Jobbik: nem lehet más a politika
Péntkeken megalakult az új Országgyűlés, megválasztották a parlament tisztségviselőit. Beszédet mondott Sólyom László államfő, Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök és Orbán Viktor leendő kormányfő.
Forrás: Heti Válasz online
Az első két politikus részletesen foglalkozott a Jobbikkal; Vona Gábor a képviselői esküre levette zakóját, s előtűnt az alatta lévő gárdamellény; az „új erő” képviselői az ülést formabontó módon a székely himnusszal zárták. Első látásra tehát a radikális párt a nap nagy nyertese: Orbán Viktor kivételével többé-kevésbé szinte mindenki hozzájuk viszonyult.
Pedig a látszat csal: a Jobbik most van a csúcson, innen már csak lefelé vezet az út. Lehet majd még népszerű a párt, vezetői ismét hihetnek majd a választások megnyerésében. A parlamentarizmus azonban olyan keretek közé szorítja a Jobbikot, amiből a radikálisok a legnagyobb erőfeszítéssel, leendő vezető- és irányváltásokkal sem tudnak majd kitörni. A Jobbik innentől kezdve végig küzdeni fog programja és retorikája, valamint a napi parlamenti aprómunka realitása között feszülő ellentmondással.
A szélsőjobboldali párt saját bevallása szerint nemcsak a kommunizmus, hanem az elmúlt húsz év örökségét is megtagadja, legszívesebben mindent megváltoztatna. Vona Gáborék radikális változást ígértek híveiknek, de már legelső pillanatokban kiderült: még ahhoz sincs elegendő erejük, hogy az Országgyűlés mindennapi rutinját felülírják.
A párt a mélységesen gyűlölt ellenféllel, az MSZP-vel az első adandó alkalommal alkut kötött: eszerint a Jobbik vezette volna a nemzetbiztonsági bizottságot. A poszt a fideszes többség döntése miatt végül nem jött össze. De maradt a tanulság: a parlamentben bizony állandó az egyezkedési kényszer, néha szükséges a kompromisszum, máskor órákon keresztül tartó szócsatákat kell vívni. Csupa olyan dolog történik a történelmi falak között, amit a Jobbik jelenlegi, a sámánhívőtől a csalódott szocialistáig ívelő szavazói bázisa elviselhetetlennek érez.
Mert „a frusztráció népe” ezekben a folyamatokban nem a lehető legjobb döntések meghozatalának biztosítékát, a szakpolitikai alternatívák megismerését, hanem a mindennapi életét megkeserítő hatalmasok egyezkedését látja. A Jobbikot támogatói nem azért küldték a Kossuth térre, hogy vegyen részt az alkukban, hanem, hogy vessen ennek „az egésznek” véget.
Erre a párt képviselői képtelenek lesznek; nemcsak parlamenti számarányuk, s a jogszabályok miatt, hanem mert a jobbikosok – az összes többi politikushoz hasonlóan – felfedezik ennek a rendszernek az előnyeit, s megértik logikáját. A pozíciók szerzésének, megtartásának izgalmát, egy-egy módosító indítvány hosszas egyeztetéseket követő elfogadását, egy jól sikerült napirend előtti felszólalás néha színházi élményekre emlékeztető varázsát.
A jobbikosok nem tudják, s egy idő után talán nem is akarják majd megváltoztatni a kereteket. Ezt a tényt ideig-óráig el lehet leplezni majd ilyen-olyan mellény viselésével, harsány, vagy éppen szokatlan felszólalással, különféle akciókkal. A lényegen mindez nem változtat: tegnaptól kezdve a Jobbik immár nem a rendszer ellenzéke, annak maga is a része.
Ilyen értelemben nem lehet más a politika. És jól van ez így.
