Vasárnap lesz az Élet Menete
A Holokauszt Emléknapja alkalmából idén is megrendezik az Élet Menetét. Két nappal az emléknap után, 18-án tartják meg, fáklyás felvonulással emlékeznek majd az áldozatokra: zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik mentették az üldözötteket.
A holokauszt magyarországi emléknapja április 16-a idén péntekre esik, ám a zsidó vallásra való tekintettel nem aznap, hanem 18-án, vasárnap tartják a megemlékezést. A találkozó az Újpesti rakparton, a Szent István park sarkánál lesz 17 óra 30 perckor. Horváth Csaba (MSZP) és Rogán Antal (Fidesz) beszéde után indul a menet.
A résztvevők fáklyákkal a kezükben vonulnak végig a Duna-parton a vizafogói mártíremlékműig. Ott a megemlékezés után a csaknem 600 ezer magyar áldozat emlékére hat óriási meteorológiai léggömböt eresztenek az égbe az áldozatok neveivel.
Az Élet Menete alapítvány első alkalommal 2004-ben szervezte meg ezt a programot. Akkor 4-500 ember ment el rá, tavaly viszont már csaknem tízezren vettek részt a megemlékezésen.