Értelmiségiek bírálták a holokauszttagadó értekezletet

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Iráni értelmiségiek egy csoportja bírálta, hogy országuk a zsidóság második világháborús tömeges megsemmisítését tagadó nemzetközi értekezletet rendezett; a bírálók szerint Teherán politikai tőkét akart kovácsolni a vészkorszak alatti emberi szenvedésből.

A holokauszt megtörténtét több nyilatkozatában is tagadó Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kezdeményezésére a teheráni vezetés tavaly decemberben adott otthont a nemzetközi konferenciának, egyebek közt arra hivatkozva, hogy szólásszabadságot akar biztosítani olyan kutatóknak, akiknek hazájában büntetik a holokauszt nyilvános megkérdőjelezését. Az értekezletet Izrael mellett a Vatikán és nyugati országok is elítélték.

A rendezvényt most 23 iráni akadémikus, író és művész az interneten közzétett nyílt levélben bírálta, hangsúlyozva: az efféle “konferenciák” minden másnál jobban ártanak az iráni egyetemek tudományos megítélésének, nem segítik a palesztin ügy előbbre vitelét, s csak ürügyül szolgálnak a térségbeli háborús uszítóknak.

Az aláírók közel fele a levél szerint Iránban él, a többiek az Egyesült Államokban és másutt letelepedett értelmiségi. Emadeddin Bagi emberi jogi aktivista, a legismertebb aláírók egyike megerősítette, hogy ellátta kézjegyével a levelet, de nem fűzött hozzá kommentárt.

Az iráni elnök – aki korábban Izraelnek a térképről való eltüntetését szorgalmazta, s úgy tartja, hogy a II. világháborús zsidóirtás “mítoszát” a zsidók és az európaiak túlozták el Izrael létrehozásának alátámasztására – a konferenciának már a meghirdetésével is nemzetközi felháborodást váltott ki.

A történészek többsége úgy tartja, hogy a II. világháborúban a németek mintegy hatmillió zsidót öltek meg. A holokauszt tagadása Európa több országában börtönnel büntethető. David Irving brit “revizionista” történészt a múlt év elején egy osztrák bíróság három év börtönre ítélte, mert védelmébe vette azt a tézist, amely szerint a holokauszt adatait “erősen eltúlozták”.

(Forrás: STOP)

[popup][/popup]