1945 – Plasztikus dráma, reális élethelyzetekkel – Interjú Török Ferenccel

Miamiban a legjobb történet-elbeszélés közönségdíját nyerte el az 1945 című új magyar film, melynek ezen a héten a Berlinale Panorama programjában lesz európai bemutatója az alkotók jelenlétében. Az alábbi interjú a rendezővel még a fesztiválok előtt készült.

A magyar múlt tele van feldolgozatlan traumákkal. A Moszkva tér rendezője ezúttal 1945-be kalauzolja el a nézőket. Egy kis faluban szovjet katonák jelenlétében készülődnek a jegyző fiának az esküvőjére. Közben próbálnak nem tudomást venni arról a tényről, hogy a település népességének jelentős hányadát képező zsidóságot egy évvel korábban elhurcolták. Útban Miami felé, a  zürichi reptéren beszélgettünk történelmi tabukról, és feldolgozási folyamatokról a film rendezőjével, Török Ferenccel.

Milyen érzések vannak benned az amerikai premierrel kapcsolatban?

Kicsit izgulok, mert késik a járatom, és az sem biztos, hogy odaérek a bemutatóra (nevet). Még előttem áll egy több mint tízórás repülőút. Egyébként pedig nagy megtiszteltetés, hogy az USA-ban mutathatjuk be először ezt a filmet: Amerikában sok olyan európai gyökerű ember él, akiknek családja hasonlóan érintett a világháború borzalmaiban, mint Magyarországon. Az európai premier a Berlinálén lesz, a magyarországi pedig csak ezek után következik majd áprilisban.

A történet 1945-ben játszódik, a helyszín pedig egy hegyaljai kis falu. Minek köszönhető a témaválasztásod?

Tíz éve foglalkoztat ez a történet, akkor olvastam el Szántó T. Gábor novelláját, ami a film alapjául szolgál. Nagyon érdekelt az államosítás és a kommunizmus beköszönte előtti, közvetlen a világháború utáni időszak, amikor egy pillanatra felsejlett a demokratikus átalakulás lehetősége. Akár még jóra is fordulhattak volna a dolgok. A fasizmusnak vége lett, de a kommunizmus még nem kezdődött el: a filmben ennek a pár évnek az atmoszféráját próbáltuk megragadni. Ez egy olyan időszaka a magyar történelemnek, ami nincs igazán túlreprezentálva sem az irodalomban, sem a filmeken. Mindenki inkább a II. világháborúval, vagy az ’50-es évek diktatúrájával foglalkozik, ezzel a köztes néhány évvel kevesebben. Egy olyan társadalmi tablót szerettem volna bemutatni, amiben megelevenedik Magyarországnak közvetlen a háború utáni világa.

Hogyan alakult a forgatókönyv?

Szántó T. Gábor novellája eredetileg egy tízoldalas történet, vele együtt, közösen építettünk fel először egy görög drámákra hasonlító dramaturgiát, ami tér-idő cselekményegységére épül. Új karaktereket hoztunk létre, megerősítettük szikár dialógusokkal, az évek során így tisztult forgatókönyvvé a szöveg. Én pont azt szerettem ebben a novellában, hogy a viszonylag rövid idő alatt játszódó cselekmény, – három-négy óra – dialógus nélküli szituációkat mutat be balladisztikus módon, ezt mindenképp meg akartuk tartani.

Az alkotók általában személyes módon is kötődnek a témájukhoz. Mi a te történeted?

Ez egy traumatikus időszak, amihez minden ember kötődik valamilyen szinten. Engem nem személyes, családi történet vezérelt, nekem ez most inkább egy fikció, nem olyan, mint a Moszkva tér volt. Ha a kötődésemről beszélek, akkor inkább azt tudnám elmondani, hogy mi az, ami megfogott benne. Szántó T. novellája egészen másképpen nyúlt az adott történelmi helyzethez, mint bármi, amit előtte olvastam. Az újrakezdés motívumára gondolok, arra, hogy a társadalomnak tovább kell lépnie egy traumából, el kell indulnia egy új úton, szembenézni a múlttal és belekezdeni egy normális életbe.

A teljes cikk itt olvasható.