Kibucok végnapjai

Még a külföldi sajtó is érdemesnek találta közölni a hírt: Deganjában, az éppen száz évvel ezelőtt alapított első kibucban a kollektíva tagjai elhatározták, hogy megszüntetik az eddigi teljes kommunarendszert, és differenciált béreket vezetnek be. A hír valóban megdöbbentő, hiszen a kibuc sokak számára Izrael szimbóluma, Deganja pedig a kibuci mozgalom zászlóshajója.

	Kibbutz Deganja az alapítás éveiben

Ha ötven-hatvan évvel ezelőtt a világ bármely táján megkérdezték az embereket, mi jut eszükbe az Izrael szó hallatán, többnyire azt mondták: Jeruzsálem, a siratófal, Ben-Gurion (esetleg a “félszemű” Mose Dayan tábornok) és persze a kibuc. Az a mezőgazdasági kommuna, ahol mindenki a közös tulajdont gyarapítja, és senki nem kap fizetést. Ahol valóban megvalósították a jelszót, “mindenki a képességei szerint, mindenkinek a szükségletei szerint” (már amennyire a kommuna képes volt kielégíteni a szükségleteket), ahol minden tag hétvégén két inget kapott a közös mosodából, egy munkainget és egy ünnepit, mindenki együtt étkezett a közös ebédlőben, a gyerekek a közös gyermekházakban aludtak, és csak a szülők munkaideje után kerültek haza.

Az első kibucokat a 20. század elején alapították, főleg az Oroszországból érkezett anarchista és szocialista eszmék naiv hívei. Arról álmodtak, hogy a kibucok hálózata elterjed az egész országban, a városokban is, s így keletkezik majd Izraelben az egyenlőségen alapuló igazságos és humanista társadalom. A kibucok tagjai voltak a legfontosabb politikai pártok vezetői, és mint parlamenti képviselők vagy miniszterek is szerények és mértékletesek maradtak, és még az is “fölösleges fényűzésnek” tűnt a szemükben, amikor a kibuci egyszobás lakásukat egy félszobával kiszélesítették. A hétvégén Jeruzsálemből hazamentek, és ha rájuk került a sor, a szombati ebédnél kiszolgálták a kibuctagokat a közös ebédlőban. Kibucban született Mose Dayan, Jichak Rabin és sok más ismert személyiség. A kibuctagok voltak az izraeli társadalom elitje, ezt még ideológiai ellenfeleik is elismerték.

A változások az ötvenes évek vége felé kezdődtek. Az izraeli társadalom fejlődésnek indult és gazdagodott. A hadsereg legmagasabb rangú tisztjei a kibucokból jöttek, fényes karriert futhattak be – de kibucuk a szolgálati idő befejeztével hazavárta őket. Nem mindegyikük tért vissza szívesen a tehénistállóba vagy a traktorhoz. A kibucokban új iparágak fejlődtek ki, vezetőik találkoztak partnereikkel a magánszektorból. Amazok magas életszínvonalnak örvendtek, a kibuci gyárigazgatók pedig éppen úgy éltek, mint az éjjeliőreik.

	Kibbutz Deganaja manapság

Azután a náci koncentrációs táborok túlélői német kártérítést kezdtek kapni, és nem mindegyikük akart a többiekkel osztozkodni ezen a vérrel és szenvedéssel kiváltott pénzen. Az egyenlőség repedezni kezdett. A második és harmadik generáció más fogalmakban kezdett gondolkodni.

Az első kibucokat, amelyekben differenciált béreket vezettek be, felháborodottan kizárták a kibuci mozgalomból. A fejlődést azonban nem lehetett megállítani. A “privatizált” kibucokban egy idősebb emberekből álló réteg keletkezett, amelyet a “differenciált” bér nyomorba döntött. Az igazságos, szolidáris kibuci társadalomról szőtt álom foszladozik.

Az izraeli mozikban most az Eszkimók Galileában című filmet vetítik. Egy privatizált kibucról szól, amelyet tagjai elhagytak, de ottfelejtették az aggok házában élő alapítókat. Amikor az idős férfiak és nők megértik, mi történt, megpróbálják a régi elvek és szabályok szerint elrendezni életüket – persze hiába. Természetesen ez allegória. A valóságban a fiatalabb nemzedék nem hagyja el az alapítókat – az eszményeiket hagyja el.

A nézők szomorúsággal és bizonyos szégyenérzettel távoznak a moziból: valamikor jobb társadalom voltunk, mint most. Szégyenérzetük fokozódik, amikor az újságokban a filmkritika közelében meglátják a hírt arról, hogy a milliárdos Sheri Arison bankár asszony férjének, Ofer Glazernek – akit alkalmazottainak szexuális zaklatása miatt hat hónapi szabadságvesztésre ítéltek – börtönbe vonulása előestéjén nagyszabású búcsúbulit rendeztek.

Százötven vendég volt ott, a mai izraeli társadalom minden jelese. Köztük a kibucban született Jichak Rabin lánya és unokája.

Yehuda Lahav

	Yehuda Lahav

(Forrás: 168 óra)