22 éves zsidó nőt gyilkolt meg a gyanú szerint egy taxisofőr Moszkvában
22 éves orosz zsidó nőt gyilkolt meg Moszkvában a gyanú szerint egy taxisofőr. Megcsonkított testét napokkal azután találták meg, hogy eltűnt, jelentette az Ynet izraeli újság.
![](https://www.szombat.org/files/2019/05/Rivka-Cipisev.jpg)
Rivka Cipisev, az áldozat 22 éves volt
Pénteken hazafelé tartott egy taxival, amikor nyoma veszett.
Rivka (Irena) Cipisev kedden temették el Berl Lazar moszkvai főrabbi közreműködésével – írja a Times Of Israel. A főrabbi maga is az ezer fiatallal tartott a velencei utazásra, ahonnan épp hazatért az áldozat.
Az utazás után vált el barátaitól – mondta Baruch Gorin, a helyi zsidó közösségek szövetsége szóvivője, aki maga is ott volt Velencében, s egy nappal korábban látta az áldozatot. Miután a társaság többi tagja kiszállt a kocsiból, utána veszett nyoma Rivka Cipisevnek.
A gyanúsított taxisofőr Fehéroroszországba szökött, de elfogták.