Vázsonyi János: nincs profi és amatőr zene

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Zsidó is és magyar, vagy akár arab esetleg indiai, akinek nincs identitása, de nála mélyebb és sokrétűbb identitása nehezen lehet földi halandónak. Kételkedő, de hisz abban, hogy a zene komoly ellentéteket, évezredes ellenségeskedéseket is áthidalhat. És egy valamiben biztos, a szaxofon számára a legmegfelelőbb hangszer. Vázsonyi Jánossal beszélgettünk.
 

 

A zsidó zene mit jelent neked?
– Részt vettem egyszer egy nagyon érdekes beszélgetésen, amely a zsidó identitásról szólt. Akkor azzal kezdtem, hogy nekem nincs zsidó identitásom, ami persze nem igaz, de nem szeretem, hogyha engem akár a zsidó, akár a református származásomhoz kötnek. A viszonyomat legjobban a következő történettel tudom megmagyarázni. Zsidó édesapám temetésén hallottam magamban egy számot. Azt hittem, hogy egy létező dallam szólalt meg bennem. Haza mentem, lejegyeztem, és megkérdeztem egy kántort, hogy szerinte ez melyik zsidó dal? Ő azt mondta, ilyen dallam nem létezik a zsidó liturgiában. Az én olvasatomban viszont ez a dallam apukám üzenete, amiben rengeteg dolog benne van. Az, ahogy tizennyolc évesen megélte a második világháborút, ahogy a Duna partra vitték.  Ebben a dallamban erősen megjelenik az ő élete és a hozzáfűződő viszonyom. Úgy tűnik, akkor mégis csak van zsidó identitásom. De látom azt is, mint a zsidó közösségben is jelen lévő ember, hogy mi válthat ki másokban ellenérzéseket. Ez azért különösen jó, mert én belülről látom a hibákat, és ezeket ki is mondhatom.

– A zenével, akár a te zenéddel, valóban lehet enyhíteni az ellenérzéseket?
– A legszebb példa erre a Chalaban egyik tagja, aki arab és komolyan meg is éli a származását, a hitét, és mégis egy zsidó lányt vett feleségül. Ő már a saját életével, és persze a Chalaban a zenéjében megvalósítja a békés együttélést. Mi, én és ők, ott zenélünk együtt, és csodálatosan működik minden. Ha ezt az én zsidó vagy a többiek arab barátai látják, bennük is békés érzetet kelt. Én ebben hiszek.

– Hogyan kerültél a Chalaban zenekarba?

A teljes interjú itt olvasható! 

 

[popup][/popup]