Ballada az izraeli kémrepülőkről

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

„Ne nagyon kérdezgess az ügyben senkit, mert gyanús leszel. Mindenhol betonfalakba fogsz ütközni. Senki nem tud semmit, és ha tudnának is valamit, se fogják elmondani” – mondta a Mandinernek egy kormányzati forrás. Mi mégis elmentünk a falakig, hogy összefoglaljuk, mit is tudhatunk erről a balladai homályba vesző ügyről.
 

 

A sztori röviden: a csütörtöki Magyar Nemzet megírta, hogy az izraeli légierő két felderítőgépe átrepült szerdán Magyarország fölött. Kétszer megközelítették a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távoztak. A Népszabadság informácói szerint Ferihegyen két, izraeli oldal-lajstromszámú, feltehetően Gulfstream G550-es, Eitam kódnevű, többcélú, elektronikai felderitő, célkövető, elhárító feladatokat ellátó repülőgép egy „touch and go”, tehát a kifutópályát kerékkel érintő, majd ismét felemelkedő manővert hajtott végre nappal. A gépek, amelyek Izrael felől, Törökország, Bulgária, Románia érintésével léptek be Magyarország légterébe, az illetékes magyar légügyi hatóság engedélyével jártak itt, akik szerint az izraeliek mindent a jogszabályoknak megfelelően csináltak. A kormány kommunikációjában viszont azóta is teljes a káosz.

Vágjunk bele:

A Magyarország légterét szerdán használó 4X679 és 4X676 polgári lajstromjelű, illetve Israeli Air Force 005 és Israeli Air Force 006 hívójelű gépek védett járat megjelöléssel szerepelnek az európai légiirányításban. A Légierő blog szerint (képeink is tőlük vannak) az a közel-keleti államnak három ilyen Gulfstream V típusú, speciális kialakítású, elektronikai felderítési feladatokra használatos, Nahson Sávit (Úttörő Üstökös) kódnevű gépe van jelenleg. A blog információi szerint Törökországot, Bulgáriát és Romániát érintve repült be Magyarország fölé szerdán a háromból két gép. Azt, hogy merre távoztak a gépek, nem tudni. Az elektronikus porszívónak is nevezett, egy tankolással több mint tízezer kilométer megtételére képes, különleges felderítő gépek több száz kilométeres távolságból képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. Ha párban repülnek, akkor a sugárforrások földrajzi helyzetének pontos meghatározása sem okoz problémát.

Nem szövetségesünk, de nem is ellenünk

Kormányzati forrásunk nagyon érdekes történetként jellemezte az izraeli kémrepülők körül kialakult botrányt, leginkább azért, mert Izrael nem szövetségese Magyarországnak. A közel-keleti állam nem tagja ugyanis sem a NATO-nak, sem a légtérhasználatot szabályzó Nyitott Égbolt egyezménynek. Forrásunk szerint két oka lehetett annak, hogy az izraeli repülők Magyarországra jöttek: vagy megfigyeltek valamit, vagy gyakorlatoztak. Akár az első, akár a második változat igaz: a két ország titkosszolgálatainak mindenképpen meg kellett állapodniuk az ügyben.

Forrásunk elmondta, már két kémrepülővel le lehet hallgatni mobiltelefonokat, de a legjobb eredményt akkor érik el, ha háromszöget alkotva repülnek. Volt már egyébként példa arra, hogy nem szövetséges ország megfigyelést hajtott végre magyar területről. Az Egyesült Államok a kilencvenes évek közepén, még hazánk NATO-ba történő belépése előtt Magyarország déli területeiről figyelte meg a délszláv államokat. Ilyenkor a légtérhasználatért cserébe a magyar titkosszolgálat megkapta a megszerzett adatokat. „Ami biztos: a szokatlan repülés nem Magyarország ellen irányult, és nagyon valószínű, hogy kapunk cserébe valamit érte Izraeltől.” Ez a valami politikai vagy gazdasági ügylet lehet.

Gyakorlat teszi

Valószínűbb az, hogy gyakorlatozás történt, talán két fiatalabb pilóta ismerkedett a kémrepülőkkel – mondja forrásunk. A Népszabadság cikke szerint azért jöhettek el Ferihegyig az izraeliek, mert az ugyanakkora távolságra van tőlük, mint Irán legtávolabbi pontja. Kormányzati forrásunk szerint azonban ez nevetséges: „ennyi erővel a Földközi-tenger fölött is röpködhettek volna”. Hallottunk olyan pletykákat is, hogy Irán nem tudja lelőni ezeket az izraeli repülőgépeket, de forrásunk szerint ez „nettó baromság” . „Mindent le lehet lőni. Ha Irán észrevesz egy izraeli kémrepülőt, ráküld egy vadászgépet és leszedi. A délszláv háború idején a szerbek is lőttek le amerikai lopakodókat.”

Megkérdeztünk egy gyakorló pilótát is az ügyről: szerinte is gyakorlatozás történt, amire valahonnan engedélyt kellett szerezniük. „Egy megközelítést csináltak Budapesthez, engedélyszámnak kellett lennie, valakinek tudnia kellett róla” – mondta a pilóta.

„Az Információs Hivatal, a magyar CIA levajazhatta a Moszadon keresztül” – így kormányzati forrásunk. A kémkedős szál mások szerint sem áll meg: az ATV-nek nyilatkozó Tarján Péter biztonságpolitikai szakértő szerint már csak azért sem történhetett kémkedés, mert azt a NATO egyrészt nem hagyná, másrészt súlyos szaknciókkal sújtaná.

Nem illetékes elvtársak

A Mandiner megkereste az összes érintettnek tekinthető kormányzati szervet. A következő kérdéseket tettük fel a különböző hivataloknak:

    1. Szövetséges ország-e Izrael? Előfordult-e már korábban hasonló eset más ország repülőgépeivel kapcsolatban? Ha igen, mikor?
    2. Volt-e megállapodás a légtérhasználatról? Ha volt, kitől kapott engedélyt a két izraeli repülőgép a légtér használatára?
    3. Ha volt megállapodás, milyen szervek kötötték azt és mikor?
    4. Önök tudomása szerint milyen céllal repültek el Ferihegyig a repülőgépek?
    5. Ha az izraeli gépek gyakorlatoztak, miért éppen Magyarországon tették ezt?
    6. Miért kért választ Bajnai Gordon a honvédelmi, a külügy- és a közlekedési minisztertől az izraeli repülőgépek ügyében? Ha kapott választ, mit kapott? Ha még nem kapott, mikor fog? Nyilvánosak lesznek-e a miniszteri válaszok? Tudta-e előre a kormányfő, hogy Izrael kémrepülőgépeket küld Magyarország légtere fölé? Ha nem, miért nem?

A Honvédelmi Minisztérium rövid válasza szerint a „külföldi repülőgépek légtérhasználatához szükséges engedélyek kiadása nem a Honvédelmi Minisztérium illetékessége, az ilyen típusú kérések diplomáciai csatornán, a Külügyminisztériumon keresztül a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz érkeznek”. Szerettük volna megkérdezni az ügyről a külügyminisztériumot, ott azonban azt a választ kaptuk a sajtóosztálytól, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban érdeklődjünk tovább. A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint azonban Szollár Domokos nem elérhető, így kérdéseink azóta is a szóvivő postaládájában várakoznak. A Nemzeti Közlekedési Hatóságot arról kérdeztük, mikor kereste meg őket a külügyminisztérium az izraeli berepülési engedélykérelemmel – a sajtóosztály visszahívást ígért, cikkünk megjelenéséig nem válaszolt.

Mit tettek időközben a vezető politikusok? Bajnai Gordont állítása szerint nem tájékoztatták előre, ezért vizsgálatot kért a honvédelmi, a külügy- és a közlekedési minisztertől az izraeli repülőgépek ügyében. Szekeres Imre honvédelmi miniszter is vizsgálatot indított az ügyben, állítása szerint ugyanis ő semmiről nem tudott. Szekeres a katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot: ha azt ugyanis nem számolták volna fel, akkor nem lenne ennyire zavaros az izraeli kémrepülőgépek körülötti helyzet. A honvédelmi miniszter szerint jogszabályellenes, hogy nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról.

Kormányzati forrásunk szerint ha ez igaz, akkor nagyon nagy baj van: a honvédelmi minisztérium nem tudott arról, hogy egy nem szövetséges ország katonai repülőgépei hazánk légterében tartózkodnak. „Ha azonban Szekeres valójában tudott az ügyről, de azt mondja, hogy nem, az szintén nagy baj.”

Az ügyről a reptéren is próbáltunk érdeklődni: a Budapest Airport sajtóosztálya Mandinernek adott tájékoztatása szerint akkor áll fent jogviszony a reptér és az izraeli légierő között, ha a közel-keleti állam repülőgépei érintették a repülőtér betonját. Szilágyi Károly, a reptér szóvivője szerint a helyi videófelvételek szerint a Népszabadság által megírt és cikkünk elején idézett touch and go nem történt meg. „A repülőgépek eljutottak addig a pontig, hogy a pilóta eldönti: leszáll-e vagy elemelkedik. Az izraeli gépek a második lehetőséget választották, így nekünk nem lettek ügyfeleink” – ellentétben a légi irányítással, amit az ilyenkor szokásos módon a magyar állam fizetett.

A Novinite szófiai hírügynökség Szíriával hozza összefüggésbe az esetet. Budapesten szerda reggel agyonlőttek egy szír pénzváltót, a bolgárok szerint pedig felmerül a gyanúja annak, hogy a profi módszerrel végrehajtott gyilkosság a Moszad akciója volt.

Fidesz, Izrael, antiszemita sajtó

Egy forrásunk szerint a Fidesz legfelső vezetésében is csak találgatnak, hogy mi történt. Erre rákérdeztünk volna a Fidesznél, a pártnál azonban a péntek délutáni sajtótájékoztatóra hivatkoztak, hogy ott ki fog derülni a Fidesz álláspontja. A sajtótájékoztatón végül annyit tudtunk meg: Szijjártó Péter elképesztőnek nevezte, hogy a HM nem vette észre, hogy külföldi kémrepülőgépek tartózkodnak a magyarországi légtérben, hanem azokról egy újságból értesült – ezért lemondásra szólította fel Szekeres Imrét.

Izrael magyarországi nagykövete a Duna Televíziónak azt mondta, a gépek nem felderítő, hanem katonai gépek voltak, a két repülőgép szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen. Aliza Bin-Noun a tájékoztatáson kívül azonban vissza is kérdezett: „Tisztáznám a kérdést, és megkérdezném, lehet-e hátsó szándéka annak, hogy a gépek berepüléséből a választások előtt a szélsőjobboldali sajtó ekkora ügyet csinál?”

Megkerestük az izraeli nagykövetséget is, azonban pénteken többszöri hívásunkra sem vették fel a telefont, kérdéseinket ezért e-mailben küldtük el. Többek közt arra vagyunk kíváncsiak, milyen célból jöttek a repülőgépek Magyarország területére, mi az a szokásos rutinfeladat, amit a repülőgépek elláttak, valamint hogy mikor történt korábban ilyen eset. Az üggyel foglalkozott a Népszabadság, az Index, a Magyar Nemzet és még sokan mások, ezért azt is megkérdeztük a nagykövetségtől, hogy vajon melyik médiumra gondolt, amikor szélsőjobboldali sajtót említett?

Mi a konklúzió eddig? Kormányzati forrásunk szerint otromba dolog az, hogy választási kampány idején, nem megfelelő előkészítés mellett gyakorlatozik Izrael Magyarország területén. Forrásunk azt azonban teljességgel kizárja, hogy a zsidó állam ezzel a Jobbiknak akart volna segíteni.

Az ügyre visszatérünk, amint megkaptuk a hivatalos válaszokat.
 

[popup][/popup]