Halld, Izrael!

Izrael továbbra is blokád alatt tartja a Gázai övezetet – ám ezzel leginkább önmagát zárja el a világtól. A május végi tengeri támadás után a zsidó állam ismét magyarázkodásra kényszerült, és már sajátjai is keményen bírálják.
 

 

Gilad Shalit izraeli katonát több mint egy éve ejtette túszul a Hamász a Gázai övezetben. Szülei arra kérték a Gázába tartó emberi jogi csoportokat, hogy juttassanak el egy levelet a katonának. A válasz nemleges volt. Elvégre a május végén útnak indult hat hajó célja nem annyira a közvetítés, mint inkább a provokáció volt: az, hogy rámutassanak Izrael “valódi” énjére. És a zsidó állam készségesen a világ felé fordította legdurvább arcát.

Az izraeli hadsereg megrohamozta a hat hajót, melynek utasaival közelharcba keveredett. “Menjetek vissza Auschwitzba!” – kiabálta egy aktivista a katonáknak, és Izrael szerint már csak az ilyen kiszólások miatt is jogos volt a fellépés. Mindez persze mégsem elegendő indok kilenc ember meggyilkolásához. A világ fel is hördült, az izraeli társadalom viszont összezárt – bár azért már ott is hallani kritikus hangokat.

“Hét idióta ül a kormányban” – gúnyolódott a balliberális Haaretz napilap, utalva az akciót jóváhagyó és utólag is védelmező hét politikusra. A bírálatok persze elsősorban nem az akció indokoltságát, hanem szakszerűségét, hasznosságát vonják kétségbe. A hadsereg megint bebizonyította, hogy előbb cselekszik, s csak utána gondolkodik. Hasonló problémával küszködik a Moszad is, elég csak az év elejei dubai fiaskóra utalni: az izraeli titkos ügynökök bekapcsolt szállodai kamerák mellett ölték meg a Hamász egyik politikusát. Az izraeli katonaság pedig először a 2006-os déllibanoni háborúban szerepelt le, amikor a jóval gyengébb Hezbollahnak döntetlent sikerült kiharcolnia a zsidó állammal szemben.

Ma már olyan személyek is bírálják a májusi akció miatt a zsidó államot, mint a magát Izrael legjobb barátjának nevező Nicolas Sarkozy francia elnök, vagy az Izrael létét német nemzeti érdeknek tartó Angela Merkel kancellár. Az Európai Parlamentben – az EuObserver beszámolója szerint történetesen a mi Bokros Lajosunk javaslatára – még az is felmerült, hogy EP-képviselőknek is segélyhajót kellene küldeniük Gázába.

Hiába tartóztatták fel a hajókat az izraeliek, a csatát a Hamász hívei nyerték, s a világ egyre hangosabban követeli Gáza megnyitását. Az izraeliek által 2009 elején szétlőtt térség – a blokád miatt – az azóta kapott hárommilliárd eurónyi segélyt sem tudta felhasználni, hiszen nem lehet a szükséges anyagokat külföldről beszerezni. Az izraeli kormány szóvivője ugyanakkor gunyorosan egy elegáns gázai étterem specialitását, a Stroganoff-bélszínt ajánlotta a nyugati sajtó képviselőinek szíves figyelmébe – így próbálva cáfolni az éhezésről szóló híreket.

Gáza elszigeteltségéért nem csak a zsidó állam felelős. Egyiptom is évek óta zárva tartja határait Gáza felé, s csak most nyitotta meg rövid időre. Hoszni Mubarak kormánya eddig maga is vadászott a palesztin menekültekre a gázai határon, most azonban – az otthoni iszlamista ellenzéktől tartva – úgy tesz, mintha a blokád egyedül a zsidók ötlete lett volna. Pedig még a Hamásszal rivális, Ciszjordániában uralkodó Fatah sem érdekelt Gáza korai felszabadulásában. A zárlatot a Fatah azzal is segíti, hogy nem juttat palesztin útleveleket a gázaiaknak, akik így tényleg nem tudják elhagyni a zsúfolt tengerparti sávot. Nem véletlen, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök visszautasította Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt, aki a május végi incidens után tárgyalóasztalhoz ültette volna a Fatah és a Hamász képviselőit.

Törökország egyébként egykor Izrael legmegbízhatóbb szövetségese volt. Antiszemita hangok a világi, atatürkista pártoknál is előfordultak, de csak a mérsékelten iszlamista Erdogan tervezi újrafogalmazni országa közel-keleti szerepét. A tengeri támadás – melynek mind a kilenc halálos áldozata török volt – csak megerősítette Erdogant abban, hogy elforduljon Izraeltől. Múlt szerdán Ankara nem volt hajlandó megszavazni az újabb Irán-ellenes szankciót az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és a palesztin ügy egyik legfőbb szószólójává léptek elő.

Az így megváltozott világkörnyezetben Izrael önmagát szigeteli el a gázai blokád fenntartásával. Elért-e bármit az izraeli politika keménykedése? – teszik fel már a zsidó államban is a kérdést, arra figyelmeztetve: a Hamász nem bukott meg, sőt népszerűsége nő, Gázából pedig továbbra is ki-kilődöznek rakétákat izraeli területekre. A gázai blokád mellett ugyanakkor nem lehet Izraelről mint a térség egyetlen demokráciájáról beszélni.

Általános vélemény ezért, hogy a helyzet enyhüléséhez lazítani kellene a blokádon, s elég lenne csak a fegyverek bevitelét ellenőrizni, és nem kellene tiltani a koriandert vagy a zacskós kávét is. Átmeneti megoldás lehetne az is, hogy valamiféle európai haderő felügyelné a Gázába irányuló kereskedelmi forgalmat. A tenger felől azonban újabb hajók – például az iráni hadiflottával megerősített “segélyszállítmányok” – készülődnek Gáza felé, arra utalva: a helyzet a Közel-Keleten ismét pattanásig feszült.

ÖNGÓL

Ma Izrael biztonságára a legnagyobb veszélyt a zsidó állam politikájának felelőtlensége jelenti – jelentették ki május elején zsidó származású európai értelmiségiek, és a tengeri támadás visszhangja utólag is őket igazolja. A JCall nevű, Izraellel szemben kritikus európai zsidó szervezet nyilatkozatához Daniel Cohn-Bendit zöld politikus mellett a két francia “sztárfilozófus”, André Glucksmann és Bernard-Henri Lévy is csatlakozott. Mára több mint hatezren írták alá a felhívást.

Izraelben is hallani ilyen véleményeket: a támadás után balliberális lapok arra emlékeztettek, hogy a negyvenes évek végén a zsidók is – az angol tilalom ellenére – a tenger felől közelítettek Izrael felé. Bő hatvan éve a zsidóknak már sikerült áttörniük egy tengeri blokádot, így a palesztinok is sikerrel járhatnak. Izraelnek azonban még azelőtt kellene felhagynia az erőfitogtatással, mielőtt az egykori “gyarmattartó” britek sorsára jutna.