Nyilas jelképek a zsinagógában

A múzeummá alakított Páva utcai zsinagógában kiállítás nyílt a szélsőjobboldal kedvenc jelképeiről. Nehéz rendet vágni, mi és mikor kínos, mettől hagyományőrzés a turul, honnantól náci az árpádsáv. A kiállításból kiderül, hogy milyen formákban bukkantak fel a vitatott jelképek a 13. századtól 2009-ig. A tárlat fő üzenete szerint minden ikon sokféleképpen magyarázható, de a nyilas gyilkosságok auráját már nem lehet lemosni róluk.
 

 Nyilas jelképeket pakoltak a zsinagógába

 

2009. november25. / Index / Magyari Péter

 

Undorító vagy nem az árpádsávos zászló? Nemes vagy alávaló állat-e a turul? A Páva utcai holokausztmúzeumban nyílt, elsősorban e jelképekre koncentráló kiállítás nem ad választ ezekre a kérdésekre. Inkább azt üzeni, hogy általánosságban nincs egyértelmű igen vagy nem, de a jelképek menthetetlenül összekapcsolódtak a magyarországi nácizmussal.

Amikor 1906-ban építettek egy turulszobrot a Várba (most itt van, a sikló felső állomása mellett ül a kerítésen), akkor az a magyar büszkeségről szólt. Amikor 35 év múlva a nyilasok zászlórúdra tették, kínos jelentést kapott. Innen nehéz eldönteni, mit jelent a 21. században turulszobrot avatni a XII. kerületben. A szerdán nyílt kiállítás fogodzót kínál a döntéshez, és arra készteti a látogatót, hogy inkább kínosnak érezze a turul 21. századi reneszánszát.

 

Az árpádsávok körüli vita elég bonyolult, mert a zászlót használják a Parlamentben is, ünnepi alkalmakkor körbeviszik a többi történelmi lobogóval együtt, a Gyurcsány-kormány is jelenléte mellett esküdött. Benne van a nemzetbiztonsági hivatal címerében is, ráadásul turullal kiegészítve. A hivatalos magyar címerben is feltűnik a motívum. A nemzeti zászló is ebből alakul ki fokozatosan a 16.-19. században zölddel kiegészítve. Ugyanakkor a nyilasok egyik kedvence volt az árpádsáv.

A most nyílt kiállítás végigveszi a sávok történetét, és arra a felismerésre késztet, hogy akik mostanában az utcán használják a sávos zászlót, azok több egyéb jelképet is átvettek a 30-as és 40-es évek szélsőjobb politikai motívumtárából. Vagyis a Jobbik inkább a nyilas hagyományt, mint a középkori királyok címerpajzsát fedezhette fel, sugallja a tárlat.

A piros-fehér (valójában a heraldikai hagyomány szerint vörös-ezüst, a történelmi címertan a fehéret nem ismeri) csíkozás az Árpád-házi királyok pecsétjein a 13. században tűnt fel először. 4 piros és 4 fehér csíkkal. A jelkép szerepel több középkori krónikában is, a királyok zászlóján vagy éppen sátrán. A csíkok száma azért fontos, mert az elmúlt évek vitáiban visszatérő elem volt, hogy egyes rendezvényeken is ennyi csík volt, míg a nyilasok 5 piros 4 fehér változatot használtak. Csíkokat számolni azonban nem túl életszerű egy mozgalmi rendezvényen, még a kiállított, ám nem kifeszített zászlókon is nehéz.

Az Árpád-házi királyok után az Anjou-k is használták az árpádsávokat, saját családi címerükkel vegyítve, zászlónak is. Utána legközelebb a kurucok vették elő a motívumot, a 18. század elején, 4 piros, 3 fehér csíkkal, feliratokkal díszítve. A monarchia idején a haditengerészetnél jött elő, majd Szálasi Ferenc csinált belőle pártzászlót.

A kiállításon kinagyítva megtekinthető egy kockás füzetlap, amelyre Szálasi 1938-ban a szegedi Csillag börtönben ülve megtervezte a nyilasok zászlóját. Ez árpádsávos, a bal felső sarokban zöld nyilaskereszttel. Szálasi IV. Béla címeréből emelte át a motívumot, azt hitte, hogy ez volt az első megjelenése (tévedett, Imre királyhoz (1174-1204) köthető a legrégebbi fennmaradt csíkos pecsét).

A kiállításon van egy fotó, amin árpádsávos-nyilaskeresztes karszalagot viselő kivégzőosztag előtt hever egy sor civil ruhás halott, mögöttük egy sor halálra váró, álló ember. A fotó 1944-ben, a Maros utcai zsidókórház udvarán készült.

Legközelebb a rendszerváltás után tűnt fel a motívum, szélsőjobboldali tüntetéseken a 90-es években, illetve újabban a Magyar Gárda egyenruhájához tartozó nyakkendőn.

 

Az elmúlt években a parlamentet is megjárta a jelképvita, főleg árpádsávügyben. Ahogy a kormánypártiak egyre hevesebben támadták a kormányellenes tüntetéseken feltűnő zászlót, úgy lett egyre több belőle, a Gyurcsány-ellenesség szimbóluma lett. Nemcsak a szélsőjobboldalon, hanem a magát mérsékelt polgárinak tekintő Fidesz rendezvényein is.

Sólyom László köztársasági elnök 2007-ben ezt mondta a parlamentben: „A halottak iránti és a túlélők fájdalma iránti tiszteletből ne az árpádsávos zászlót válassza jelképül, aki ki akarja fejezni ellenzékiségét, vagy aki magyarságához nem tartja elegendőnek a nemzeti zászlót, legyen emberséges, gondoljon arra, mit okoz ezzel! Ezt a félelmet csúfolja meg az is, aki eszközül használja.” A Fidesz rendezvényein azóta csak elvétve tűnik fel a csíkos zászló, de a Jobbik többet használ belőle, mint a nemzeti trikolorból.

 

A turultörténet is szövevényes. A honfoglaláskori rakamazi sírleletből származó turulábrázolás a modern kori magyar turulkultusz alapja. Az 1896-os millenniumi ünnepségekre vették elő, akkor vált kiemelkedő jelképpé. A Páva utcai kiállításon látható fotók szerint az első világháborúban elesett zsidó katonák sírján is megjelent, addigra a magyar hadsereg fontos jelképévé vált. Sőt, az 1918-as kormány hadserege és a Tanácsköztársaság katonái is használták (utóbbiak ötágú vörös csillagra ültetve), aztán az 1945-47 közötti magyar hadsereg is. A rendszerváltás óta újra előjött a motívum a magyar hadseregnél és a nemzetbiztonságnál is.

Viszont a turult is használták a nyilasok. A nyilaspárt zászlórúdjára tűzték (mint a nácik a sast), de mozgalmuk is működött ilyen néven. A kiállításon látható egy plakát, amin Turul aláírással a következő üzenet olvasható: „Esküszünk, hogy zsidó lapot nem veszünk!”

 

A bonyolult hagyományrendszert a kiállítás kiegészítette revizionista tárgyakkal is, a 30-as, 40-es évekből és napjainkból, egymás mellé téve a nagymagyarországos régi képeslapokat és a mostani matricákat. Molnár Judit történész, a kiállítás egyik rendezője szerint nem lehet szétválasztani ezeket az ikonokat a szélsőjobboldali, antiszemita hagyománytól, akkor sem, ha nem kell antiszemitának lenni ahhoz, hogy valaki Trianont igazságtalannak tartsa (Molnár maga is igazságtalannak tartja). A kiállított, részben turulos, részben árpádsávos nagymagyarország-matricák arra utalnak szerinte, hogy ahogy a szélsőséges ideológia a második világháború környékén összekeveredett a revizionista ikonokkal, úgy ez történt most is. Ez szerinte akkor is fontos szempont, ha a kiállítás egyes ikonjait használók nem azonosulnak a radikális nézetekkel.

Molnár szerint egyébként nem lenne megoldás betiltani az árpádsávos zászlót vagy a turult, de szerinte a demokraták is felelősek, hogy a demokrácia ellenségei saját céljaikra használják ezeket.

 

A kiállítás gyorsan végigjárható, a Páva utcai zsinagóga karzatát sem tölti ki teljesen. Az érdeklődők papírdobozokból épített falak között nézhetik meg a kirakott plakátokat, tárgyakat és fotókat, illetve több rövidfilm is megy folyamatosan.

A tárgyakból világosan kiderül, hogy mennyire bonyolult ezeknek a szimbólumoknak a használata, és melyiknek mi a története. Nagyon hangsúlyos része a kiállításnak, hogy a mai magyar szélsőjobb kellékei mennyire hasonlítanak a nyilasokéira. A kiállítás ezáltal érdekes kettősséget sugall: egyrészt érzékletesen bemutatja, hogy a jelképek megítélése mennyire összetett. Másrészt a feliratok, a filmek kísérőszövegei nagyon határozottan elítélik e jelképek politikai használatát. Így óhatatlanul megbélyegzik e kelléktárat, a hétköznapi H-betűs nagymagyarországos matricától az alig stilizált nyilaskeresztig.

A Horthy-korszaknak is a bűneit emeli ki a kiállítás, a hozzá tartozó nem náci ikonokat is problémásnak állítva be. Egy fotón például az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus ünnepsége látható a Hősök terén, ami a katolikus egyház fontos eseménye volt, elvben teljesen függetlenül a politikától. A fotó mellett Horthy-Mussolini találkozó, illetve a német hadügyminiszter budapesti látogatását ábrázoló kép van, szintén a Hősök teréről, de ezek már egyértelműen politikai rendezvények.

Lehet, hogy a kiállításnak ezt a kevertségét, a nacionalista és a náci jelképek összemosását nemcsak a hőbörgés, a mentegető-relativizáló maszatolás szintjén lehetne vitatni, hanem komoly érvekkel is. Viszont fontos, hogy ez a kiállítás a holokausztmúzeumban van. Aki az állandó kiállításra nem kíváncsi, annak is látnia kell az udvaron az ártatlanul meggyilkolt magyar állampolgárok kőbe vésett neveit. Tény, hogy a bemutatott ikonokat mind használták a gyilkosok is. A kiállításnak ez a fő mondanivalója, és ezt a szempontot nem lehet figyelmen kívül hagyni.