Az EU Jeruzsálem megosztásáról

Ha az EU külügyminiszteri értekezlete december 8-án elfogadja a független palesztin államról és Kelet-Jeruzsálemről mint annak fővárosáról szóló nyilatkozatot, Brüsszel – alig egy héttel a Lisszaboni Szerződés életbe lépése után – a nemzetközi politika egyik főszereplőjévé válhat.
 

 
A Haárec december 1-i számában – minden bizonnyal az izraeli külügyminisztérium közreműködésével – megjelent a svéd elnökség által az európai uniós külügyminiszterek  jövő heti ülése elé terjesztett dokumentum, amely többek között kimondja, hogy az izraeliek és a palesztinok közötti béketárgyalások el kell hogy vezessenek “Palesztinának mint független, demokratikus és életképes, a Nyugati Partot és Gázát magában foglaló államnak” a megalakulásához, “amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem”.

A határokkal kapcsolatban a dokumentum megállapítja, hogy az Európai Unió nem fogad el semmiféle olyan módosítást az 1967-es határokhoz viszonyítva, amellyel a két fél nem ért egyet. A Külügyminiszterek Tanácsa ugyanakkor „ismételten kinyilvánítja az iránti elkötelezettségét, hogy támogassa a palesztin államiság felé vezető további erőfeszítéseket és lépéseket, és hogy, a megfelelő időben, módjában álljon elismerni a palesztin államot”.          

Az izraeli diplomaták hetek óta aggodalommal figyelték a svéd kezdeményezéssel kapcsolatos híreket. Izrael brüsszeli EU-nagykövete több üzenetben is figyelmeztette Jeruzsálemet, hogy „Svédország szembe akarja állítani az Uniót Izraellel”, és hogy Nagy-Britannia és Franciaország támogatja a svéd álláspontot, Németország, Spanyolország és Olaszország pedig nem kíván Izrael mellé állni az ügyben.
 

Az izraeli külügyminisztérium természetesen azonnal elítélte az általa kiszivárogtatott dokumentumot, rámutatva, hogy Svédország nyíltan “Izrael-ellenes” irányvonala “irrelevánssá” és marginálissá teszi Európát  a békefolyamattal kapcsolatban. Az izraeli kormány egyúttal természetesen mindent meg is tesz annak érdekében, hogy a régóta ismert álláspontjával végre nyíltan fellépő Európai Uniót meghátrálásra kényszerítse.

Bár Franciaország izraeli nagykövete a The Jerusalem Postnak azt nyilatkozta, hogy a dokumentum egyelőre csupán Svédország javaslatának tekinthető, és elfogadása előtt még nyilván módosítani fogják, az eddigi tárgyalások részleteiről tudomással bíró európai diplomaták úgy tájékoztatták az izraelieket, hogy “gyakorlatilag nincs esély arra, hogy az EU-t meg lehessen akadályozni abban, hogy Jeruzsálem megosztására szólítson fel”. Az európaiak ugyanis úgy vélik, hogy egy ilyen nyilatkozat lehetővé fogja tenni a palesztinok számára, hogy újból leüljenek tárgyalni Izraellel, amennyiben garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az ő fővárusok is Jeruzsálemben lesz, annak ellenére, hogy  Izrael ott nem szünetelteti a telep-építkezéseket.        

Az izraeli kormány képviselői ugyanakkor azt állítják, hogy a szöveg épp ellenkezőleg, “aláássa” a békefolyamat elindítását, mert “azt az üzenetet küldi a palesztinoknak, hogy nincs miért tárgyalniuk, elég, ha hátradőlnek és megvárják, amíg az ilyen és ehhez hasonló, a tárgyalások végeredményét prejudikáló dokumentumok megadják nekik, amit akarnak”. Erről az izraeliek mindenekelőtt az Egyesült Államokat igyekeznek meggyőzni, arra kérve az amerikaiakat, hogy “magyarázzák meg a fontos EU-országoknak, hogy a szöveg elfogadása csak még nehezebbé tenné a diplomáciai folyamat elkezdését”.

 
Nagy kérdés, hogyan fog Obama minderre reagálni. Az amerikai Richard Silverstein feltételezi, hogy “az EU legalább konzultált Obama elnökkel erről, és nem lépett volna fel ennyire határozottan, ha nem számíthatna Amerika hallgatólagos támogatására”. Lehet, hogy ezt az egészet Obama valóban “kísérleti léggömbnek tartja az EU-val való potenciális partnerség szempontjából”, ami azt jelentené, hogy egy későbbi időpontban ő is csatlakozni fog az EU álláspontjához.

 

Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem. (Az mindenestre tény, hogy miután Benjamin Netanjahu bejelentette, hogy tíz hónapra “felfüggesztik a további építkezéseket Júdeában és Szamáriában”, Kelet-Jeruzsálemben pedig továbbfolytatják azokat, Hillary Clinton külügyminiszter azonnal egy olyan nyilatkozattal reagált, amelyben – Amerikai vezetők részéről eddig példátlan módon – “az 1967-es határvonalakon alapuló, független és életképes palesztin állam”-ról esett szó.) 

Ennél azonban most fontosabb kérdés, hogy az EU december 8-án, az említett nyilatkozat lényegének hivatalos elfogadásával valóban meg meri-e tenni ezt a döntő lépést, amely azonnal a nemzetközi politika egyik főszereplőjévé tenné. A franciák vacillálása nem túl biztató jel. Feltehető azonban, hogy az ő fenntartásaik nem a kulcskérdésre, vagyis Jeruzsálem megosztására vonatkoznak – hiszen erről maga Sarkozy elnök nyilatkozott félreérthetetlen módon éppen az izraeli Knesszetben 2008 júniusában, mint Gilles Paris, a Le Monde szemfüles bloggere rámutat –, hanem egyéb részletekre.   

 
Az viszont kifejezetten reményekre jogosít, hogy Catherine Ashton, az EU új külpolitikai főmegbízottja, szóvivője útján   megerősítette a svéd javaslat legfontosabb elemét: “Jeruzsálem két állam megosztott fővárosa kell hogy legyen. Azt hiszem, ez egy olyan álláspont, amit már eddig is elég gyakran kimondtak.”
 

Azt hiszem, kevesen gondolták volna, hogy a Lisszaboni Szerződés december 1-i érvénybe lépése ilyen hamar éreztetni fogja a hatását.