A váci rabtemető halottai

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az elmúlt bő másfél évtized során a szélsőjobb, a mérsékelt, önmagát néha konzervatívnak nevező jobboldali erők olykor nyílt, olykor burkolt támogatásával megszállta, kisajátította magának köztereink, utcáink jó részét. A penetránsan antiszemita Prohászka Ottokár püspökről még Balogh Zoltán képviselő (Fidesz) is azt hiszi, hogy csak azért szerepel képe a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán, mert mi, a kiállítás tartalmáért felelős történészek nem folytattunk kellő mélységű történeti kutatómunkát.
 

 

Az elmúlt bő másfél évtized során a szélsőjobb, a mérsékelt, önmagát néha konzervatívnak nevező jobboldali erők olykor nyílt, olykor burkolt támogatásával megszállta, kisajátította magának köztereink, utcáink jó részét. A penetránsan antiszemita Prohászka Ottokár püspökről még Balogh Zoltán képviselő (Fidesz) is azt hiszi, hogy csak azért szerepel képe a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán, mert mi, a kiállítás tartalmáért felelős történészek nem folytattunk kellő mélységű történeti kutatómunkát.

Ma gimnáziumok, közoktatási központok sora viseli Prohászka nevét. Történészként, egyetemi oktatóként a történelemhamisítás e megnyilvánulásai ellen nem sokat tehetek. Olykor szólni, írni próbálok.

Véletlenül vettem észre csaknem egy évtizede, hogy emléktáblát avattak Vácott. Kutatni kezdtem az emléktáblán szereplők után, munkám eredményét a R. L. Braham professzor 80. születésnapjára kiadott emlékkötetben tettem közzé. Az emléktábla változatlanul ott díszeleg.

A napilapok hírül adták 2001 őszén, hogy a váci rabtemetőben befejeződött a „kegyeleti-régészeti” feltárás, a halottakat az igazságügyi orvos szakértők azonosították. November elsején a kegyeleti parkká átalakított emlékhelyet csonka ökumenikus istentisztelettel avatták föl (a zsidó hitfelekezet, mivel nem kapott meghívást, nem képviseltette magát). A november 1-jei ünnep szónoka Dávid Ibolya igazságügy-miniszter volt. Az újságok „fél évszázadig jeltelen sírban nyugvó politikai áldozatokról”, illetve „politikai foglyokról” írtak.

 

A diktatúra kezdete

A napilapokban közzétett névsor 118 nevet tartalmazott. Közülük Hóman Bálint egyetemi tanár, történész talán a legismertebb. A meggyőződéses nácibarát kultúrpolitikus vallás- és közoktatásügyi miniszterként 1939-től 1942-ig a Teleki-, a Bárdossy- és rövid ideig a Kállay-kormányban is működött. Hóman vitathatatlan történészi tekintélyével is legitimálta az antiszemita törvényeket is, amelyek ellen soha, mellettük többször is felszólalt. Hóman Bálint 1951. június 2-án hunyt el a váci börtönben.

Rátz Jenő a nácikkal lelkesen kollaboráló Sztójay-kormányban miniszterelnökhelyettes volt, Szálasi Ferenc nyilas „nemzetvezető” pedig a Felsőház elnökévé nevezte ki. Mint azt a történelmi tényeknek megfelelően népbírósági ítéletének indoklása is megállapította, Rátz Imrédy Béla és Ruszkay Jenő mellett a nácik harmadik miniszterelnök-jelöltje volt 1944. március 19-én, csak Horthy Miklós helyette is inkább Sztójay Dömét nevezte ki. A politikus 1952. január 21-én halt meg a váci börtönben.

 

Nyilas államtitkár

Szögi Géza 1939-től Szeged város nyilas képviselője volt, a képviselőházban sorozatosan tartott antiszemita beszédeket. A Szálasi-kormányban mint miniszterelnökségi államtitkár, Szőllősi Jenő miniszterelnök-helyettes jogi tanácsadója volt, és a kormányülések jegyzőkönyveit is ő vezette. A népbíróság életfogytiglani kényszermunkára ítélte, de a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT), helyt adva védekezésének, hogy tényleges döntéshozatali szerepe a nyilasrezsimben nem volt, büntetését tíz év fegyházra mérsékelte. 1952-ben halt meg a váci börtönben.

A mai jobboldali politikusok, publicisták szinte egyöntetű véleménye szerint 1944–1945-ben előbb a németek, majd az „oroszok” (bár pontosabb lenne, ha „szovjetekről”, vagy a szovjet Vörös Hadseregről beszélnének) szállták meg Magyarországot. A Vörös Hadsereg pedig azonnal hatalomra juttatta a kommunistákat – legalábbis, ha elhisszük mindazt, amit például a budapesti „Terror Háza Múzeumban”, az Andrássy út 60. alatt 2002. február 24-e óta látható kiállítás sugalmazni próbál.

 

A Népbíróság nem kommunista pártbíróság

A valóságban a népbíróságok nem a Magyar Kommunista Párt pártbíróságai, hanem az antifasiszta erőket tömörítő Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot alkotó pártok delegáltjaiból álló bíróságok voltak. A váci kegyeleti emlékhely létrehozásában igen aktív (helyi) Független Kisgazda és Polgári Párt (FKGP) jogelődjének delegáltjai éppen úgy ott ültek és szavaztak a népbíróságokban a kommunisták mellett, mint a Polgári Demokrata, a Nemzeti Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt képviselői.

E pártok delegáltjaihoz később az Országos Szakszervezeti Tanács által küldött népbírák csatlakoztak. A népbíróságok döntéseiket szavazattöbbséggel hozták, fellebbezni halálos ítéletük ellen akkor lehetett, ha a népbírák többsége az elítéltet kegyelemre méltónak találta. Ha a kérelmet elutasították, az elítéltet két órán belül, még aznap kivégezték. A NOT, mint fellebbviteli fórum azonos pártösszetételben működött, de tagjai szakképzett jogászok, bírák voltak.

A népbíróságok ítéleteit a NOT az esetek jelentős részében enyhítette. A népbírósági rendeletek, majd az ezeket összefoglaló és módosító törvény alapján pusztán a Volksbund-tagság, illetve a Nyilaskeresztes Párt-tagság is elegendő volt a börtönbüntetés kimondásához.

A háborús és népellenes bűnöket elkövetőket, a nácikkal kollaborálókat 1945 után Európa-szerte felelősségre vonták. Ha a halálos ítéletek, illetve a kivégzettek számát vesszük alapul, akkor Magyarországról elmondhatjuk, hogy körülbelül az európai átlagnak megfelelően végeztek ki nálunk háborús bűnösöket. Körülbelül 40 ezer főre becsülhetjük azokat, akiket 1945–1948 között letartóztattak, internáltak és népbíróság elé állítottak. Bár a népbíróságok hivatalosan 1950-ig működtek, 1948, a kommunista hatalomátvétel éve után már nem tekinthetők többpárti népbíróságoknak.

322 halálos ítélet

A népbíróságok összesen 27 ezer emberre róttak ki hosszabb vagy rövidebb börtönbüntetést, 322 főt ítéltek halálra és 146 embert végeztek ki. A háború utáni megtorlás áldozatai közé kell számítanunk a körülbelül 200 ezer „népi” németet (volksdeutschen), akiket zömmel a mai Ausztria, illetve Németország területére telepítettek ki.

A váci rabtemetőben 1945–1959 között eltemetettek emléktáblájának szövegét olyasvalakik fogalmazták meg, akik szerint 1945-től Magyarországon kommunista diktatúra volt, a rabtemetőben pedig a kommunista terror politikai áldozatai alusszák örök álmukat. Arról, hogy pontosan mikortól is lehet számítani az „igazi”, „kemény”, „totális” kommunista diktatúra kezdetét Magyarországon, a kérdés szakértői között nincs teljes egyetértés. De ha azt vesszük figyelembe, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapját Magyarországon 2001-től kezdve február 25-én rendezik meg, akkor a kommunista diktatúra kezdetének tekinthetjük akár 1947. február 25-ét, amikor Kovács Bélát, az FKGP főtitkárát a szovjet belügyi hatóságok elhurcolták. A váci rabtemető emléktábláján viszont nyolc olyan személy is található, akik 1945–1946-ban haltak meg.

10 érdemtelen név a táblán

A váci rabtemetőben elhantoltak közül összesen 25 emberről (Hómanon, Rátzon és Szögin kívül) lehet tudni, mikor, milyen vádak alapján állították őket népbíróság elé és milyen ítélettel sújtották őket. Ezt a listát három csoportra lehet osztani: I. az ártatlanok, II. a háborús és népellenes bűnöket elkövetettek mellett (ide összesen tizenhárom embert tudtam besorolni) egy tucat ember esetében a hiányos és/vagy ellentmondásos népbírósági iratanyag alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy jogosan ítélték-e el őket. Az emléktáblán tíz olyan ember szerepel, akik semmiképpen sem érdemlik meg, hogy nevüket a valódi politikai foglyokkal együtt örökítsék meg.

A legegyszerűbb esetnek Perényi Géza ügye látszik. A nyugállományú csendőr alezredest 12 évi fegyházra ítélték, mert Budinszky László nyilas igazságügyminiszter rábeszélésének engedve, elvállalta Nógrád megye főispáni tisztét, „életét fenyegető kényszerű szükség nélkül” a nyilasrezsimben vezető állást vállalt. A népbíróság 10 évi, a NOT 12 évi fegyházra ítélte. Mint a népbíróság előtt kiderült, mintegy három hétig tartó főispáni működése idején bűncselekményt nem követett el, de a népbírósági törvény és joggyakorlat szerint ítélete jogosnak, ha túl szigorúnak is tűnik. 1955. december 11-én hunyt el a váci börtönben.

Mozgó vesztőhelyek

Külön alcsoportba soroltam a munkaszolgálatos perekben elítélteket. Közülük első helyen Kreskai Józsefet lehetne „bemutatni”. Mint a 101/3-as munkaszolgálatos század parancsnoka, 1942 szeptemberében 215 zsidóval érkezett meg a keleti frontra. 1942. december 7-ig Kreskai századából már körülbelül negyven ember elpusztult. Mint azt Sallai Elemér rendőr őrnagy 1946. április 8-án kelt feljelentő levelében megírta, Kreskai volt beosztottai közül a népbíróság már két embert halálra ítélt és ki is végezték őket. Sallai szerint Kreskai századára a „vandáli kegyetlenkedés és szisztematikus kiéheztetés” volt a jellemző, mindezek következtében az egész század elpusztult. Kreskai századát „mozgó vesztőhelynek” nevezték. Végül 10 év fegyházra ítélték. 1954. január 6-án halt meg a váci börtönben.

Rosenfeld János gépészmérnök a 109/15. sz. munkaszolgálatos század parancsnoka volt. A tanúvallomások szerint kemény, kegyetlen parancsnok volt, századából 16 embert vezényeltetett át büntetőszázadba, tizenöten közülük az első népbírósági tárgyalás napjáig (1945. július 12.) nem tértek haza. A népbíróság életfogytiglani fegyházra ítélte. A népbírósági gyakorlatban példátlan és nyilvánvalóan jogsértő módon az ítéletet „jogerősnek és végrehajthatónak” nyilvánították. A váci börtönben hunyt el 1955. április 2-án.

Fehér Béla Károly kórházi főgyógyszerész 1944 októberében a miskolci Erzsébet Kórházban gyógykezelt munkaszolgálatosokat a Hadtest II. osztályánál feljelentette, majd a helyi nyilas pártszervnél is bejelentette, hogy a kórházban munkaszolgálatosok vannak. Pár nappal később a nyilasok az összes munkaszolgálatost, kb. 35-44 embert elhurcoltak és kivégezték őket. A miskolci népbíróság Fehér Bélát életfogytiglani fegyházra ítélte, a NOT fellebbezését elutasította, az ítéletet helybenhagyta. 1950. október 8-án halt meg a váci börtönben.

Klippel Antal is beismerte tettét, a bíróság előtt csak azzal védekezett, hogy elmebeteg és súlyos alkoholista. Klippel három, név szerint is megjelölt zsidót személyesen vitt be a nyilasrezsim idején a rendőrségre, ahol ezeket az embereket megkínozták és valószínűleg ki is végezték. Legalábbis a tárgyalás napjáig (1945. augusztus 3.) nem kerültek elő. A népbíróság és a NOT is halálra ítélte Klippel Antalt, mégsem végezték ki. 1952. február 11-én halt meg.

Epresi Béla asztalossegéd mint a rákospalotai Kisegítő Katonai Alakulat (KISKA) egyik vezetője a vád szerint a nyilasrezsim idején katonaszökevények, zsidók, kommunisták elfogásában vett részt. Több tanú is elmondta, hogy amikor lakásukat, házukat Epresi embereivel átkutatta, gyakran volt részeg, goromba. Gyurkovics István elmondta, hogy Epresi egy elfogott félzsidó gyereket súlyosan bántalmazott, elszedte a nála talált értékeket, a gyereket pedig elvitette. Kurlender Jenő azt állította, hogy tudja, Epresi vitette el a munkaszolgálatból megszökött fiát. Epresi Bélát a népbíróság 10 év kényszermunkára ítélte, az ítéletet a NOT helyben hagyta. 1951. november 27-én halt meg a váci börtönben.

Baumann Gyulamint a budapestiWesselényi u. 69. sz. ház „viceházmestere” a vád szerint két társával a ház zsidó lakóit zsarolta, fosztogatta, feljelentette. 1948 júliusában a váci börtönben meghalt.

Machó József fodrászsegédről öt tanú is elmondta, hogy 1944 decemberében az Irgalmasok Kórházában nyilasokkal együtt razziázott. A nyilasok végül két embert elhurcoltak. Machót 1946. május 22-én a népbíróság nyolcévi börtönre ítélte, október 19-én a NOT büntetését 12 évre súlyosbította.

Bóna Andrásról tanúk sora vallotta, hogy a Nagymező u. 25.-ben, ahol házfelügyelő volt, a zsidó lakókat terrorizálta, lakásaikat fosztogatta. Stáhl Nándorné azt vallotta, hogy 1944. november 3-án, amikor elköltözött a házból, a vádlott azzal „biztatta”, hogy kár annyi holmit cipelni, úgyis a Dunába kerülnek, majd a férje télikabátját kivette a kezéből. A népbíróság Bónát 1946. december 7-én négy év hat hónap börtönre ítélte. 1949. február 4-én halt meg a váci börtönben.

Nánay Árpád szűcsmester 1944. május 13-án egy „őskeresztény” fűszerkereskedő, Holczreiter Béla zsidó származású feleségét feljelentette „zsidócsillag nem viselése miatt”. Holczreiternét internálták, majd deportálták és a népbírósági tárgyalás időpontjáig, 1945. november 12-éig nem tért vissza. A népbíróság első fokon 15 évi fegyházra ítélte Nánayt, az ítéletet a NOT tízévi fegyházra mérsékelte. Nánay Árpád 1950. július 21-én halt meg a váci börtönben.

Akik nem „politikaiak”

Végigtekintve a névsoron az világosnak tűnik, hogy legalább 13 ember semmiképpen sem érdemli meg, hogy „politikai fogolyként” tisztelegjen emlékük előtt az utókor. Náci- és Imrédy-barát kultuszminiszter, náci megszállókkal kollaboráló miniszterelnök-helyettes, nyilas államtitkár és főispán, munkaszolgálatosok haláláért, embertelen szenvedéseiért felelős századparancsnok, zsidókat feljelentők, fosztogatók, gyötrők, zsarolók neveinek semmi keresnivalójuk egy emléktáblán.

Az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatala keretén belül dr. Susa Éva vezetésével működő szakmai csoport eredetileg Vác Város Kegyeleti Bizottságának az emléktáblára a következő szöveget ajánlotta: „1945–1962 között BV [büntetés-végrehajtás] intézményben (VOB [Váci Országos Börtön], Mosonyi utcai kórház és internálótáborok) elhalt és a váci rabtemetőben eltemetett háborús bűnösök és politikai elítéltek névsora”.

A Kegyeleti Bizottság (KB) által megfogalmazott szöveg, amely ma az emléktáblán olvasható: „Váci Rabtemető, az 1945–1959 között itt eltemetett politikai foglyok névsora”. Mint látható kihagyták a „háborús bűnösök”-et, az arra való utalást, hogy a VOB rabtemetőjében eltemetettek közül többeket más börtönökből, internáló táborokból szállítottak elhalálozásuk után Vácra. A KB tagjai ezek szerint tudták, hogy háborús bűnösök, náci kollaboránsok és nyilasok is szerepelnek emléktáblájukon. Aktuálpolitikai döntést hoztak, elvakultan antikommunista meggyőződésüktől vezéreltetve.

A kommunista diktatúra áldozataira kegyelettel kell emlékeznünk, mind a körülbelül háromezer emberre, akiket 1962-ig politikai okok miatt állítottak bíróság elé, ítéltek halálra és végeztek ki, vagy a börtönökben, internálótáborokban pusztultak el. De nácikkal kollaborálókra, nyilasokra, tömeggyilkosokra nem. Utóbbiak nevének feltüntetése bármilyen emléktáblán a kommunizmus valódi áldozatai emlékének meggyalázása és nem utolsósorban történelemhamisítás.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]