Spiró Fogság műve a londoni döntőben

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Spiró György Fogság című művét mutatja be Az év fiatal könyves szakembere címért meghirdetett nemzetközi versengés londoni döntőjében Fejérvári Boldizsár, a magyar jelölt.

A Fogság a kortárs magyar irodalom “megkerülhetetlen” műve, amely megfelelő bemutatás esetén felkeltheti a külföldi kiadók érdeklődését – közölte Fejérvári Boldizsár, az Athaenaeum 2000 Kiadó szerkesztője az MTI-vel.

Mint hozzátette, érdekes a csaknem nyolcszáz oldalas regény megközelítése, a könyv az ismert történelmi témát más aspektusból láttatja. A megbélyegzést, kirekesztést középpontba állító történet pedig nem csak a magyar olvasók számára érdekes – vélekedett a 2005-ben megjelent, egy Rómában született zsidó fiú történetét elbeszélő kötetről.

A Londoni Könyvfesztivál keretében, április 16-án tartandó prezentáción Fejérvári Boldizsár kilenc másik ország könyves szakembereivel versenyez.

A British Council által meghirdetett versenyen a kiválasztott művet nemzetközi szakmai zsűri előtt kell népszerűsíteni. A cél az, hogy a jelöltek minél jobban érveljenek a mű angol nyelvű megjelentetése mellett.

Spiró György az MTI-nek elmondta: kedves gesztusnak találja, hogy Fejérvári Boldizsár a Fogság című művet választotta. A kötet eddig külföldön nem jelent meg – tette hozzá, szkeptikusan nyilatkozva a kiadás jövőbeni lehetőségéről.

(Forrás: MTI, Hetek)

 

[popup][/popup]