A tizenkét kő
Atlantisz titokzatos drágaköveit még ma is használják gyógyításra. Vajon melyek ezek a kövek, hogyan és miben nyilvánul meg az erejük? Cikkünkben több más érdekesség mellett, erről is olvashatsz.
Atlantisz 12 szent köve
2010. március 21. /Freespirit
A nemes vagy drágaköveknek különleges kisugárzásuk ad kiemelt szerepet. Már az egyiptomiak és a babilóniaiak is drágaköveket kapcsoltak a zodiákus 12 asztrológiai jegyéhez, kifejezve ezzel az ember és az isten különleges kapcsolatát. A drágaköveket közvetítőknek tekintették, amelyek közül némelyik még ma is amulettként, talizmánként védelmezi viselőjét bajtól, betegségtől, rontástól.
Titokzatos drágakövek
A nemes kövek csillogása a Napot idézte, ezért az egyiptomiak és a babilóniaiak a Napisten teremtményeinek tartották őket, a görögök és a rómaiak pedig legfelsőbb isteni eredetet tulajdonítottak nekik. Platón az Atlantiszról szóló írásában beszámol arról, hogy a sziget főtemplomában a 12 szent kőből készült körök középpontjában lakott az isten. A Biblia papi ruhákról szóló részében a zsidó főpap liturgikus kötényén négy sorban ugyanaz a 12 drágakő ugyanabban a sorrendben szerepel, mint Platón atlantiszi főtemplomának köreiben. A legenda szerint az ősi Jeruzsálem aranyból, a fala jáspisból volt, alapkövei pedig ugyancsak ebből a 12 drágakőből álltak…
A középkori katolikus egyház átvette az antik világból a drágakövek erejébe vetett hitet. Az egyházatyák ugyan azt állították, hogy nem azoknak van ilyen kisugárzásuk, hanem a beléjük vetett bizalomnak – de a pápák, püspökök máig meghatározott ékkövekkel díszített ruhákat, gyűrűket és ereklyéket viselnek, hivatkozva az isteni Jeruzsálem alapköveire.
Gyógyító erővel rendelkeznek
A bibliai, a platóni, a görög-római vagy a vatikáni felsorolásokban a 12 kő egyike a smaragd. A drágakövek, kristályok gyógyerejére vonatkozó első ismert leírás a Kr. előtt 1600 körüli Egyiptomból származik, első, máig fennmaradt leírásukat és rendszerezésüket pedig Theophrasztosz görög bölcselő ismertette A kövekről című munkájában. Az egyiptomi múmiák mellett és Pompejiben is találtak smaragdokat. Az arab orvosok kígyómarás, vérfolyás, szédülés ellen alkalmazták, Theophrasztosz és idősebb Pliniusz szerint a szemet gyógyítja, Hérodotosz pedig megemlíti, hogy Polükratész szamoszi uralkodó művészi csiszolású smaragdgyűrűt viselt általános egészsége és jóléte megóvása érdekében.
A középkorban a későbbi Szent Hildegard (von Bingen), a természetgyógyászat megalkotója, a gyenge emlékezőtehetség gyógyítására alkalmazta ezt a követ. Természetesen felfedezték más kövek és kristályok gyógyító erejét is: az ametiszt például a depresszió hatékony gyógyszere volt, a kvarckristályt pedig torokfájásra használták.
Nincs tudományos magyarázata
Ma még nincs tudományos magyarázat arra, hogy e kövek rezgésében lévő atomjai milyen módon lépnek kölcsönhatásba az emberi szervezettel. Daya Chochron angol természettudós azt állítja, hogy “a kövek fontos lények: élnek, lélegzenek, egymással kölcsönhatásban állnak, energiát sugároznak, lüktetnek. Rezgéseket és frekvenciákat bocsátanak ki, amelyek óriási hatással lehetnek egész lényünkre, ha gyógyításra, átalakításra használjuk őket, test, szellem és lélek kiegyenlítésére és egymásra hangolására”. Szerinte a drágakövek “alkalmasak meditációhoz, rituálék központjait képezhetik, és különöse jelentőségük van a gyógyításban”.
Bármelyik magyarázat igaz lehet, egy azonban biztos: a kövek meghatározó szerepet játszanak az emberi élet alakulásában, mert – a hermetikus alaptörvényt figyelembe véve – az általuk kisugárzott erők “el nem múlóak, és ami nem múló az mindig tevékeny…”
