Ősbemutató

Őszintén szólva nem hittem volna, hogy Arnold Schönberg Mózes és Áron című operájának első budapesti előadása zsúfolásig megtölti majd a Művészetek Palotájának nagy hangversenytermét. Ez azt jelenti: Magyarországon van egy közönségréteg, amely érdeklődik a huszadik század egyik legjelentősebb újító zeneszerzője és annak legfontosabb műve iránt, még ha az nehezen befogadható is.
 

Mózes és Áron: páratlan teljesítmény a Művészetek Palotájában

2010. január 18 / Népszava Online / Kertész Iván

Persze a nagy érdeklődésben szintén szerepe volt annak, hogy Kocsis Zoltán megkomponálta az opera harmadik felvonását, amelynek Schönberg csak a szövegét készítette el, és annak most, január 16-án volt az ősbemutatója.

Schönberg szövegkönyvében, más Mózes-dalművekkel ellentétben, a bibliai történet epizódjai közül nem az Egyiptomból való kivonulást, a tíz csapást, a Vörös-tengeren való átkelést emelte ki, hanem azokat az elemeket, ahol a nagy vezető a saját népével kerül ellentétbe, akikkel nehéz elfogadtatni az „egyetlen, örök mindenütt jelenvaló, láthatatlan és ábrázolhatatlan Isten” fogalmát. Mózes másik nagy gondja az, hogy kiváló szellemi képességei ellenére nehéz nyelvű, dadogós, nem tudja jól kifejezni magát. Isten ezért rendeli mellé fivérét, az ékes szavú Áront, aki tud hatni a népre, de egyszersmind hagyja is befolyásoltatni magát tőlük, mint például az Aranyborjú-jelenetben. Schönberg ezt a kettősséget úgy ábrázolja zenében, hogy amíg Áron mindvégig énekli szólamát, Mózes többnyire prózában beszél. A kórus igen fontos szerepet tölt be az operában, olykor az Isten az ő hangjukon szólal meg, máskor pedig a lázongó zsidó népet képviselik. A Mózes és Áron atonális, következetesen dodekafon hangrendszerben íródott. Az appercipiálását nehezíti még a sok elvont vallásfilozófiai eszmefuttatás is, ennek ellenére a hallgató igazi feszült drámaiságot fedezhet fel a darabban, sőt szépséget is a választékosan hangszerelt lírai jelenetekben.

Kocsis Zoltán karmesterként alaposan beledolgozta magát a kompozíció stílusába, zeneszerzői invenciója is van, új harmadik felvonása sikeres. Talán kicsit sok és hosszú benne a zenekari közjáték. A nagy mű iránti alázata jobban megnyilvánulhatott volna, ha inkább csak a szöveg megzenésítésére szorítkozik.

Tavaly nyáron, a Miskolci Operafesztiválon mutatták be Magyarországon a Mózes és Áront, akkor még csak a két felvonásos változatban. Novák Eszter mostani rendezése eltér a Giorgo Pressburgerétől. Ez sokkal elvontabb, nincsenek benne kellékek, aranyborjú, lemészárolt szüzek, és főleg világítási effektusokkal ér el hatást. A két főszerepre külföldi vendégeket hívtak meg. A Mózest alakító német Wolfgang Schöne gyönyörűen deklamálta a szöveget. Az amerikai David Brenna, mint Áron, lázas betegen lépett fel, ehhez képest igen szépen, hajlékonyan énekelt. A szereplők közül ki kell emelni Keszei Borbálát, Lehőcz Andreát, Cser Krisztiánt és Horváth Ádámot.

A Mózes és Áron szólamainak elsajátítása és előadása emberfelettien­ nehéz feladat. A legfőbb dicséret mint betanítót és karmestert Kocsis Zoltánt illeti, aki a Nemzeti Filharmonikus Zenekart olyan művészi teljesítményre sarkallta, amely párját ritkítja. Joggal osztozott vele a sikerben Antal Mátyás, a Nemzeti Énekkar karigazgatója.