Az ENSZ főtitkára rosszhírű elődjénél
Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) szervezet elnöke felháborodott hangú levelet juttatott el Ban Ki-mun ENSZ-főtitkárhoz. A világszervezet nemrég hivatalba lépett – koreai – vezetője, bécsi látogatása során egyebek közt találkozott Kurt Wadheimmel, aki 1972-1982 között hivatali elődje, majd 1986-1990 között az Osztrák Köztársaság elnöke volt.
Ban Ki Mun |
Nem sokkal megválasztása után Waldheimről a ZSVK nyilvánosságra hozta, hogy eltagadta a II. világháborúban játszott szerepét.
Mint a megszállt Görögországban állomásozó német tisztnek tudomása kellett, hogy legyen a görögországi zsidóság deportálásáról. Emiatt utolsó hivatali éveiben meglehetős nemzetközi elszigeteltségben élt, s ez kihatott Ausztriára is. Bronfman szerint: „Waldheim bűnrészes volt több ezer zsidó és más ártatlan áldozat összegyűjtésében és kivégzésében… Miután a bizonyítékok napvilágra kerültek és Waldheim továbbra is hazudott, kevés tiszteletre méltó politikus volt hajlandó vele találkozni… – „Az ön találkozása Waldheimmel sérti a Holocaust áldozatainak emlékét.” – írja levelében Edgar Bronfman
Mazsihisz news