Kertész: Kádár hitszegő tömeggyilkos volt

Sem hitem, sem reményem nem volt a koncentrációs táborban. Kényszerűségből alkalmazkodtam a halálgyár gépezetéhez, bár erről nehéz beszélni, elvégre az alkalmazkodás kollaborálást is jelent – mondta abban az interjúban Kertész Imre, amelyet 80. születésnapja alkalmából közölt szombaton a bécsi Der Standard.
 

 

A beszélgetés eredetileg a Tagesanzeiger című svájci napilapban jelent meg. Az interjú készítői az auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs táborokban átéltekről, azok hatásáról kérdezték az írót. Kertész Imre tizenhárom éven át írta Sorstalanság című regényét, talán a legradikálisabb és legőszintébb művet, amely a holokausztról készült. Éveken át elutasítás fogadta könyveit, mert a közönség nem állt készen gondolatai súlyának elviselésére, ma viszont Kertész ünnepelt író – áll az interjú felvezetésében.

Az író az újságírók kérdésére elmondta: nem tudta, hová került, amikor 15 évesen Auschwitzba deportálták; a magyar zsidók kilencven százalékának fogalma sem volt a koncentrációs táborokról. Még akkor sem sejtették, miről van szó, amikor a láger orvosai csoportokra osztották őket. Órákkal megérkezése után jött rá, hogy a kémények, amelyeket lát, nem egy bőrgyáréi, amint azt mindannyian gondolták, hanem embereket semmisítenek meg bennük.

A vallásosaknak Istenbe vetett hitük, a politikai elítélteknek az a remény segített, hogy harcuk nem volt hiábavaló – mondta, amikor a túlélésről kérdezték. Mint mondta, neki sem hite, sem reménye nem volt. „Azt tettem, amit tennem kellett, alkalmazkodtam ehhez a halálgépezethez” – fogalmazott. Elfogadni a koncentrációs tábor szabályait és alkalmazkodni hozzá azt jelentette, mint „az ördöggel kollaborálni”. A koncentrációs tábor egyik szabálya volt: soha ne légy az első, soha ne állj elöl! De minden nap új szabályok voltak, mindig a helyzetnek megfelelően. „Ha elfogadod egy másik ember halálát, hogy ezzel magadat megmentsd, akkor az ördöggel kollaborálsz” – fejtette ki. Megjegyezte: a szerencsén is múlott, hogy túlélte a koncentrációs tábort.

Mint mondta, bosszúvágyat nem érzett, sem késztetést arra, hogy – mint Simon Wiesenthal – egykori nácik után kutasson. Kertész terméketlen dolognak tartja az auschwitzi élményekről beszélni, mert azok olyan távol állnak a hétköznapi élettől, olyan hihetetlenek. A tényeket lehet rekonstruálni, de hogyan lehetne elképzelni a lágerparancsnok életét, ahogy, mint egy hivatalnok, este hazamegy a családjához, és zenét hallgat? – tette fel a kérdést. Íróként profitált abból, hogy közvetlen közelről látta “az XX. század ördögét” – fogalmazott. “De nem a holokausztról írtam, ez tévedés, hanem a sorstalanságról” – javította ki az újságíró kérdését.

Nem tanultunk a holokausztból

Kertész azt is elmondta, hogy szerinte a holokauszt minden civilizációs érték univerzális csődje. „Sokáig azt hittem, hogy tanultunk belőle valamit. De tévedtem” – fűzte hozzá. „Soha nem szabad egy társadalomnak vagy a politikának hasonló helyzetbe jutnia. Egy pénzügyi válság volt a kiindulópontja Hitler hatalomátvételének. A jelenlegi pénzügyi válság azt mutatja, hogy a holokausztnak nincs többé hatása az európai politikusok tudatára. Mindig észben kell tartani, hogy volt holokauszt, Auschwitz mindig lehetséges, mert az, ami Auschwitzot lehetővé tette, nem tűnt el” – hangsúlyozta a Nobel-díjas író. Arra a kérdésre, miért nem hagyta el Magyarországot 1956-ban, azt felelte: akkor már eldöntötte, hogy írni fog, és tudta, hogy ezt csak magyarul tudja megtenni.

A Kádár-korszakbeli Magyarországról úgy fogalmazott, hogy szörnyű szépítgetés a legvidámabb barakkról és gulyáskommunizmusról beszélni. Valójában börtön volt. Kádár János kommunista pártfőtitkár pedig, aki sokak számára egyfajta apafigura volt, hitszegő tömeggyilkos, aki 1956 után is sokakat kivégeztetett – mondta. Az író a Kádár-korszakbeli Magyarországon kapott először végleges képet egy totalitárius rendszerről. Az ilyen rendszer infantilizált társadalmat jelent, mert leveszi a gondolkodás terhét az emberről, miáltal az egyéni felelősség is elvész. Márpedig e felelősség nélkül csak gyerek az ember – vélekedett Kertész.

Múlt hét végén a Die Welt is interjút [1] készített az íróval, amiben Kertész így fogalmazott „Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott.” Kijelentései nagy vihart kavartak, Kertész később azt mondta [2], félremagyarázták az interjút, a kritikái nem nemzetellenes megnyilatkozások.