Kétszáz év plakáton elbeszélve
Bő kétszáz esztendőn szalad végig a brüsszeli Zsidó Múzeum, amely 250 plakátot mutat be a napóleoni időktől napjainkig, bepillantást engedve a belgiumi zsidó közösségek életébe, és ezen keresztül az ország történelmének egy szeletébe.
Új kiállítás a brüsszeli Zsidó Múzeumban
A plakátok azért segítenek jól megérteni egy korszakot, mert híven tükrözik a történelmi pillanat politikai és kulturális szerkezetét – mondta Daniel Dratwa, a brüsszeli Zsidó Múzeum kurátora az új kiállítás minapi megnyitója kapcsán. Az október harmadikáig nyitva tartó tárlat 250 plakátot sorakoztat fel, amelyek jó részét az utcákra sohasem helyezték ki. A zsinagógákban és a zsidó üzletekben láthatták az emberek, merthogy ezeket a plakátokat zsidók készítették zsidóknak, jórészt jiddisül. S a nyomtatványok nem a történelem szenvedő alanyaként ábrázolják a belgiumi zsidóságot, hanem inkább a történelem alakítójaként, szereplőjeként. A múzeum munkatársai úgy vélik, hogy az értékes gyűjtemény egyszerre része a nemzeti örökségnek és mutatja be azt a közösséget, amely jogot formált a különbözőségre, hogy beilleszkedhessen a multikulturális társadalomba.
Az első kiállított darabok a napóleoni időkig, vagyis Belgium születése előtti évtizedekig nyúlnak vissza, de a plakátok java része a múlt században készült. A húszas évek előtt viszonylag kis számban, mert Dratwa szerint az előző századfordulón még kis lélekszámú, 10-12 ezres közösségnek nem volt pénze, hogy ezt a „tömegközlési” eszközt használja. Ez az elit kiváltsága lett: ezt rögzíti például a Benedictus & Pinkhof dohánygyár szivarreklámja az új termék, a Primus inter pares népszerűsítésére.
A Red Star Line gőzösét ábrázoló plakátot valamely utazási iroda színes reklámjának is vélhetnénk, csakhogy ezeken a hajókon tántorgott ki Amerikába rengeteg zsidó ember is. Olyan családok, amelyek Kelet-Európából viszontagságos és fárasztó zötykölődés, gyaloglás után érkeztek Antwerpenbe, hogy átkeljenek az óceánon az Újvilágba. Ez sokaknak sikerült, de sokaknak nem. A második világháború előtt már százezer zsidó élt Belgiumban.
Miután a németek 1940-ben megszállták az országot, megkezdődtek a deportálások, amelyek során 25 ezer belgiumi zsidót öltek meg. Láthatók azok a plakátok is, amelyek közhírré teszik, milyen intézkedéseket vezetnek be a megszállók.
A két háború között a beáramló keleteurópai zsidóság magával hozta szokásait, s ez meglátszik a plakátokon is, amelyek ebben az időszakban eligazítottak egészségügyi, higiéniai kérdésekben éppúgy, mint gazdaságiakban vagy politikaiakban. A feliratok ebben az időben kétnyelvűek, a jiddis mellett a francia vagy a holland jelenik meg. De a holokauszt után jiddisre váltanak a tervezők, kivéve Antwerpent, ahol az ortodox zsidóság letelepedése miatt a jiddis és a héber versengett egymással az első helyért.
A harmincas években a nácizmus előretörése, a cionizmus kérdései, a palesztinai pogromok vagy a szovjetunióbeli Birobidzsán megalapítása foglalkoztatja a plakátok alkotóit. A hatvanas–hetvenes években az antiszemitizmus elleni harc, a közel-keleti háborúk kötik le a figyelmet, amelyet nem kerül el a zsidók kivándorlásának támogatása sem a Szovjetunióból. A kiállítás végére kerül az a plakát, amely a négy éve túszul ejtett izraeli katona, Guilad Shalit szabadon engedését követeli.
Az új időszaki tárlat mellett újított állandó kiállításán is a múzeum: történelmi tabló került a harmadik emeletre, ahol a látogatás kezdődik. Azon a területen, ahol Belgium 1830-ban megalakult, már a XIII–XIV. században jegyeztek fel zsidó emlékeket, a népcsoport nagyobb lélekszámú megjelenésére az első véres választ Brüsszelben szervezték 1370-ben. Ám Belgium megalapítása után az emancipáció korszaka következett, egészen a második világháborúig. A súlyos vérveszteséget nehezen heverte ki a belgiumi zsidóság, amely jelenleg hozzávetőlegesen negyvenezer lelket számlál, jórészt Brüsszelben és Antwerpenben, ahol tizenhét vallási közösséget tartanak számon.
A tabló dátumokat és tényeket tartalmaz, amelyeket élettel töltenek meg a plakátok.
