Megkéseltek egy kipát viselő férfit Strasbourgban
Megkéseltek egy kipát viselő férfit pénteken Strasbourg központjában – közölte egy elzászi zsidó szervezet képviselője, aki szerint antiszemita támadás történt.
Forrás: MTI
Megkéseltek egy kipát viselő férfit pénteken Strasbourg központjában – közölte egy elzászi zsidó szervezet képviselője, aki szerint antiszemita támadás történt.
Az ügyészség közölte: a két feltételezett támadót sikerült rövid időn belül őrizetbe venni, de azzal kapcsolatban nem foglalt állást, hogy antiszemita támadás történt-e. Pierre Lévy, Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elzászi képviselője elmondta: a negyvenes éveiben járó áldozatot az egyik támadó kétszer hátba szúrta. A másik támadónál egy vasrúd volt.
Az elmenekülő támadók egyikét egy rendőrjárőr fogta el – mondta el egy szemtanú, aki történetesen a Dernieres Nouvelles d‛Alsace című lap újságírója. A másik támadó röviddel később került rendőrkézre. Az újság honlapja szerint a kórházba szállított áldozat állapota súlyos, de nem életveszélyes.
Roland Ries polgármester szerint az első vizsgálat megerősítette, hogy egy “antiszemita támadás történt, amelyet egy szellemi fogyatékos követett el”.