Hallgatag hagyomány

Írta: Litera / Turi Tímea - Rovat: Hírek - lapszemle

Kié Kafka? A Szombat folyóirat februári számának címe igen találó, hiszen nem csak a hagyaték körül kialakult, valóban kafkai perre utal, de arra is, hogy Kafka milyen sokféle hagyomány és elbeszélés metszetében tudta és nem tudta meghatározni saját identitását is. A lapszámbemutatón ott jártunk.
 

 

 

Amikor Szántó T. Gábor, a Szombat folyóirat főszerkesztője a februári Kafka-szám bemutatóján Kafka hagyományának elevenségéről kérdezi a meghívottakat a Bálint Házban – Uri Asafot, Jánossy Lajost, Rácz Pétert és Schein Gábort –, pár hosszú pillanatra tanácstalan hallgatás lesz úrrá a termen. Nem semmitmondó, hanem nagyon is sokat sejtetően zavart csend ez, ami maga is egy válasz lehetőségévé válik.

Kié Kafka? A Szombat folyóirat februári számának címe igen találó, hiszen nem csak a hagyaték körül kialakult, valóban kafkai perre utal, de arra is, hogy Kafka milyen sokféle hagyomány és elbeszélés metszetében tudta és nem tudta meghatározni saját identitását is. Ennyiben Kafka mindenkié és senkié (valahogy úgy talán, ahogy Borges nevezi mindennek és semminek Shakespeare-t). Jogosan kérheti „magának” művei tulajdonjogát Izrael és Németország, ahogy jogosan tekinthet rá „sajátjaként” a német, a cseh, a zsidó hagyomány, miközben akármelyik kizárólagos területéhez kapcsolni minden bizonnyal vészes leegyszerűsítés lenne.

Schein Gábor az esten emlékeztet rá: a hazai Kafka-olvasásnak is megvan a sajátos története: a háború előtt bár Márai fordított volna már Kafkát (maga a szerző azonban ezt letiltotta, saját orvosát akarta volna magyar fordítójának), Kafka valódi hatástörténete Németh Andorral kezdődik, ő ismertette meg szövegeit József Attilával is. A valódi hatáshoz azonban az az ideológiai hátszél is kellett, ami a dekadens polgári világ bomlásának megírójára tekintett Kafkára: akárhogy is, az olvashatóság ténye folyamatos és élő viszony lehetőségét hozta létre Schein szerint. Rácz Péter műfordító szerint ugyanakkor a hagyomány elevenségét nehezíti, hogy tagadhatatlanul hiányzik egy magyar nyelvű Kafka-összes. Jánossy Lajos szerint – aki a Cartaphilus Kiadónál a Töredékek füzetekből és papírlapokból kötetet szerkesztette – Kafka hagyományának elevenségéről beszélve elsősorban az oktatás meghatározó paneljeinek meghaladására kellene törekedni.

 

Szántó  T. Gábor a Kafka-számban Franz és Jichok címmel közöl egy színműrészletet: Franz Kafka és a számára meghatározó barát, a színész Jichok Löwy társalgásában a zsidósághoz való kötődésre és a cionizmusra való rátalálás egyfajta reményként jelenik meg az identitásának felépítésében bizonytalan Kafka számára; nem véletlen, hogy Szántó T. az esten is Kafka zsidó hagyományhoz való kötődésére és a magyar recepció ezen megközelítéstől való távolságtartására kérdez rá. Uri Asaf szerint Kafkának a saját zsidóságához való kötődése elsősorban egy személyes, érzelmi és nem a hagyományokat ismerő értelmi kötődés: Asaf mindemellett emlékeztet a Kafka szövegeiben visszatérő metaforára, ami a zsidót a kutyával azonosítja. Schein Gábor szerint ez a kutya-hasonlat elsősorban az ahumánnal való azonosítás és önazonosítás szempontjából értelmezhető: Kafka idegenség-tapasztalata ugyanakkor már nem értelmezhető a zsidó hagyományból. Kafka tehát valóban nem áll benne ebben a hagyományban, személyét inkább sokféle identifikációs eljárás nyomaként lehetne megközelíteni, Kafkára egy határokkal körül nem írható, termékeny kívül-lét jellemző. Schein szerint Kafka jelenlegi emlékezetét így elsősorban azok a hárítások és elhallgatások jellemzik, amely az állam és az egyén kapcsolatához, a saját testhez valamint a zsidóság mellett a katolicizmushoz való viszonyhoz kapcsolódnak. 

 

Jánossy Lajos szerint Kafka zsidósággal való kapcsolatát a törvény szempontjából lehet megragadni: világa egy törvényhozó nélküli törvények világa. Jánossy szerint az apa figurája is ebben az összefüggésben értelmezhető: ő ennek a törvényhozó nélküli törvénynek a végrehajtója. Az apához való viszony az esten résztevő Schein és Jánossy szépirodalmi szövegeiben is fontos, Szántó T. Gábor így a Kafkához fűződő személyesebb viszonyra is rákérdezett. Schein szerint a Levél Apámhoz már eleve az apa megszólíthatóságáról, párbeszédbe vonhatóságáról szól. Jánossy szerint Kafka hagyományként való működését az is nehezíti, hogy a Levél fiúja egy megváltatlan fiú – személyes vonatkozásáról elmondta, hogy saját regényében egy olyan apaképet próbált megrajzolni, aki nem csak parancsoló meghatározója a fiúnak, de a fiú saját magában az apát felfedezve meg is értheti azt: Kafkánál ez a lehetőség eleve reménytelennek tűnik fel. Rácz Péter arra is emlékeztet, hogy az apával való függésnek – ahogy a Felice Baurrel való távolságtartásnak is – nem csak áldozata volt Kafka, ezek a függési viszonyok termékeny eredői is voltak munkáinak.

Arra a kérdésre, hogy hogyan él jelenleg Kafka hatása a magyar irodalomban, Schein úgy felelt, a hagyomány továbbélése pontszerű találkozásokban érhető tetten, mint például Kertész Imre vagy Borbély Szilárd műveiben. Jánossy Lajos szerint ugyanakkor kulturális emlékezetünk hagyományába szinte nyom nélkül és visszakereshetetlenül is beépültek ezek a szövegek. Rácz Péter szerint Kafka hatása mellett az életmű folytathatatlanságát is be kell ismernünk. Rácz többször megjegyezte azt is, hogy Kafkáról határozott állítást azért is különösen nehéz tenni, mert az életmű ellentmondásossága miatt szinte minden állításnak találunk ellentmondó szöveghelyet, értelmezést is. Ennek ellenére – vagy talán épp ezért is – szerencsére sem az est, sem a Szombat Kafkáról szóló írásai nincsenek híján az állításoknak.
 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]