Közmunka zsidógyalázásért

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Húsz nap közérdekű munkára ítélte pénteken a Makói Városi Bíróság azt a fiatal férfit, akit az egykori makói főrabbi emléktáblájának megrongálásával vádoltak.

Forrás: MTI

 

 

A bíróság gyorsított eljárásban tárgyalta a makói emléktábla-rongáló ügyét – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Másfél hete, október 26-án reggelre Makón a Kecskeméti Ármin utcában lefeszítették, majd a közeli Deák Ferenc utcában összetörték a makói főrabbi emlékére készült márvány emléktáblát, a falat pedig összefirkálták.

A makói rendőrök a széleskörű adatgyűjtés és tanúkutatás során jutottak el a bűncselekmény gyanúsítottjához. A huszonkét éves makói fiatalember bevallotta, hogy ő feszítette le és rongálta meg az emléktáblát, illetve ő firkálta össze a falat, mert akkor jó heccnek tűnt számára.

Az ügyet pénteken tárgyalta a Makói Városi Bíróság, és ítéletet is hozott, a vádlottat rongálás és kegyeletsértés miatt jogerősen húsz nap közérdekű munkára ítélte – mondta Tuczakov Szilvána.

Kecskeméti Ármin 1874-ben született Kecskeméten. A budapesti egyetemen tanult, ahol 1896-ban bölcsészeti doktorátust szerzett, irodalomtörténész, történész lett. 1898-tól lett makói főrabbi, és több mint negyven évig látta el a neológ hitközségi feladatokat, miközben 1929-től a szegedi egyetem magántanára is lett. Deportálását követően 1944-ben Strasshofban vesztette életét.

[popup][/popup]