“Helló, náci!”

Írta: Stop.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

“A mi iskolánkban összeírják a zsidó gyerekeket, zsidólista készül, és a tanulók aláírást gyűjtenek azért, hogy a zsidó gyerekek menjenek el az iskolából” – mondta el a Kolibri Színház előadása utáni beszélgetésen egy középiskolai tanár.

Vajon melyik suliban gyűjtenek aláírást “a zsidók” ellen?  

 

2010. január 20. / Stop.hu

 

“Helló, náci!” címmel péntek délelőtt előbb egy jó nevű zuglói gimnázium osztálytermében, este pedig egy Andrássy úti pincében mutatták be a Kolibri Színház legújabb darabját, melyben egy utcai összecsapás után Rudit, a tizenhét éves, német neonácit és Jant, a fiatal lengyel vendégmunkást – pillanatnyi helyhiány miatt – ugyanabba a fogdába zárják” – írta a Népszavában Scipiades Erzsébet ( “Magyarország, 2010: a tanárok tehetetlenek?”, január 18. ).

Scipiades Erzsébet tudósításában megdöbbentő beszámolók olvashatók: – “A Kolibri vezetése azért, hogy tesztelje az előadást, az esti főpróbára meghívott középiskolai tanárokat, akik a radikális szélsőjobb megjelenéséről beszéltek. Volt, aki arról, hogy középiskolájában már listázzák a zsidó gyerekeket, és aláírást gyűjtenek azért, hogy hagyják el az iskolát.”

Néhány idézet a pénteki előadást megnéző középiskolai tanárok reakcióiból:

Középkorú pedagógusnő: “Van olyan osztályom, ahol ezt a darabot egészen biztosan nem merném bemutatni. Mert a tanulók egy része lenyírt fejű vagy tarajos hajú. Nem, ezek nem punkok, hanem kezdő neonácik. Amúgy jó fejek, de a nézeteik alapján pont olyanok, mint a darabban szereplő Rudi. A mi középiskolánkban egy-egy osztályban kettő-három vagy négy-öt efféle neonáci van, akik együtt egészen erősek. Hogy mit csinálnak a többiek? Nem nagyon szólalnak meg.”

Szőke hajú, ápolt külsejű tanárnő: “A darabot optimistának tartom ahhoz képest, amit magam körül látok. Mert a darabbéli Rudi még elgondolkodtatható, de a mi iskolánkban összeírják a zsidó gyerekeket, zsidólista készül, és a tanulók aláírást gyűjtenek azért, hogy a zsidó gyerekek menjenek el az iskolából. Vagy például a székekre, a háttámlára, azokra, ahol zsidó gyerek ül, zsidó csillagot rajzolnak. Vagy a tanárnak, akiről még én sem tudtam, hogy zsidó, azt mondják, mit keres itt, menjen Izraelbe. Kell ez a darab, kell nagyon, mert tényleg az utolsó órában vagyunk.”

Szőke tanárnő, aki érettségi­elnök is volt: “Igen, nálunk is van zsidózás. Már meg se hökkenek, kész, ez van. Engem sosem érdekelt, hogy a diákjaim közül ki az, legfeljebb az, hogyan vélekednek a zsidókról. A cigány tanuló például ugyanúgy okolja a zsidót, a zsidók meg nem nagyon szólalnak meg. Évente egyszer minden osztályomat elviszem a Holokauszt Emlékközpontba. Mert nem tudok kihez fordulni. Egy harminc-negyven-ötven fős tanári karral mindezt nem lehet megbeszélni, mert az iskolai zsidózással, cigányozással vagy a szélsőjobb megjelenésével nem kívánnak foglalkozni. Mindenki csak tanít.”

[popup][/popup]