Egyéges álláspont

A tavaly téli gázai fegyveres konfliktus megakasztotta a palesztin-izraeli kétoldalú tárgyalásokat, ezzel a végeláthatatlan jövőbe tolva ki egy átfogó közel-keleti rendezés esélyét. Bár a Cast Lead hadművelet óta eltelt egy évben több kísérlet történt a zsákutcába futott egyeztetések újraindítására, eredményt egyik sem hozott. A tárgyalóasztal elkerülésének okára Dr. Jungbert Béla, a Külügyminisztérium Közel-Keleti és Öböl Osztályának vezetője segített választ találni a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadása során. A korábbi ramallahi nagykövet február 1-jén tartott előadást „A közel-keleti békefolyamat aktuális helyzete” címmel.
 

A zsidó állam álláspontja „egységes és világos”

2010. február 4. / 168óra online

 

2009 szeptemberében, az ENSZ Közgyűlés nyitókonferenciája előtt Barack Obama amerikai elnök háromoldalú találkozóra hívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt. Amikor a két vezető Obama előtt kezet rázott egymással, sokakat az 1993-as oslói megállapodások aláírása után a Fehér Ház pázsitján kezet fogó Arafatra és Rabinra emlékeztettek – írta a Kitekintő szakportál. Ennek ellenére nemhogy történelmi jelentőségű megegyezésre nem került sor, de még az ehhez vezető tárgyalások alapjairól sem sikerült közös álláspontot kialakítani. Ugyanazokkal az egymásnak szögesen ellentmondó nézetekkel távoztak, amelyekkel érkeztek, ráadásul a megbeszélésen elhangzottakat ezután olyannyira eltérő módon interpretálták, „mintha nem ugyanazon a találkozón vettek volna részt.” – mondta Jungbert.

2009 novemberében Netanjahu gyakorolt gesztust a palesztin-izraeli béketárgyalások újraindításának érdekében és 10 hónapra befagyasztotta a nyugati parti zsidó telepek bővítését. Az egyoldalú lépés azonban – ami talán még az izraelieket sem lepte meg – nem győzte meg a palesztin elnököt arról, hogy érdemes újra tárgyalóasztalhoz ülni. Abbász visszautasította Netanjahu feltétel nélküli egyeztetésekre tett ajánlatát arra hivatkozva, hogy a bővítés befagyasztása részleges és átmeneti, a moratórium nem vonatkozik a jelenleg folyamatban lévő 3000 építkezésre és Kelet-Jeruzsálemre sem. Jungbert szerint, ami a palesztin-izraeli tárgyalásokat illeti, 2010 szeptemberéig nem várható látványos változás, így az izraeli telepes politika ott folytatódik, ahol “abbamaradt”.

2010 januárjában az Egyesült Államok egy teljesen új béketervet tálalt az izraeli és palesztin vezetők elé, amelynek eredményeként két éven belül sor kerülhetett volna a végső rendezésre. Az első, kilenc hónapos tárgyalási szakban a végleges határok kijelölése szerepelt volna a napirenden – írja a China Post. A határok kijelölésével a telepek bővítésének leállításáról szóló 10 hónapos moratórium lejártakor Izrael már csak a saját területein lévő telepeken folytathatta volna az építkezést. Az USA írásban garantálta volna a palesztinok számára, hogy két éven belül egyezségre jutnak, az izraelieknek pedig – ahogy azt George W. Bush amerikai elnök már 2004-ben írt levelében megígérte Ariel Sharon izraeli miniszterelnöknek –, hogy a státusz egyezmény alapját a területcsere fogja képezni, így Izrael megtarthatja a zsidó telepek többsége feletti ellenőrzést. Izrael mereven elutasította a Lieberman által „irreális opció”-nak titulált amerikai kezdeményezést, így az soha nem vált hivatalos béketervvé – fogalmazott Jungbert.

Távolodó álláspontok

A korábbi ramallahi nagykövet Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter múlt heti budapesti látogatásán elhangzott nyilatkozatai alapján vázolta fel Izrael mai állásfoglalását a békefolyamat kérdésében. A külügyminiszter szerint a zsidó állam álláspontja „egységes és világos”, alapjául a Netanjahu miniszterelnök által 2009 júniusában a Bar-Ilan Egyetemen tartott beszédében elhangzottak szolgálnak. Izrael nem utasítja el a két-állami megoldást, sem egy demilitarizált (!) palesztin állam létrejöttét, ugyanakkor nem engedi a rendezést siettetni, diktátumként magára erőltetni, vagy a palesztin államot egyoldalúan létrehozni.

Izraelnek nem célja a feltétel nélküli tárgyalás, előbb meg kívánja teremteni annak alapjait. Elsődleges számára a zsidó állam biztonságának garantálása, majd a gazdasági fellendülés elősegítése és a viszonylagos mozgásszabadság biztosítása a palesztin területeken. Izrael tehát biztonsági alapon kíván a közel-keleti rendezésre tekinteni, ebben a percepcióban pedig – ahogy Lieberman is kifejtette – nem a palesztin kérdés kezelése, hanem az iráni fenyegetés megszüntetése élvez elsődleges prioritást.

Jungbert felhívta a figyelmet arra is, hogy – a Közel-Keleti Kvartettel, az ENSZ-szel, az Arab Ligával ellentétben – Izraelnek nincs átfogó stratégiai koncepciója a rendezésre. Az ugyanis a későbbiekben számon kérhető lenne – számolt be a Kitekintő. Erre utalt Yasser Abed Rabbo, Abbász tanácsadója is a Xinhua internetes oldalán: a tárgyalások újraindítása előtt „a két félnek meg kell jelölnie a békefolyamat céljait, ami eddig nem történt meg Izrael részéről. (…) Izrael ugyanis nem akarja, hogy bármilyen kötelezettségvállalással (a két-állami megoldás elismerésével) megkösse a saját kezét.”