Gáza és az izraeli lélek

Írta: Novák Attila / Hírszerz? - Rovat: Hírek - lapszemle

Izrael államának olyan világpolitikai helyzetben is fenn kell maradnia, amely ellenséges vele szemben s nem számíthat csak és kizárólag pusztán önmagára. Az autisztikus hatalomgyakorlás miatt a jelenlegi izraeli kormány rosszul méri fel a helyzeteket egy olyan világban, ahol a hagyományos háborúk helyett a közvélemény megnyeréséért folyik a küzdelem s ebben sokkal előnyösebbnek látszik egy-két, a CNN által is felvett parittya és békeaktivista, mint sok-sok géppisztoly.
 

 

A Gázai-övezet problémája meglehetősen nagy nyomás alá helyezte az izraeli kormányt, mely valóságos biztonsági megfontolások, a fegyvercsempészet megakadályozása miatt helyezte pár éve nemzetközi blokád alá a Gázai-övezetet, melyet most az ENSZ emberjogi főbiztosa is feloldani szeretne. Az Övezet helyzete ténylegesen nagyon rossz, az Egyiptom és Izrael közé (be)zárt kis területet (kb.360 négyzetkilométer, másfélmillió lakos) Izrael ellenőrzi a levegőből, a tengereken át és a szárazföldről, bár utóbbit Egyiptom is felügyeli.

Bár a helyzetért a felelősség az Izraelt sokáig támadó Hamasz iszlamista kormányát terheli, a fejlődő és a fejlett világ ilyen közeli együttlétéből fakadó feszültségek és a bezártság és a blokád keltette reális humanitárius problémák joggal irritálják az úgynevezett nemzetközi közvéleményt. Nem csak az egyébként sem Izrael-barát iszlám világban, de Nyugaton is sok helyen tüntetnek Izrael ellen. Magyarországi bloggerek és fórumozók pedig alig rejtik véka alá dühüket a Közel-keleti helyzet megoldatlansága iránt, jórészt Izraelre terhelve a felelősséget, holott sokkal bonyolultabb problémáról van szó, olyanról, mely érinti az egész arab világot is.

Mintha ezekben a megnyilvánulásokban is felfejthető lenne az a fordított fajelmélet, mely a gazdaságilag gyengébbnek vagy a fejlődő világ csoportjainak (esetünkben a palesztinoknak) kevesebb felnőttséget és döntésképességet tulajdonítana, így kizárólag – függetlenül a helyzet kontextusától – az erősebbnek tűnő féltől várja az egész politikai helyzet megváltoztatását, amely egyoldalú blokádnyitást jelentene elsőre, de amely a másik féltől már azért nem várja el a fegyverkezés szünetelését, illetve abbahagyását, mert implicit módon elfogadja azt az érvet, hogy addig, amíg nem ugyanolyan fejlettség jellemzi mind a két félt, a kevésbé fejlettnek joga van bármilyen eszköz bevetésére – politikai céljai érdekében.

                                                                           *

De melyek azok a megfontolások, melyeken az izraeli kormánynak, illetve a nyugati (főleg amerikai) világ pro-izraeli lobbiszervezeteinek (AIPAC, StandWithUs, stb.) mégis el kellene gondolkodniuk. A válaszhoz vissza kell nyúlnunk ahhoz a problémához, hogy mit akart elérni a cionista mozgalom és mit gondoltak erről korábban a zsidó állam felelős vezetői. Herzl Tivadar az 1896-ban megjelent Der Judenstaat című művében a zsidó állam az antiszemitizmussal indokolta (hajtóerőnek a zsidó nyomort nevezte meg). Herzl többször is leszögezte, hogy nem a vagyonosok kárára akar cselekedni, és a gazdag zsidók nyugodtan asszimilálódhatnának, mert megszűnne a “mostani” antiszemitizmus, melyen elsősorban a 19. századi orosz és román elnyomást értette, a cári Oroszország pogromairól van elsősorban szó.

Bár Izrael állam 1948-as megszületéséig nem lehetett közvetlenül tesztelni azt, hogy a zsidó állam léte mennyire szüntetné meg (magát) az antiszemitizmust, az állam 62 éves fennállása erőteljesen azt igazolja, hogy nem hogy nem szünteti meg, hanem inkább kanalizálja az antiszemita indulatokat. Ugyanis az antiszemitizmus elsősorban nem racionális érzület, pláne nem olyan, amelyet pusztán népmozgalmakkal meg lehetne oldani, ráadásul maga is globalizálódott. Herzl ebben az értelemben kora gyermekeként nem mérhette fel (önhibáján kívül, természetesen), hogy milyen lesz a globális médiavilág ereje és hatékonysága, milyen az a világ, ahol a lokalizáció egyszerre nem csak elveszti egyszeriségét és visszavonhatatlanságát, ám ahol a helyi ügyekből a közös identitások pillanatok alatt tudnak világproblémát is teremteni.

Nem véletlen, hogy egyes elemzők – például George Friedman a Stratforon – a gázai flotilla mostani történetét az Exodus hajó 1947-es kálváriájához hasonlítják, akkor éppen a születendő zsidó állam politikusa politikusok használták fel a nemzetközi közvélemény meggyőzésére a brit törvényt be nem tartó s főleg az európai Vészkorszak menekültjeit szállító hajót (többet is), melyet az angol haditengerészet lefoglalt, utasait pedig Európába utasította vissza.

                                                                           *

A holokauszt miatt (egy időre) tabuizálódott primér antiszemita propaganda is inkább az Izrael-ellenességbe “menekül”, ha éppen “becsületesen” akarja kifejezni önmagát. Ez a tendencia meglehetősen nehézzé teszi a releváns Izrael-kritika helyzetét, hiszen amellett, hogy sok antiszemita Izrael “segítségével” gyülölködik a zsidósággal szemben, Izraelt – éppen a cionista mozgalom eredeti értelmének a szellemében – úgy lehet és kell is bírálni, mint bármelyik más államot a világon. E sorok írója is aláírója annak a francia-zsidó békefelhívásnak (Jcall.eu), mely a palesztin állam létrehozása mellett teszi le a voksát és a Kelet-Jeruzsálemben folyó izraeli telepítések/telepbővítések veszélyességére hívja fel a figyelmet.

Ugyanakkor nagyon gyakran meglehetősen bizarr dolognak tünik az, hogy a világ ennyire egyoldalúan kezeli az arab-izraeli konfliktust, még akkor is, hogyha sokszor éppen Izrael álláspontja tarthatatlan – morálisan és politikailag egyaránt. Erre a helyzetre – véleményem szerint – a világ sok zsidó közössége és Izrael is rosszul reagál. Ennek pedig a fő oka az a herzl-i elv (a Holokauszt tapasztalatával dúsítva), mely alapvetően meghatározza az izraeli vezetők gondolkodását. A zsidó állam és Izrael védelmezői ugyanis nem “árazzák be” a döntéseikbe azt, hogy a világ nem túl barátságos hely, ám okos politikával meg lehet teremteni a túlélés esélyeit. Merthogy az antiszemitizmus – Herzltől és Izraeltől függetlenül – fennmaradt, ezért a zsidó állam nem tudja magát ettől függetleníteni, ám katonai erővel nem tud minden helyzetet megoldani.

Ugyanis Izrael államának – hiába hadi sikereinek sokasága – olyan világpolitikai helyzetben is fenn kell maradnia, amely ellenséges vele szemben s nem számíthat csak és kizárólag pusztán önmagára. A sokak, így Bernard Henry-Lévy szerint is autisztikus hatalomgyakorlás miatt van az, hogy a jelenlegi izraeli kormány rosszul méri fel a helyzeteket egy olyan világban, ahol a hagyományos háborúk helyett a közvélemény megnyeréséért folyik a küzdelem s ebben sokkal előnyösebbnek látszik egy-két, a CNN által is felvett parittya és békeaktivista, mint sok-sok géppisztoly.