Feldmájer: a gyakorlatban nem mindig zárkózik el az antiszemitizmustól a Fidesz

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az antiszemitáknak nincs jelentős támogatottságuk Magyarországon, és elvi szinten a Fidesz sem pártolja őket, de ez az ellenzéki párt gyakorlati politizálásán már nem mindig látszik – mondta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Timesnak adott interjúban fokozódó magyarországi zsidógyűlöletről beszélt, amellyel szerinte érdekközösséget vállal a Fidesz.

  feldmajerpeter.jpg  
  Dr. Feldmájer Péter  

A holokauszt óta nem volt ilyen jellegű és ilyen tömegű antiszemita megnyilvánulás” – mondta az InfoRádiónak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

Az antiszemitizmus támogatottsága nem jelentős – jelentette ki Feljdmájer Péter, és hozzátette: a zsidógyűlöletet két kör terjeszti.

Az egyik kör tagjai olyan emberek, akik az utcán politizálnak, és “antiszemitizmusban élik ki a frusztráltságukat“, a másik, amely “sokkal veszélyesebb, a felsőbb szellemi körökből táplálkozik. Ezeknek az embereknek a megnyilatkozásai rendkívüli súlyúak” – mondta.

Az elmúlt hatvan évben nem fordult elő, “hogy egy aktív egyetemi tanár kifejezetten zsidóellenes nézeteket hangoztasson azért, hogy megőrizze a karrierjét” – közölte Feldmájer Péter utalva “arra a hölgyre, aki az ENSZ egyik bizottságában azzal támadta az utódját, hogy ő zsidó.”

Morvai Krisztina professzorasszonyról van szó” – tette hozzá.

Elvileg elzárkózik a Fidesz

Feldmájer Péter úgy véli, a Fidesz nem támogatja az antiszemita megnyilvánulásokat, és elvi szinten “kifejezetten elzárkózik tőlük, sőt, ki is fejezi nézeteit az antiszemitizmussal szemben”, de a nagyobbik ellenzéki párt “gyakorlati politikájában ez nem mindig, és nem határozottan jelenik meg”.

A Mazsihisz elnöke szerint nem szükséges mindennap az antiszemitizmus kérdésével foglalkozni és elhatárolódni attól, de “az emberek előtt világossá kell tenni, hogy milyen nézeteket vall egy párt vezető rétege”.

Feldmájer Péter példaként említette, hogy Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke egy televíziós beszédben egyértelműen elhatárolódott a szélsőjobboldali megmozdulásoktól, de korábbi, Kossuth téri megszólalásakor ezt nem tette meg.

Info Rádió / Herczeg Zsolt

(Forrás: Info Rádió)

támogatás