagyérdemű. A zene az ő vallása, melyben feloldódik a múlt és a jelen, a kelet és a nyugat dallam és ritmusvilága. „Az ember életében van egy korszak, ami arról szól, hogy megtalálja azt az irányt, ami neki való.” Erről az irányról faggattuk.
– Hogyan alakult a zenei ízlésed?
– Elég későn kezdtem el komolyan foglalkozni a zenével, kb. érettségi évében. E miatt technikailag és szellemileg egyaránt éretlen voltam, hogy bekerülhessek a jazz tanszakra itthon. 19 évesen mentem ki Izraelbe, ott voltam a zsidó zene közvetlen közelében, de mégsem érdekelt igazán. A buszon, az utcán, az üzletekben szólt a mizrahi (távol-keleti illetve orientális) zene, de nem érintett meg különösebben. Ma már persze nagyon fontos. Mikor visszajöttem Magyarországra, kezembe került a Klezmatics első két lemeze. Az nyitotta meg a fülemet erre a dallamvilágra. Elkezdtem megtanulgatni a témáikat hallásból, így kezdődött ez a vonzalom, ami az indiai zene szeretete felé vitt el.
– Mi alapján válogatsz a zenék között?
– Elképesztő mennyiségű jó zene van. Egy emberöltő sem elég ahhoz, hogy mindet meghallgathassuk. Azt hiszem, én nem tudatosan választok, inkább működik bennem egy képzeletbeli szerkezet, ami segít megtalálni az arányt a hozzám közel álló stílusok között, így ötvözöm őket egymással.
-Hogyan választod ki azokat, akikkel együtt zenélsz?
– Mindegyik vendég-hívásnak van egy története. Összeköthet a közös múlt, régi-régi barátság, mint például minket Vázsonyi Jancsival. Vendégei is leszünk egymásnak a Bánkitón, ő jön a Kardos Négy-be, én megyek a Tritonba. Aztán az illető zenész egyénisége iránti rajongás is meghatározó, nekem ilyen tizenéves korom óta Dresch Mihály. Zenei és emberi nagyságát tekintve iszonyatosan nagy katalizátor számomra, hogy szívesen és jó érzésekkel jön vendégnek zenélni hozzánk. Vendégszerepelni egyébként kellemes dolog. Egy más, sokkal lazább szerepkör.
-Saját zenekaroddal, a Kardos Négyessel tavaly jelent meg első saját albumod, az is kellemes lehetett…
– Igen, jó dolog egy lemez. Kicsit már bánom, hogy nem kaptam rá korábban a lemezkészítés ízére. Persze macerás történet a magyar zeneipar helyzete miatt. De én egy olyan típusú zenész vagyok, aki ide-oda rohangál a műfajok között. Alkalomról alkalomra, másik üzemmódba kapcsolok: indiaiból klezmerbe, klezmerből a jazzbe, jazzből a popba. Tehát, hogy ne úgy ismerjenek, mint “az a borostás srác, aki a múltkor itt meg ott gitározott”, nagyon fontos, hogy legyen egy kézzelfogható esszencia, és ezért fontos a lemez. Egyébként a fesztiválon kapható lesz a koncertünk előtt és után.
-A közelmúltban nagy elismerésben volt részed, a 2010-es filmszemlén elnyertétek a legjobb eredeti nagyjáték filmzene díját. Ebből is kaphatunk majd ízelítőt a fesztiválon?
– Az egyik főszereplővel, Balogh Rudival csináltuk a Vespa nagyjátékfilmnek a zenéjét, amivel szerencsés módon elnyertük a díjat. Ő roma, én zsidó vagyok, és mivel ez a tematika a fesztivál gerincét képezi, aktualitása is van. A film egy cigány kisfiú megpróbáltatásairól szól, aki vidékről felkerül a nagyvárosba, és rohan az álmai után. Külön csináltuk a dolgunkat, mindenki magáét tette hozzá, úgyhogy a roma jellegű zenék a Rudihoz, az atmoszféra és hangulatfestő zenék pedig hozzám kapcsolódnak.
– Te mit gondolsz az identitásodról?
