„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt”

„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt” – mondta Esterházy János pozsonyi parlamenti képviselő. Ő volt a független Szlovákia parlamentjében az egyetlen politikus, aki 1942. május 15-én, a nácizmus tetőpontján nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 68-as számú törvényt.

	Esterházy János

Esterházy János 1901. március 14-én Nyitraújlakon (a mai Szlovákia területén) született. A két háború közti Csehszlovákiában a magyarságért tevékenykedett. 1938-ban, az első bécsi döntés után Kassa képviselőjeként a város átadásakor sokak meglepetésére bejelentette, hogy a visszacsatolás ellenére ő Szlovákiában marad, a mintegy 65-70 ezer magyarral vállalva sorsközösséget. (Magyarországon felsőházi tagság és tárca nélküli miniszteri poszt várt volna rá.)

Bátorsága és embersége elnyerte “jutalmát”: a Szovjetunióba, a gulagra hurcolták, Csehszlovákiában háborús bűnösként halálra ítélték. Miután a Szovjetunióból súlyos betegen hazaadták, Prágában a halálos ítéletet kegyelemből életfogytiglanra változtatták. A fasiszta szlovák politikusok közül jó néhányan amnesztiával szabadultak. Esterházy János azonban sose szabadult, a morvaországi, mirovi börtönkórházban halt meg 1957. március 8-án, tizenkét évi rabságban töltött szenvedés után. Oroszországban rehabilitálták, de Szlovákiában és Csehországban még mindig hazaárulóként, fasiszta háborús bűnösként tartják számon.

Földi maradványai máig jeltelen, ismeretlen sírban nyugszanak, mivel hamvait sem voltak hajlandók kiadni a családjának. Esterházy János csehországi és szlovákiai rehabilitálásával, hamvainak kiadásával a benesi dekrétumok jelképes érvénytelenítését mondanák ki, éppen ezért ez mindmáig nem történt meg. Halálának ötvenedik évfordulója alkalmából vasárnap Budapesten a Ferenciek terén tartanak gyászmisét, majd az Esterházy János Emlékbizottság tíz órakor megkoszorúzza egykori Szép utca 4. alatti lakásának emléktábláját. A koszorúzás után emlékülést tartanak a Magyarok Házában, ahol Esterházy János Rómában élő lánya, Esterházy-Malfatti Alice ismerteti apja hamvai ki nem adatásának históriáját, amelyet Rövid jegyzet Esterházy János hamvainak megtalálásáról című, Rómában, 2007. március 5-én keltezett eseménytörténetében foglalt össze: ” Megtalálták Esterházy János hamvait – ezek voltak Karol Schwarzenberg herceg, Václav Havel köztársasági elnök kancellárjának szavai, amikor férjemet bécsi hivatalában felhívta. Mondanom sem kell, rettenetesen megörültünk a hírnek, s elhatároztuk, hogy levelet írunk Havel elnöknek, s a Rómában működő szlovák Tomko bíborosnak is, melyben a jó hírről értesítjük őket, s egyben segítségüket kérjük, hogy apámat Nyitraújlakon, szülőfalunkban temethessük el. A levelek másolatai ma is nálam vannak. Feladási dátumuk: 1990. június 12.

Esterházy János nővére, Mariska Myczielski feljegyzéseiből tudjuk, hogy ő látta az apám hamvait tartalmazó urnát , amely egy pléhdoboz, Jan Esterhazy statkar (Esterházy János földbirtokos) felirattal. Ha jól emlékszem az elmondottakra, az urnára még a rabszáma is rá volt írva. A tévedés tehát ki van zárva! Miután, mint ezt szintén Mariska néni hátrahagyott írásaiból (naplójából) tudjuk, illetve a börtönregiszterben magam is el tudtam olvasni később, a hamvakat tartalmazó dobozt egy belügyi rendőrhadnagy visszavitte a mirovi börtönbe (talán újra letartóztatta?). Számomra nyilvánvaló volt, hogy a hatóságok ott találtak rá, és értesítették az elnöki irodát, mert tudtommal Havel elnöknek a nagybátyja is ott halt meg, s ő is kerestette annak hamvait.

Mariska Myczielski később még tovább kilincselt a hamvakért Mirovban, s a börtönigazgató egyszer rákiáltott: Nem megmondtam! Se élve, se holtan.

Mint sajnos ez közismert, Ladislav Deak és a hozzá hasonló szlovák történészek ekkor lendültek mozgásba, megakadályozva, hogy Esterházy János temetésének és rehabilitálásának terve megvalósuljon. Attól tartottak, nehogy a magyar lakosság Esterházyn keresztül történelmi revíziót és általános, a kollektív bűnösség egykori vádja miatt rehabilitálást kezdeményezzen, mert ez beláthatatlan jogi és anyagi következményekkel járt volna… Tomko bíboros magyarellenessége ismert volt Rómában, tehát valószínű több oldalról is figyelmeztették Havel elnököt az Esterházy-temetés lehetséges következményeire.

Ezek után érkezett meg Schwarzenberg herceg levele, július 16-i dátummal férjem bécsi irodájába, melyben bejelentette, hogy sajnos mégsem találták meg apám hamvait, és ezt ő nagyon sajnálja. Meg vagyunk győződve, hogy cseh részről így próbálták diplomatikusan kimenteni magukat a szlovák-magyar ellentétekből, amelyeket egy esetleges nagy temetés és egy ehhez fűződő tömeges, Esterházy János sírjához való zarándoklás okozott volna.

Schwarzenberg újabb levele 1990. november 13-i dátummal érkezett meg hozzánk. Ebben megismételte sajnálkozását az urna meg nem találása miatt, s ezekkel a szép szavakkal fejezte be levelét: Ami a szlovákokat illeti, velük kapcsolatban még hosszabb ideig nehéz helyzetre kell felkészülnünk, de reméljük, hogy egyszer minden jobbra fog fordulni.

Meg vagyok győződve, Esterházy János hamvai a mirovi tömegsírban, az ugyancsak ott kivégzett lengyel hazafiakkal együtt nyugszanak a volt rabtemetőben. Méltó hősökkel van együtt, a lengyelek a nácik áldozatai voltak, apám a bolsevizmusé. Valószínű, hogy apám újratemetését Újlakon (Velke Zaluzieben) valószínű én már nem fogom megérni. Idézve Schwarzenberg herceget, mégis bízom benne, hogy egyszer jobbra fog fordulni a világ Szlovákiában is, s akkor beteljesülhet apám hőn óhajtott vágya, hogy legalább holtában hazai földben nyugodhasson.”

MH-összeállítás

 

(Forrás: Magyar Hírlap)