Vona és az indiánok

Ózdon reális az esélye, hogy a Jobbik jelöltje az első fordulóban több szavazatot kap a Fideszénél – a két párt között már júniusban kevesebb mint két százalék volt a különbség, a helyi jelölt pedig több mint ötezer ajánlószelvényt gyűjtött össze. A belvárosi művelődési központban szombat délután zsúfolásig telt ház, több mint 800 ember várta Vona Gábor lakossági fórumát. 

 

A lelkes, és leginkább a boxmeccsek konferanszéira emlékeztető hanghordozású Király András szóvivő bevezetőjében büszkén jelentette be, hogy több ember gyűlt össze, mint Schmidt Pál aznapi, és Mesterházy Attila pár nappal korábbi rendezvényén együttvéve. (A szóvivő nem azonos az Index ugyanilyen nevű újságírójával – ígérete és a szokások ellenére nem módosította a nyilvánosság előtt használt nevét, hogy meg lehessen őket különböztetni.) Király ezután felkonferálta Kisgergely András helyi képviselőjelöltet, az Új Magyar Gárda országos főkapitány-helyettesét.

 

A győzelem napjai jönnek

Megtudtuk, hogy Kisgergely ugyanabba a boltba és ugyanazzal a busszal jár, mint a helyiek, és ugyanúgy nyögi a devizahitelt is, mint bárki más. Csupán kényszerpolitikus, aki nem érezte hogy bárki képviselné a „nemzet templomában”, ezért szeretné magát és „önöket” képviselni, hogy Magyarország annyi évszázad után végre a magyaroké legyen.

A jelölt büszkén beszélt politikai ébredéséről is, ami a fővárosban töltött évek során következett be. Ott volt az Erzsébet híd blokádjakor 2002-ben, majd nagyjából minden radikális jobboldali megmozduláson. A tévészékház ostromáért két év felfüggesztettet is kapott, erről a honlapján is büszkén megemlékezik [1].

Szülővárosa fő problémáira nem túl cizelláltak a válaszai: a rendőrség megerősítésével és a csendőrséggel fel kell számolni a “cigánybűnözést”. A környéken tízezer ember van munka nélkül, ez tűrhetetlen: aki akar dolgozni, annak legyen munkája, aki nem, az viszont segélyt se kapjon.

A részletek kifejtése az este sztárvendégére, a pártelnök-miniszterelnökjelöltre maradt. Vona ma már rutinos előadó, most is hamar ráérzett, hogy mi a nemzeties ájtatoskodás, a valódi, húsbavágó ügyek és a börtönös-cigányos-zsidós-buzis tréfálkozás adott pillanatban épp legnagyobb közönségsikerrel kecsegtető egyvelege. Az est végére kialakult oldott hangulatot legjobban Király szóvivő frenetikus sikert arató parádés szóvicce jellemzi. “Miért félnek a parlamenti pártok? Mert felelősségre von a Gábor”.

 

Pusztuljon ez a rablóbanda

Vona először jó munkát kívánt a „fülelő” újságíróknak, amivel azonnal sikerült nagyszerű hangulatot teremteni: az Index laptopba gépelő tudósítójára egyből 20-30 összevont szemöldök meredt, a válla felett pedig kémlelő pillantások kezdték fürkészni a leírtak valóságtartalmát. Később elhangzott az is, hogy a pártot majd suttogó propagandával és álhírekkel próbálják bomlasztani [2], aminek nem szabad bedőlni.

A problémák sorolását azzal kezdte, hogy az utolsó parlamenti ülésnapon Bajnai hazafinak nevezte Orbán Viktort („még jó hogy meg nem csókolta”: nevetés, taps). Pofátlanságként emlegette, hogy négy évet kell várni az euróra, mert „elegünk van abból, hogy mindig újabb 3-4-5 évet kérnek mindenre.

Az első nagy humorpofont Kolompár Orbán, a „hazai cigányság kalapos királya” kapta. A százmilliós sikkasztásba keveredett OCÖ-elnök hálás préda a cigányozásra, a közönség is lelkesen tapsolt, hogy a magát Nelson Mandelához hasonlító Kolompár és példaképe közt az a különbség, hogy előbbi feleakkora mint a példaképe, utóbbi pedig végül kiszabadult a börtönből.

A közönséghergelés következő állomása a holokausztban betöltött szerepe miatt a MÁV ellen pert indító „95 zsidó” ügye volt. „Irgumburgum vonatkerék?” – illusztrálta a helyzet fonákságát Vona, majd bejelentette, hogy ha kormányra kerülnek, ellenkeresetet indítanak. „Összeszedünk a budapesti aluljárókból tíz sípos indiánt, és perközösségben a magyar államadósság kétszeresére pereljük az amerikai államot amiért a vasúttársaság elvette az indiánok földjét, aztán osztozunk.”

Vona olykor a helyzetérékelésben is elszakadt kicsit a realitásoktól, például amikor azt mondta, hogy áprilisban a Jobbik nyerni szeretne: júniusban is az előzetesen mértnél háromszor több szavazatot gyűjtöttek, úgyhogy szerinte nem álom, hogy most 60 százalékot kapjanak.

Felhánytorgatta, hogy hiába hívják a tévéstúdiókba, nem engedik a párt programjáról beszélni, ehelyett a holokausztról meg a nácizmusról kérdezik. Sajátos interpretációjában így értelmeződött át szórakoztató mellébeszélése [3] az MTV reggeli műsorában, amikor a párt keszthelyi vezetőjének hitelcsalási ügyéről kérdezték: „kaptam egy aljas kérdést, amire elmondtam a párt földprogramját. Mi köze a kérdésnek hozzánk?”

 

Mi alkotunk a földtekén

A Jobbik „Radikális változást” című programjának címválasztását azzal magyarázta, hogy ha valakit súlyos baleset ér, a műtét is egy radikális változás. „Mindennap átgyalogol rajtunk egy teherautó” – próbálta érzékeltetni a helyzet súlyosságát. „Az MSZP-s orvos ilyenkor aszpirint ad. A fideszes azt mondja: kelj fel, miért nem szaladsz, hajrá Magyarország! Az MDF-es leterít egy kalappal, hogy alulról szagold az ibolyát, az SZDSZ-es meg ad egy füves cigit.”

Szerencsére a teherautóval széttaposott ország problémáira a Jobbiknak rengeteg frappáns megoldása van. Nem elég például 200 fősre csökkenteni a parlament létszámát, be kell vezetni a képviselők visszahívhatóságát, és meg kell szüntetni a mentelmi jogot. Sőt, a képviselők dupla büntetésre számíthatnának, mert adott esetben ők nemcsak megsértik, de – bármit jelentsen is ez – meg is gyalázzák a törvényt. Végkielégítés helyett pedig ők is és a családjuk is vagyonosodási vizsgálatot kapnának a nyakukba.

Vona ügyesen játszik a politikával szembeni indulatokkal: a hallgatóság valószínűleg nem tudja, hogy a mentelmi jog és a visszahívhatatlanság nem a köztörvényes bűncselekmények eltussolásának az eszközei, hanem fontos jogállami garanciák, hogy a képviselők végezhessék munkájukat. A pártelnöknek azt sem kell megmagyaráznia, hogy pontosan mi is az a nemzeti vagyon, elég annyit mondania, hogy a megkárosítói életfogytiglani börtönt kapnak majd, hogy újabb tapsvihart gyűjthessen be.

A népszerűsködő, a jogállam szellemétől, működésétől teljesen idegen javaslatok közé olykor jogos igények is becsúsztak: ilyen a titkosítások értelmetlen és káros gyakorlatának és érthetetlen januári kiterjesztésének a felhánytorgatása. Nehéz vitatkozni azzal, hogy a titkosítások hátterében a nyilvánvaló államérdekeket kivéve politikai érdekek és félelmek húzódnak.

 

Naplopók és burzsoák

Szerencsére van megoldás a gazdasági válságra is: a még több hitel, multinacionális tőke és a megszorítások helyett „munka kell”, továbbá újra kell tárgyalni az államadósság törlesztését. Azt az évi 1200 milliárdot, amit csak kamatra fizetünk, nyilván jobb dolgokra is el lehetne költeni („Ez uzsora, amit ráraktak Magyarországra”). A háttérben pedig természetesen kirajzolódik a parlamenti pártok, az IMF és a multik szoros érdekszövetsége.

Olyan apróságokkal, hogy mégis ki venne államkötvényt, ha nem bízhatna a visszafizetésben, és ekkor mi történne a forint árfolyamával, Vona ezúttal sem foglalkozott. Ellenben kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank olyan nemzetietlen, hogy a nevéből nyugodtan elhagyható a magyar. Szerencsére van viszont megoldás a devizahitelesek (köztük értelemszerűen Kisgergely András) problémáinak az enyhítésére: a hiteleket az eredeti árfolyamon forintosítani kell, a költségeket pedig állják – nem fogják kitalálni ki: a bankok.

Nyilván azért, mert a bankok voltak azok, aki annak idején nem vették komolyan a hitelszerződéseknek az árfolyamváltozás kockázatáról szóló bekezdéseit. “Amikor pedig a bankok felelősségét és megadóztatását bárhol felvetem, másnap a sajtóban leantiszemitáznak – panaszkodott Vona, – a fantáziájukra bízom, miért.”

„A szociális hálón potyautasok csücsülnek – mondta a magát amúgy szociálisan érzékenynek mondó pártelnök. – Olyanok, akik nem akarnak a munka világába visszatérni.” Mindezt pedig szerinte a cigányság életvitelszerűen éli meg: „a tízéves cigánygyerek több támogatási formát ismer, mint magyar királyt”. Arról, hogy a potyautasok közé a korábban említett tízezer ózdit is beszámította-e, vagy ők valamiért kedvezőbb elbírálás alá esnek, később sem kérdezte meg senki.

A potyautaskérdésre a Jobbik egyik megoldása a szociális kártya, a másik pedig a családi pótlék átalakítása, hogy három gyerek fölött ne pénz, hanem adókedvezmény járjon. „Aki annyira bika, hogy tíz gyereket csinál, az tudjon dolgozni is”. Hogy majd miként teremtődik munkalehetőség az ózdihoz hasonló válságrégiókban, az valahogy ezen a ponton sem került szóba.

 

Kelőben már a munka napja

Valami azért mégis fel lett skiccelve: „olyan zsíros föld, mint a miénk, az egész EU-ban nincs. 30 millió embert tudnánk élelmezni. Erre alapozva beindulna a gépipar, újranyitnánk a bányákat, a kohászatot, és ha nem volna bűnözés, beindulna a falusi és a gyógyturizmus is. Kelet Svájca lehetnénk, ha lenne gazdája az országnak. Csak a politikai akarat hiányzik.”

Szerencsére létezik EU-kompatibilis megoldás a földvásárlás kérdésére, amit Vona rögtön egy példán is szemléltet, miközben humorérzékét is megcsillantja. „Mondjuk jön a német állampolgár, hívjuk Salamonnak a történet kedvéért, persze szőke és kékszemű. Szóval jön Sali, és a következőket kérjük tőle:

Igazold hogy tíz éve itt élsz és mezőgazdasággal foglalkozol. Tegyél le a Rigó utcában egy szakmai nyelvvizsgát gárdista nyelvészek előtt, végezd el a mezőgazdasági szakiskolát, tegyél esküt a szent koronára”. Ekkor a tudósító környezetében már annyira jól szórakoztak a Herr Salamonra váró megpróbáltatásokon, hogy a nevetés elnyomta a Morvai Krisztina köztársasági elnök előtt térdelve elmondandó szöveg részleteit. „Az Unió morogni fog, de ez kit érdekel? Mikor kérezték meg hogy mit szól majd valamihez Ózd?”

 

De már a gyáva had remeg

Vona a rabokkal fizettetné meg a fogvatartásuk költségeit. Az új világot egy frappáns, és hatalmas közönségsikert arató példán jellemezte. „Nem kell konditerem meg wellness, legyen igazi büntetésvégrehajtás: egy cellában ül majd Bajnai Gordon Sztojka Ivánnal, és ha nem dolgoznak, nem kapnak vacsorát.”

Vona szerint új nemzettudatra van szükség, aminek az oktatás a kulcsa. A magyar történelmet nemzetgyalázó módon oktatják, amikor például a X. századot a „kalandozások korának” állítják be, pedig sokkal többről van szó, és a gyerekeknek libabőrösen kéne kijönniük a történelemóráról. A magyar történelem kulturális hasznosításában rejlő, egyben a magyar filmnek csak a kalandozó magyarok tetteihez fogható világhódítását kínáló lehetőségeket Vona egészen fantasztikusan szórakoztató módon illusztrálta.

„Nem kell kitalálnunk Chewbaccát, Han Solót, Skywalker Lajost. Ott van Attila, Árpád, Szent László, Rákóczi. Ha ezekből az igaz történetekből filmet csinálnánk, az még Amerikában is kasszasiker lenne. Látnák a gyerekek a plakáton hogy ez valami kardozós film, beülnének, aztán az ölükben lévő popcornhoz meg kólához hozzá sem nyúlnának, mert végig tátott szájjal néznék a magyarok tetteit, és úgy jönnének ki, hogy a franc akar amerikai lenni, hogyan lehet a magyarokhoz csatlakozni.”

Vonának a tévézés átalakítására is nagyszerű ötletei vannak. Mivel pontosan tudja, mi érdekli az embereket, nem akarja őket nemzeti dalárdaverseny nézésére kényszeríteni. A valóságshow-hősök mintájára Gyurcsányt, Bajnait, Verest, Szilvásyt, Lendvait néznénk, amint a cellában feladatokat oldanak meg. Itt már tényleg nagyon nevetett a közönség, így hátul sajnos nem lehetett pontosan érteni, hogy cellalakó (CL) Gordonnak és Sztojka Ivánnak Vona miniszterelnökjelölt milyen feladatot szánt a zuhanyfülkében.