Elfogatóparancs volt Cipi Livni ellen

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen. Livni végül lemondta a múlt hétvégi nagy-britanniai látogatását – jelentette hétfő este a The Guardian című napilap internetes kiadása.

 

 

A bíróság a tavaly december végén-január elején lezajlott Gázai övezeti harcok palesztin áldozatait képviselő ügyvédek kérésére adta ki az elfogatóparancsot, amelyet végül visszavont, miután Livni nem utazott el Nagy-Britanniába – értesült a lap.

A volt külügyminisztert Londonba várták volna vasárnap a Zsidó Nemzeti Alap kongresszusára, de lemondta a részvételt. Az ellenzéki Kadima párt elnökének hivatala azt közölte, hogy Livni már két héttel ezelőtt úgy döntött, nem utazik el a brit fővárosba.

A jelek szerint az elfogatóparancsot kérelmező ügyvédek erről nem tudtak, amikor múlt héten a londoni bírósághoz fordultak.

A brit külügyminisztérium közölte: sürgősen vizsgálatot indít az ügyben. “Az Egyesült Királyság mindent megtesz a közel-keleti béke elősegítése érdekében és elkötelezett az Izraelhez fűződő stratégiai partnerség mellett. Ennek érdekében szükséges, hogy az izraeli vezetők az Egyesült Királyságba látogathassanak” – állt a tárca közleményében.

Izraeli londoni nagykövete a bíróság döntésére és a külügyi közleményre reagálva, az izraeli rádiónak nyilatkozva ezt mondta: “A helyzet tűrhetetlenné vált, ideje, hogy megváltozzon. Meggyőződésem szerint a brit kormány meg fogja érteni, hogy cselekedni kell, és nem elégszik meg nyilatkozatok kiadásával”.

Livni az izraeli kormány volt tagjaként kulcsfontosságú szerepet játszott a Gázai övezet ellen indított Öntött Ólom nevű, háromhetes izraeli offenzívában. Jogvédő csoportok és ENSZ-megbízottak azt állítják, hogy a zsidó állam háborús bűnöket követett el a hadművelet során, amely több mint ezer palesztin emberéletet követelt.

Szeptemberben palesztin csoportok legutóbb Ehud Barak izraeli védelmi miniszter ellen nyújtottak be letartóztatási kérvényt Nagy-Britanniában ugyancsak háborús bűnök vádjával. Egy londoni bíróság akkor ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy Barak diplomáciai mentességet élvez.

Palesztin csoportok évek óta próbálkoznak azzal, hogy elérjék izraeli vezetők bíróság elé állítását olyan országokban, ahol eljárást lehet indítani és ítéletet lehet hozni olyan gyanúsítottak ellen is, akik más országban követtek el bűncselekményt.

Tavaly februárban Doron Almog nyugalmazott izraeli vezérőrnagy ellen adtak ki letartóztatási parancsot Nagy-Britanniában egy emberi jogi csoport feljelentése alapján. A londoni Heathrow repülőtér felé tartó Almogot azonban értesítette a londoni izraeli katonai attasé a rá váró rendőrök jelenlétéről, és a tábornok nem szállt ki a repülőgépből, hanem azonnal visszatért Izraelbe.
 

[popup][/popup]