Turul a boncasztalon

“Nem a zászlóval van a gond, hanem a lengetőivel” – ez a Holokauszt Emlékközpont Árpádsáv tegnap és ma című konferenciájának egyik konklúziója. A szakértők mellett az utca emberének véleményére is kíváncsiak voltunk: kinek mi ugrik be e hívószavakra, turul, árpádsáv?
 

Árpádsáv – konferencia arról, mit jelent ma az 1202-ben megjelent szimbólum      

 

2009. november 29. / Nol

 

Kopasz emberek masíroznak – veti oda Gyuri fodrász legfeljebb közepes érdeklődéssel, és tép egyet a tincsen a ritkítóollóval. – Gárda – vágja rá az éjjel-nappalis fiú. Megtoldja azzal, mennyire utálja, hogy a tüntetésektől nem lehet már úgy ünnepelni, mint rég. Amikor a nagymamája vitte ki a Duna-partra a szoborhoz, perecet kapott, és sokkal pontosabban érezte, miről szól március tizenötödike.

– …árvácskák?

– Neeem! Árpádsáv! – süvöltjük közvetlen közelről a Ferenc téri parkban ücsörgő bácsi fülébe. – Annyit tudok, hogy a piros-fehér-zöld zászlónak nem sok becsülete van ma, selypíti. A gurulós kocsis néni pedig csak átlegyint a szomszéd padról, hogy ő már olyan régen tanulta ezt, ahogy a hunok bejöttek…

A gyereksétáltató kismama először a magyarságot mondja, majd a szélsőséget, az agressziót, a ferdítést. A rántott húsos zsömléjét menet közben ebédelő családból csak a férfi nyilatkozik: a turul az a madár, az árpádsáv meg a fejedelem. Aztán a Böszörményi úti turulszobor tövében két úr arról győzköd, a madarat csak a testükön keresztül lehet elszállítani. Miért is áll itt, azontúl, hogy tetszetős? – e ponton elbizonytalanodnak. Legszilárdabb tippjük, hogy háborús emlékmű. Összefutunk kozmikus gondolkodóval, aki az árpádsáv ezüstjéről szólva a tejutat sem tartja nagyotmondásnak, meg a legújabb plázadivat szerint fazonírozott fiatalemberrel, aki tisztelettel beszél a szélsőjobboldaliakról, mert azok tudják a történelmet.

Honnan várhatna az ember szakértőbb választ két ilyen egyszerű kérdésre, ha nem egy szkíta szaküzletből? Ám a Böszörményi úti tulajdonos lapunk nevének hallatán ajtót mutat. A közeli Márvány utcai szkítashopban szóba állnak velünk, amikor azonban az Árpád-házi királyok zászlaja és Szálasi szimbólumai közötti összefüggést firtatjuk, a bolt gazdájának arcán sötét árnyék fut át. Egy könyvet nyom a kezembe.

Orbán Éva Amit az árpádsávos zászlóról illik tudnunk című kötetének egyik interjúja épp azzal a Pandula Attila történésszel készült, aki a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) Árpádsáv tegnap és ma című konferenciája után lapunknak is nyilatkozott. Az árpádsávot, mint mondja, nagy ostobaság Árpád fejedelemhez kötni. A motívum ugyanis először Imre király 1202-es aranybulláján jelent meg, azóta uralkodóink folyamatosan használták a XVIII. század végéig. A XIX. században nem jellemző ez a jelkép, a huszadikban azonban visszatér, ahogy ez történelmi szimbólumoknál természetes. Időről időre újra használhatók, mivel senkinek nincs joga kisajátítani őket. Pláne nem tapaszthatók egyetlen korszakhoz akkor,
ha kiegészülnek, részleteikben megváltoznak, ilyenkor ugyanis a heraldika tudománya már nem beszél ugyanarról a szimbólumról. A Szálasi-korszak zászlói pedig nemcsak azért nem azonosíthatók az Árpád-háziakéval, mert előbbieken eggyel több a piros sáv, mondja Pandula. Hanem azért, mert a nyilasok zászlóinak többsége nem sávos, hanem vörös, rajta fehér körrel vagy rombusszal, abban a nyilasvégű kereszttel. Voltak Szálasi-zászlók, amelyeken föltűnt az árpádsáv, de az kiegészült egy piros mezővel, benne nyilaskereszttel.

Ezt a zászlótervet 1938 novemberében, a Csillag börtönben vetette papírra Szálasi Ferenc, mivel a náciktól plagizált horogkeresztet – Hitler NSDAP-jének hatalomra kerülése után – a belügyminisztérium betiltotta. Szálasi pártjának propagandistái nem spóroltak a nyilasvégű keresztekkel, nyomtatták képeslapra, hímeztették falvédőre, még a lottójáték négylevelű lóheréjébe is beleszerkesztették.

A konferenciára meghívott marketingszakember, Pálinkás János a megizmosodott hazai identitásipar gyöngyszemeivel érkezett a Páva utcába. Állította, több kocsiszélvédőn látható Nagy-Magyarország-embléma, mint “Baba a fedélzeten” matrica. Az árpádsávos csuklószorítók, medálok és övcsatok unalmas tömegcikknek tűnnek a Nagy-Magyarország alakúra vágott falitükör, az ugyanilyen mintájú, zöldalmás autóillatosító, a szkíta szarvasos bébirugdalózó, a ciklongázas jelvény és a “Ma nem zsidózok” föliratú póló mellett. Képrejtvényes trikót is árulnak, rajta árpádsávos sílécek, madárszárnnyal. A megfejtés: Száll a sí!

Talán kevesen tippelnének helyesen arra is, mennyit zsebelnek be árpádsávos dísz- és használati tárgyaikkal évente a magyar etnobiznisz iparosai.

Ötmilliárd forintot.

De nem is ezzel, sőt nem is a zászlóval van a baj – mondja Karsai László történész -, hanem azokkal, akik lengetik. Nem ily megengedő a HDKE szimbólumtörténeti tárlatát megnyitó Závada Pál író. Szerinte az árpádsávos zászló a magyar történelem legzivatarosabb századának legsötétebb fejezetét idézi. Hiába hivatkoznak arra, hogy ez az Árpád-házi királyok öröksége, jóllehet valóban az. Ám amióta azt Szálasi újrarajzolta kilencsávosra, belerakta a nyilaskeresztet és így lengették az utcán, azóta ez csak a megfélemlítés szimbóluma lehet.