Széplelkek vagy Izraelt gyűlölő fanatikusok: kik voltak a segélyaktivisták?
Izrael kormányának esetleges túlkapásait, bűneit csak az ítélheti el erkölcsileg legitim módon, aki a szélsőségesen Izrael-ellenes, antiszemita, fundamentalista terrorizmust (illetve annak támogatóit) is megbélyegzi és kiközösíti. Segélymunkásokra minden háborús válságövezetben szükség van. De a humanitárius misszió lényege, hogy annak vezetése nem kötelezheti el magát egyik harcoló fél mellett sem. Nem azonosulhat nyíltan az ügyükkel, semlegesnek kell maradnia. A gázai segélyflottilláról ez – finoman szólva – aligha mondható el.
Nemzetközi botránykővé vált a gázai segélyflottilla ügye. Érdemes rögtön indításként leszögezni: ha Izrael a hajó lerohanása során túllépte a rendőri-terrorelhárítói arányosság, törvényesség és szakszerűség határait, a nemzetközi jog szabályait, azt, – miként demokráciákban szokás – a kivizsgálás során meg kell állapítani, a vétkeseket pedig tettük súlyának megfelelően szankcionálni. Hatósági túlkapásra persze nem mentség, ha azt bűnözővel szemben követik el, de a méltányosság kedvéért pár dolgot nem árt tudni. A flottilla egyik vízi járművének kilenc halálos áldozattal járó elfoglalása utáni nyilatkozatok némelyike erősíti a feltevést, hogy úgy voltak a hajó utasai jámbor segélymunkások, ahogy a 2006. őszi magyarországi zavargások törő-zúzó, rendőrökre támadó, gyújtogató huligánjai békés tüntetők. „Önvédelemből verték meg a Gázába tartó segélyflottilla aktivistái az izraeli katonákat…a hajókon utazó aktivisták néhány katonától elvették a fegyverét, de azokat a tengerbe dobták. A kommandósokat székekkel és botokkal támadták meg önvédelemből, de jogos lett volna akár a fegyverek használata is.” – mondta a „karitatív” iszlám szervezetet vezető Bülent Yildirim.
Azért a fenti pár mondat sokat elárul. Ha szelíd filantrópokra állig felfegyverzett elitrendőrök (vagy elitkatonák) törnek rá, az illetők valószínűleg mozdulni sem tudnak. Mondjuk amennyiben e sorok íróját bilincselnék meg hatósági közegek, ő (és családtagjai) nyilván hangosan tiltakoznának, de nem mennének ököllel, továbbá bottal-késsel nekik. Ilyenkor ugyanis a rendőr maga (és bajtársai) védelmében nemigen tehet más, mint hogy tüzel. Hogy hová céloz, és hányszor lő, az más lapra tartozik.
Vegyük elfogulatlanul szemügyre: mennyire életszerű, hogy egy tényleg jóhiszemű átlagpolgár (sőt, még az átlagnál is szelídebbnek feltüntetett humanitárius munkatárs) ráront a kommandósokra? Milyen béke-vagy segélyaktivista az, aki habozás nélkül, az életét sem féltve ráront az ő megadásra szólító fegyveresekre? És csak úgy lefegyverez egy jól kiképzett katonát? Gyanítható, hogy a hajón tartózkodók ilyen agresszív hányada inkább volt fanatikus, közelharcra betanított, Izrael-gyűlölő szélsőséges, mint törékeny széplélek. Közülük néhányból ezek alapján kinézhető, hogy aligha csak ételt osztani mentek volna Gázába, hanem netán azért is, hogy beálljanak a Hamasz által dirigált „katonai teokrácia” önkénteseinek sorába. Tehát, hogy Izrael ellen harcoljanak.
Egyetlen országtól sem várható, hogy területére (vagy általa megszállt, blokád alatt tartott régiókba) erőszakos militánsokat beengedjen. Az izraeli akció módszerei kifogásolhatóak, célja azonban nem. A hajón lévők halála sajnálatos, (és lehet, egyik-másiknál elkerülhető lett volna) de nagyon úgy tűnik: a hangadó, meghatározó részük a provokatív és/vagy támadó fellépésével kimerítette az áldozattá váláshoz való sértetti hozzájárulás fogalmát. Vagy pedig áldozattá, potenciális célponttá tette vétlen társait is. Ugyanígy a Gáza blokádjánál alkalmazott eszközök lehetnek vitathatóak (akár elítélendőek), de azt is belátandó: nincs olyan demokratikus jogállam a világon, amely eltűrné, hogy egy másik országból rakétákkal lőjék a területét.
Sokan mondják erre: a palesztinokat rengeteg sérelem, bántalom érte Izraeltől. Ami részben igaz. Ahogy a határon túli magyarokat is tengernyi atrocitás sújtotta Trianon óta. Diszkrimináció, etnikai pogromok (az 1944-45-ös vajdasági mészárlásoktól az 1990 tavaszi borzalmas marosvásárhelyi incidensekig), kitelepítés, deportálás, jogfosztás, falurombolás, stb. Viszont erdélyi, vajdasági, felvidéki nemzettársaink soha nem reagáltak erre úgy, hogy aknavetővel lőjenek tudatosan kiszemelt polgári célpontokat, pokolgépet robbantsanak román, szlovák, szerb civilektől nyüzsgő éttermekben, gépeket térítsenek el. Nem képezték fanatikus öngyilkos merénylővé gyermekeiket. Voltak közöttük is szélsőségesek, de azok képtelenek voltak uralkodó irányzattá fejlődni. Jogos (vagy annak vélt) sérelmeket sem lehet úgy megtorolni, ahogy a palesztin terroristák, így pl. a Hamasz teszi. Mert az ugyanúgy véres, önbíráskodó lincselés, mint az olaszliszkai iszonyat.
Először a libanoni háború, majd a gázai offenzíva idején is próbáltam felébreszteni a hazai olvasóközönség empátiáját. Mi lenne, ha szlovák vagy román terrorcsoportok tennék ugyanazt Magyarországon, amit palesztin szervezetek Izrael ellen? Vagy akkor, ha a magyarországi cigányság bizonyos csoportjai olyan módszerekkel akarnák vélt vagy valós sérelmeikre ráirányítani a figyelmet, ahogy a palesztin terroristák csinálják? Vagyis a többséget személyválogatás nélkül tizedelő (civileket, nőket, gyerekeket, időseket sem kímélő) robbantásokkal?
